Elfogadom, mi érkezik,
mint eső, mely csendben hull rám,
s együttérzéssel lépek közétek,
hisz ki tudja, mit rejt egy tekintet?
Az érzések nem gyengeségek —
kapuk,
melyeken át a lélek
hazatalál.
A változás minden nap megérint,
lágyan vagy viharosan.
Az élet áramlik —
s én mozdulok vele hangtalan.
A szeretet a középpont,
a rejtett, halk erő,
mint fény a víz alatt:
mindenben ott időz.
A mindennapokban él a csoda —
egy mosolyban,
egy csendes pillantásban,
egy mozdulatban,
amit nem mindenki lát.
Adni — nem csupán tárgyat,
hanem időt, figyelmet,
a most ajándékát,
egy érintést, egy szívdobbanást.
Tenni valamit,
akár egy szóval,
egy jelenléttel —
mert minden számít.
A problémák tükröt tartanak,
az emberek — tükrök és tanítók.
A pofon fáj…
de benne néha ott a válasz is, a jó.
És végül, ha valaki kérdezné,
ki vagy te,
én így felelnék:
A szelídség,
amiben ott rejlik az erő,
a tükör, hogy meglásd másban a szépet,
még akkor is,
amikor mindenki más csak hibát keres.
