A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 9., vasárnap

A SZERETET




( A képet mesterséges intelligencia készítette.)


Füst száll az égre, a föld megremeg,
gyermekek sírnak a romok felett.
Eltűnt a holnap, csak csend maradt,
a szél viszi messze a könnyeket.
Anyák ölelik üres álmukat,
a múlt helyét csak por lepi el,
s a háború sötét árnyéka
a szívek mélyére hatol.
Mondd, miért hull ennyi könny?
Miért születik gyűlölet?
Hisz a szív nem harcot keres,
mert szeretetre született.
Van egy szó, mi falat dönt le,
egy érintés, mi sebet gyógyít,
egy láng, mi fényt hoz az éjbe,
s minden szívet újra nyit.
A szeretet az, mely győzni fog,
A világot átöleli teljesen,
A szívekben nem létezik más,
csak a tiszta, őszinte SZERETET.

2025. január 7., kedd

Gyógyító zene és tánc



Ahogy a hold ragyogó fénye ezüstösen tükröződött a folyó vízén, egy különös pillanatban, a két híd között, mintha a világ maga is megtorpant volna. A víz felett, a híd két pillére között, nem csupán a lány és a fiú jelentek meg. Az ősi világok varázslatainak szellemei, a tánc és a zene szellemei mind a folyó fölé gyűltek. A híd között, a víz színén, a csillagok ragyogásában, a lány és a fiú mellett megjelentek a különös lények, akiket csak a lélek képes észlelni.

A lány, aki minden mozdulatával a víz felett táncolt, mintha maga lett volna a fény, és vele egyesült a szél, a víz és az éjjeli csillagok. A fiú mellett, aki hegedűjét tartotta kezében, a levegő zsongott a zene varázslatos vibrálásaitól. Keze olyan könnyedén mozdult, mintha a hangok természetesen jöttek volna belőle, mintha maga a levegő hozta volna őket a földre.

Ahogy a fiú húzta a vonót, minden egyes hang, amit megpendített, olyan hatással volt a világra, amit senki sem várt. Az első akkordok mély, rezgő hangja áthatolt a földön, és a sziklák szíve megdobbant. A repedések, amelyek évezredek óta vágódtak a föld belsejébe, lassan, szinte észrevétlenül begyógyultak. A zene varázsa mintha egy új életet hozott volna, és a sziklák, amik mindig is az időt és a múltat őrizték, most végre elengedhették a fájdalmat.

A lány tánca még ennél is nagyobb csodát hozott. Ahogy minden egyes lépése a víz felett elszántan suhogott, úgy a földet is életre keltette. A szél, ami korábban tombolt, most halkan megnyugodott, mintha a lány mozdulatai lecsillapították volna. Az erdők lombjai, amik évek óta kiszáradtak, most visszanyerték zöld színüket, és minden egyes fújás egy új levelet hozott. A víz, ami régen élettelen volt, most fényesen csillogott, mint egy titkos tükör, amely tükrözte az új életet.

De ami a legcsodálatosabb volt, hogy a zene nemcsak a természetet, hanem az embereket is gyógyította. A fiú és a lány zenéje minden egyes helyre eljutott, a szívekbe, ahol valaki hallotta. A városok szívében a fájdalom enyhült, a betegágyak mellett a gyógyulás lágy szellője kezdett el terjedni. A magányos szívek melegséget éreztek, és a harag, amely régóta szétválasztotta az embereket, mintha eltűnt volna a levegőből.

A fiú és a lány közötti kapcsolat egyre mélyebbé vált. A fiú hegedűjén játszott dallamok mintha őket is egyre közelebb hozták volna egymáshoz, és nem csupán a világot gyógyították, hanem saját belső világukat is. Minden egyes hang, amit a fiú megszólaltatott, mintha a lány táncának ritmusára reagált volna. A tánc és a zene összhangja nemcsak a természetet, hanem őket is egyesítette. A lány minden mozdulata, minden lépése, mintha a fiú muzsikájára formálódott volna, és a fiú is érezte, hogy a lány tánca erőt ad neki, hogy újabb és újabb akkordokat szólaltasson meg.

A lány tánca és a fiú zenéje nemcsak a külvilágot, hanem őket is egyre inkább összekapcsolta. Amikor a fiú egy-egy mélyebb hangot játszott, a lány mozdulatai lelassultak, hiszen a zene hullámaiban akarta megélni a fiú minden érzését. Ahogy a zene egyre erősebben áramlott közöttük, mindketten rájöttek, hogy a zene nem csupán a világot gyógyítja, hanem őket is összefűzi egy titkos kötelékkel. A lány tekintete, ahogy a fiúra nézett, már nem csupán a zenét, hanem a köztük lévő kapcsolatot is tükrözte.

Ahogy a zene egyre erősebbé vált, mindketten egyre inkább ráébredtek: nemcsak a világot kell gyógyítaniuk, hanem saját magukat is. A zene nemcsak külső változást hozott, hanem belső, érzelmi átalakulást is elindított bennük. A fiú hegedűjének minden hangja, minden rezgése egy-egy érzelmet tükrözött, amit a lány érzett, miközben táncolt. Egy pillanatra mindketten megálltak, és a levegőben ott lógott a felismerés: a zenén keresztül egymást is megtalálták.

A tánc és a hegedű hangjai nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyították. Az emberek, akik eddig nem találták meg a boldogságot, most elkezdték érezni, hogy valami új, valami csodálatos kezdődik. A fiú és a lány zenéje mintha összekapcsolta volna a szíveket, és a Föld minden egyes zugába eljuttatta a szeretetet és a harmónia üzenetét.

Ahogy a hajnal első sugarai rásütöttek a vízre, a fiú és a lány elhalványultak, de a zene nem tűnt el. A folyó tükre tovább őrizte a dallamokat, és mindenhol ott volt. A zene által minden egyes lélek visszanyerte a reményt, és a természet is újra lélegzett.

2025. január 6., hétfő

Szépséges január



                                 

Az ünnepek fénye már messze dereng,
Csillagok álma a hóban pihen.
A természet alszik, a világ megáll,
Fákon a dér ezüstös fénye megáll.
Bent a kandalló melege ölel,
Tűz ropogása lelket felemel.
Meghitt a csend, mint halk szívdobbanás,
Nyugalmat hint az idő – s elmúlás.
Kint cinkepár ül a pihenő ágon,
Tollukra száll a hó, mint könnyű álom.
Madarak röptében élet fakad,
S a tél némasága mindent betakar.
Január csendje, a tél tiszta szava,
Álmokba suttog – megáll minden zaja.
A természet lélegzik, halkan, puhán,
Szépséges január nyugalmat áraszt ránk.

2024. december 28., szombat

Egy év vége, egy új év reményei



Elérkezett az év vége, az a különleges pillanat, amikor megállunk egy percre, és visszatekintünk az elmúlt hónapokra. Ahogy végigpörgetem az emlékeket, sorra előbukkannak azok a pillanatok, amelyek érzésekkel és gondolatokkal teltek meg, és amelyek mára egybefonódtak az életem történetével. Az évek múlásával mindegyik egy apró darabja lesz annak, aki vagyok.
Volt fájdalom – olyan mély, szívbe markoló fájdalom, amely sokszor éjszakákra elnyelt, és csak a könnyeim tartották életben a reményt. A fájdalom fájt, szinte darabokra szedett, de valahol mélyen, egy sziklaszilárd meggyőződésben tudtam, hogy nem maradhatok ott. És akkor ott volt az öröm, mint egy hirtelen napsugár, amely áthatolt a felhők között. A legnehezebb pillanatokban is találtam valamit, ami átvitt a sötétségen. Azokban a pillanatokban úgy tűnt, hogy a világ súlya elviselhetetlen, és már nem marad erőm, hogy tovább lépjek. Olyan szakadékokat hagytam magam mögött, amelyeket akkoriban nem hittem, hogy át tudok lépni. De mégis megtettem, és most, visszatekintve, csodálkozom, hogy hogyan sikerült túlélni. Talán azért, mert a belső utazásaim fontosabbak voltak, mint bármi más. Megtanultam, hogy mi a valódi érték az életben, és elengedtem mindazt, ami már nem szolgált engem.
De nemcsak bánat kísérte ezt az évet, hanem örömök is. Az öröm, amelyet az írás ad. Az írás számomra több, mint puszta tevékenység: egy folyamat, amely a lényem szerves részévé vált. Írtam – egész évben. A szavakban találtam menedéket, a papíron pedig újra meg újra birtokba vettem a világot. Az írás lehetőséget ad arra, hogy mindazt, amit érzünk, átéljük és megértsük, s mindezt megoszthassuk azokkal, akik nyitottak rá. Minden egyes betűt a szívem szeretetével írtam, mert úgy érzem, hogy az írás nem csupán a szavak játékáról szól, hanem arról is, hogy a szeretet nyelvén kommunikáljunk egymással.
Az írás szabadság számomra. Amikor tollat ragadok, úgy érzem, hogy végre szabad vagyok – a gondolataim szárnyalhatnak, a világ határai eltűnnek. Minden egyes szóval egy újabb lépést teszek önmagam felé, mintha egy madár szárnyra kapna, és a légáramlatok segítségével könnyedén, erőlködés nélkül repülne. Ez az, amit az alkotás ad: szabadságot és teljességet.
Az örömök sorába tartozik, hogy idén megalapítottam a Múzsák Könyvtára csoportot, amely számomra nem csupán egy közösség, hanem egy szeretetteljes, támogató tér, ahol írók, költők és olvasók találkozhatnak, és közösen hozhatják létre a szépséget. Az ott született barátságok és a közös alkotások mind azt bizonyítják, hogy az irodalom képes arra, hogy összekapcsolja az embereket, és új kapcsolatokat, új fényt hoz az életünkbe. Ebben az évben sikerült létrehoznunk egy gyönyörű antológiát, a Karácsonyi Kincsesláda című könyvet, amely mindenki számára egy emlékezetes ajándék. A szeretet és alkotás ereje életre keltette ezt a projektet, és minden sorában ott van minden szerző lelkének egy darabja.
Ezen felül megtiszteltetések is értek – oklevelek, elismerések, amelyek szívből jólestek. Mégis, számomra az igazi érték nem ezekben rejlik. Az írásom nem a hírnévről szól, hanem arról, hogy elérjem az olvasók szívét. Célom, hogy a verseim, novelláim, gondolataim tükröt tartsanak a világ elé, hogy elérjék mindazokat, akik elolvassák őket, és egy-egy pillanatra örömöt, vigaszt vagy elgondolkodtató üzenetet adjanak. Az igazi elismerés számomra az, amikor valaki azt mondja, hogy az írásom segített neki.
A következő évben nagy vágyakat dédelgetek, amelyek mindegyike új kihívásokat tartogat számomra. Szeretném végre kézbe venni a saját verseskötetemet, amely már hosszú ideje érik bennem. Ez a kötet nemcsak egy álom megvalósulása, hanem egy utazás lezárása is lesz – annak a bizonyítéka, hogy a szenvedély és kitartás meghozza gyümölcsét. Emellett szeretném befejezni a regényemet is, amely szintén ott él a gondolataim között, és csak arra vár, hogy valósággá váljon. Ehhez időre, egészségre és anyagi bőségre is szükségem lesz, hogy minden tervem megvalósulhasson.
Ez az én kívánságom az új évre. A családom számára azt kívánom, hogy minden álmuk és vágyuk teljesüljön, hogy mindig erősek és boldogok legyenek. Kedves ismerőseimnek, írótársaimnak és minden kedves olvasómnak sok örömet, sikert és boldogságot kívánok.
Én pedig nyugalmat kérek: hogy elég időm és energiám legyen önmagamra és az alkotásra. Kérek bőséges ihletet, hogy mindig legyen mit papírra vetnem, és kérek egészséget és kitartást, hogy mindent véghez vihessem, amit elterveztem. És talán egy csokor illatos rózsát is szeretnék, hogy emlékeztessem magamat: minden új évben ott a lehetőség, a megújulás.

2024. december 12., csütörtök

Égi remény


(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Hópelyhek szállnak, mint égi csodák,
Földre terítik a béke ruháját.
Csend van odakint, nyugalom ragyog,
A tűz melege meghittséget hoz.
Csillog a gyertya, mint égi remény,
Gyermekek szemében csillog a fény.
Szeretet fonja át a családokat,
Ma béke tölti be az egész világot.

2024. november 12., kedd

Köd és homály



Homályba von mindent, a szépséget rejti,
tejfehér fátyol, mely mindent betakar.
Színe nincsen, csak súlya van, súlya a csendnek,
mely lassan ereszkedik a tájra, mint a szándék,
lassan, puhán, mégis mindent áthatva.
Elveszi a formákat, a vonalak keménységét,
széleit megpuhítja, majd elnyeli az időt is.
E csipke finom burkot, mely nem sejt semmit,
csak a jelen ürességét,
s mögötte, rejtve a valódi világot.
Lebegő fátyol, mely önnön titkával terhes,
átölel mindent, és végtelent,
ködbe bújtatva születik újjá a csend,
bármi megtörténhet benne, mert nincsen sem vég, sem kezdet,
csak a halvány tünemény – s mögötte a rejtett világ.
Lassan tűnik el, mint szélben a pára,
s előttem áll a valóság világa.
Homályt hoz hogy tisztábban lássak,
csendből szülessen meg a látomás varázsa.
/A képet mesterséges intelligencia készítette./

2024. november 10., vasárnap

Ha tehetném



Ha tehetném, minden arc könnyét letörölném,
a szívekből a bánatot örökre eltüntetném.
Helyébe békét és szeretetet ültetnék,
mint szomjazó virágot, folyton öntözném.
Ha tehetném, a gonosz embereket
egy másik világba küldeném,
s a Földön nem létezne más,
csak a szeretet tiszta fénye és a boldogság szelíd lángja.
Ha tehetném, mindenkinek átnyújtanám
a bőség kosarát,
hogy ne legyen többé éhező száj,
csak jóllakottság és boldog kacagás.
Ha tehetném, tanítanám, hogy a halál
nem sötét és félelmes,
hanem tapasztalás és tanulás,
tanulás, mely bölcsességbe haladás.
A félelem szövete szőtte át,
s beépült a tömeg tudatába.
Félelem, amit elhittünk és tovább vittünk.
Ha tudnánk az igazat róla,
életünk könnyebb volna, mázsás kövek hullanának le róla.
Ha tehetném, tanítanám, hogy létezik egy boldog világ,
mely mindannyiunk szívében ott él,
oly tiszta és békés, mert szeretetből épült,
s minden szív egyes dobbanása a boldogságot vonzza magába.
/A képet mesterséges intelligencia készítette/

2024. november 5., kedd

Őszi csend

Szív hegedűjén pendül a bánat,
ahogy az őszi pára lassan leül,
falevelek közt bújik a csend,
és a szél halkan sóhajt, egyedül.
Bús az avar, fáradt arca ráncos,
emlékezik, mesél a múltról,
ahogy lassan megérik minden érzés,
s belehull a mély, csendes magányába.
Köd szitál – ölelésbe fonja az erdőt,
puhán takarja a fák ágait,
tél közeleg, s halkul a világ,
a madarak álomként szállnak tovább.
A fák, bölcs tanúk, susogják halkan,
hogy az elmúlás nem vég, csak egy kezdet,
águkon csend fonódik, mint végtelen dallam,
míg a szél viszi, gyengéden, egyre messzebb.
Nyugalom kúszik szívünk rejtekébe,
a béke csendje szavak nélkül zenél,
hiszen minden ágon ott zúg a múlt,
az élet halk, mégis örök dalt mesél.
A köd lassan oszlik, halkan tűnik el,
a napfény bekúszik a fák közé, szelíden,
de melege már csak emlék a levélnek,
s az erdő hallgat, ahogy a tél kopogtat,
fagyos ujjaival csendet hoz, végtelent.

2024. október 31., csütörtök

Üzenet a szívbe


Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,
Vidd el üzenetemet annak a szívébe,
Kinek lelke tavaszi szélként rebben,
Bárhol is él, de keres engem remélve.
Álmodom róla, szívem úgy várja,
Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,
Hiszen mindenkinek van egy párja,
A boldogság mindenkinek járna.
A lélek tudja, mi kell nekünk,
Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.
Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –
A szívnek nem kell más, csak ezer virág.

Úgy szeretnék

Úgy szeretnék szárnyalni,
A felhőket megsimítani,
A világot felülről nézni,
A problémákat hátrahagyni.
A felhőkön angyali társaságban,
A szabadság dalát énekelni,
Az angyali birodalmat felfedezni,
E világot messziről figyelni.
Úgy szeretném átélni a békét,
A gonosz, bűzös világot feledni,
Hol az emberek bántanak s ártanak,
A jó emberekből táplálkoznak.
Eljutok- e világba hamarosan,
Hol béke s harmónia van,
Hol a szeretet nem ábránd,
Hol énekelhetem a szabadság dalát.

2024. október 9., szerda

Gyertya, Aurora Amelia Joplin és Bahus Antal Katalin közös verse

 



A gyertya lángja szélben táncol,
Csendes fényén az éj csak ámul.
Fényével álmot sző a falra,
Lassan fogy, s az időt hallgatja.
Oly törékeny a gyertya lángja.
Mégis piciny fényét szétárasztja.
Féltve vigyázd kicsi gyertya,
Lángod legyen fényt hozó.
Mikor az éj sötétje körbe jár,
Remény fényét gyújtja a gyertyafényes láng,
Tartsd hát magasan, kicsi láng,
Mert veled a világ is csodát vár.
Lehet kicsi a gyertya ereje,
Mégis a sötét menekül előle.
Elég néha egy kicsi csoda!
Mi a világot megváltoztatja.

2024. június 12., szerda

A szív anyanyelve



Mindenkinek nagyon szép a lelke,
Nem számít a nemzetsége,
A Teremtő mindenkit szeret,
Függetlenül, hogy milyennek született.
Minden országban más a vallás,
Ettől a lélekben nincs változás,
Szeretet, béke, összetartozás,
Ez a lényeg, mi lehetne más?
A bőrszín, anyanyelv, vallás, kultúra,
Mind a szépséget nyújtja, tanítja,
A szív anyanyelve ugyanazt mondja,
A lélek sem különbözik: egyforma.
Ha egyszer ezt mindenki megérti,
A világot a szeretet majd ellepi,
Ragyognak majd a tekintetek,
Örömben fürdenek az emberek




2024. május 18., szombat

Újjászülettem..


Újjászülettem, mint a felkelő Nap,
Elengedtem fájdalmaimat a minap,
Rajzolok helyette csoda szép jövőt,
Melyet a valóságomba beleszövök.
Fürdök a melengető Nap sugarában,
Mely, a szívemben bizsereg egyfolytában,
Szemeimmel másként látom a világot,
A szívemmel érzem a valóságot.
Üdvözöl a lágy szellő, simogatja arcomat,
Suttognak a fák, bölcs gondolatokat,
A Földanya is meséli a régi emlékeket,
És én, hallgatom csendben a csodás üzeneteket.



2024. március 7., csütörtök

Titkos Világ



Álmodozó szívem vágyakat őriz,
Ahol a boldogság halkan bólogat,
Szikrázó tűzként él bennem a vágy,
Benne rejtőzik a titkos Világ.
Száll, repül a szív túl minden álmon,
Áttörve határokon, titkos világokon,
Szívem rejtekén bolondos szerelem,
és vágyaim énekelnek, én felemelem.