A szikla vagyok, hol megpihen a csend,
A tenger mesél – és én hallgatom bent.
Napfény simogat, vállamon ragyog,
A hab csókjától lassan ringatózom.
Szívem a part, ott nyílik az Égre,
A tenger lélegzik selymesen zenélve.
A hab s a szél együtt susognak,
És bennem a csend lágyan megpihen.
Nem vagyok más, csak része a dalnak,
A szél hajamba puha csókot ad.
Testem a szikla, lelkem a sóhaj,
S a tenger ölel – hangtalanul, óvva.
Most itt vagyok, s minden elcsitul,
A napfény ringat, álomként elindul,
Velem a víz, az Ég, a csillagok –
A világ ma bennem selymesen ragyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése