A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 15., szombat

Lüktető élet


A szikla rideg és mozdulatlan, ám én megtörtem a csendjét. Bíbor szirmaimmal dacolok az idővel, törékenynek tűnve, mégis rendíthetetlenül. Minden reggel a hajnal első sugarával nyújtózom, gyökereimet mélyen a kemény talajba fúrva, hogy még egy napig megélhessem a csodát.

 A szél gyakran próbára tesz, mintha azt kérdezné: „Hogyan lehetsz itt?” Mégis minden vihar után magasabbra emelkedem. Az eső, amely másokat elmos, nekem erőt ad. A nap, amely perzsel, engem éltet.

 A sziklák között lenni nem könnyű. Mégis itt találtam meg önmagam. Itt értettem meg, hogy a szépség nem csak gyengédségből születik. A szirmokban ott van minden megélt fájdalom, minden győzelem, minden remény, minden várakozás, hogy egyszer valaki rám talál.

 Egy magányos vándor, ha meglát, talán megáll egy pillanatra. És ha figyelmesen néz, megláthatja a lüktető életet bennem – azt, ami nem adta fel. Mert bár a világ rideg lehet, a szív mégis dönthet úgy, hogy szeret és remél.

 Mert ahol sziklák közt is virág sarjad, ott az élet sosem adja fel, és én ennek az életnek a szirma vagyok.

 


2025. január 13., hétfő

Jégcsókok a rózsán Aurora Amelia Joplin és Csaba Mahler közös verse.


Mahler Csaba
Óh, vérszínű szirom, álmok halk hárfája,
Fagy szorít most körbe, dér zeng bús imája.
Jégcsókok táncolnak a szél vad ölében,
Kemény a világ, s mégis szép e létben.
Aurora Amelia Joplin
Hófüggöny borítja, fénylő kelyhét rejti,
Ám szenvedély tüzét dermedt szív sem sejti.
Bár jég öleli át, titkos lángot hordoz,
A vörös rózsa él, s az ég felé sóhajtoz.
Mahler Csaba
Véred hevítne, láz gyúlna a szívben,
De jég karol át, s álmaid bilincsben.
S te állsz, hősi rózsa, a sorsok tükrében,
Szépséged zeng egy harsány költeményben.
Aurora Amelia Joplin
Vörös szirmaidban titokzatos vágyak égnek,
Mint lángoló tűz, mi a fagyban is ég,
A fagy ölel, de te ragyogsz, mint égi csillag,
Tüzed él, mikor a szél megcsókol, s hozzád ér.

2025. január 7., kedd

Egy Virág Élete



A nap első fényei lágyan simítottak végig a tájon. Egy domb tetején álltam, a sűrű fű között, egy gyönyörű, aranysárga virágként. Szirmaim reggelre kinyíltak, még harmatosak voltak, mintha a fény felébresztett volna. A levegő friss volt, tele a Föld és a virágok illatával, ami körülölelt, és úgy éreztem, mintha az egész világot a tavasz varázsa járta volna át.

Egyszer csak léptek hangját hallottam, és egy férfi tűnt fel a réten. Magas volt, kék szemei a távoli égbolt minden árnyalatát visszatükrözték, mintha magában hordozná a természet csendes titkait. Ahogy közelebb ért, egy titkos, belső csend telepedett ránk. A szél lágyan simogatta a haját, és a nap fénye úgy ölelte körbe, mintha ő maga is a táj része lenne. Keze, mint egy gyengéd érintés, megérintette a szirmaimat, és éreztem, hogy valami különleges történik.
– Olyan szép vagy! – mondta, és a hangjában csodálat csendült. – Hazavigyelek? Leszakítsalak?
A kérdésben finom vágyakozás rejlett, de nem fájdalmas, inkább a szépség tiszta csodálata. Ujjai lágyan végigsimították a szirmaimat, mintha a harmat cseppjei közt keresnének valami titkot, amely csak az övé lehet. Illatom felerősödött, tele friss tavaszi fű, eső és a Föld melegével. Arcán elismerő mosoly jelent meg, mintha csak most értette volna meg, milyen csodálatos az élet minden apró része.
– Ha leszakítasz, nem halok meg. – szólaltam meg halkan, miközben ránéztem. – Az, amit adunk, örökre velünk marad. A varázsom itt hagyja nyomát, és a közösen megélt pillanatok időtlen emlékké válnak.
A férfi szemeiben megértés csillant, és elmosolyodott. Szavai lágyabbá váltak.
– Olyan szép vagy, és igazad van – mondta csendesen, miközben tovább simította a szirmaimat. – Az, amit adsz, örökre megmarad. És ha velem maradsz, adsz nekem. De ha itt maradsz, mások is gyönyörködhetnek benned.
A szél gyengéden megcirógatta a szirmaimat, mintha a pillanatot akarta volna megpecsételni. Éreztem, hogy valami varázslatos történik közöttünk. Az érintése nemcsak a virágomat, hanem az egész lényemet megérintette. Miért ne lehetnénk mindannyian olyanok, mint a virágok? Miért ne adhatnánk szépséget és örömet egymásnak a magunk módján?
– Mi együtt éljük meg a szépséget, és mindig újra megújulunk. Hiszen a virágok nemcsak egyszer léteznek. Az öröm, amit megosztunk csodálatos, minden nap egy újjászületés – mondta.
És akkor megértettük: az, amit egymásnak adunk, nem múlik el. Nem számít, hogy egy virág a földön marad-e, vagy elviszik, mert a szépség, a pillanatok örökkévaló. Az öröm pillanatai amelyeket megosztunk, a legfontosabbak.
Ahogy ott álltunk, a nap fényei táncoltak körülöttünk. Éreztem, hogy nem veszítek el semmit, mert az, amit adok, örökre megmarad.

2024. december 14., szombat

Hófehér csoda

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Egy szikla repedése rejtette,
a fehér virágot, mely ott született.
Nem kérdezte, miért ott, és miért így,
csak nőtt, mint a csend, a hangtalan éjben.
Szirmain a hajnal könnye ragyog,
apró harmatgyöngyök,
mintha az ég elfeledett csillagai
bújnának meg benne –
egy hófehér csodában.
Minden szála hajlik,
minden szirma táncol,
mintha tudná, hogy az élete
rövid, lesz, de nem számít,
csak a pillanat fényessége,
ahol kitárhatja önmagát.
Amikor eljön az utolsó hajnal,
a fehér virág még egyszer felragyog.
Szirmain, mint hópihe, lassan lehullik,
és a szél dalában csendesen elbúcsúzik.
De fényét őrzi a szikla mélye,
és az ég emlékszik tiszta szépségére.

2024. december 1., vasárnap

A rózsa álma

 


Hó fedte rózsa tündököl,
Méltósággal ő üdvözöl.
Harmatgyöngy a szirmain pihen,
Mint álmodó lélek szívemen.
Fagy csókolja gyenge bimbóját,
Őrzi titkait, minden báját.
Tél szigorán jóval túlragyog,
Megfagyva is szépséges, nagyon.
Nem hervad el, csak szunnyad csendben,
Élteti álmát hó-lepelben.
Lelkemben őrzöm hű képét,
Látom az élet szépségét.
S ha jön a tavasz, újraéled,
Zöldje ígér új, tiszta létet.
De most a hóban méltóan áll,
Mint ég és föld közti rózsaszál.

2024. november 22., péntek

Az adás öröme


(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Adni, csak úgy, mint a szél
simítva az arcot szelíden.
Adni, mint a nap,
mely meleget áraszt, nem kérve vissza semmit.
Egy ölelést,
mely lágy, mint a szív dobbanása.
Egy kedves szót,
mely a lélek titkos ösvényein talál haza.
Egy szál virágot,
mely illatával nem csak szépséget ad,
de az életet is továbbadja.
Adni, önzetlenül,
ahogy a forrás kínálja vizét
a szomjazónak,
kérdezés nélkül,
nem tudakolva, honnan és merre tart.
Látni a szemek csillogását,
amint a lélek megtelik fénnyel,
ahogy egy mosoly,
egy apró gesztus,
egy halk jelenlét
többet mond minden szónál.
Adni, mint a csend,
mely helyet hagy az örömnek.
Adni, mint a pillanat,
amely megáll, hogy teret adjon a boldogságnak.
Mert minden ajándék,
amit szívből adsz,
valahol visszatér majd hozzád,
és szétárad a világba,
szebbé, teljesebbé formálva azt.
Adni, csak adni,
nem várva semmit,
csak a pillanatot,
mikor látod, hogy valaki mosolyog,
és az élete egy kicsit szebbé lett.

2024. november 16., szombat

Álomösvény

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Szavak, mik táncolnak az égbolton,
Fényselyem szőtte őket, mint régi korokban.
Csillagok írása, hold könnye hull,
Szívemig ér, és ott nyomot hagy, múltba vonul.
Hullócsillag-sors, mi utat mutat,
Tudatos szépség, mi lelket kutat.
Álmok sűrűjében: égbe nyúló fák,
Egyenes szavak között örökös homály.
Az ég beszél, s a Föld hallgat rá,
Térképet rajzol, hogy merre, hol vár.
A hold vigyáz ránk, halkan üzen,
Hogy az út miénk, de célja végtelen.
Reneszánsz lélek, most ébredj fel,
Visszhang vagy e világ Teremtő csendjével.
Szavakból csillagok, csillagokból hit,
Egy ösvény, mi szívvel az éjbe visz.

2024. november 10., vasárnap

A szívem él

Ma valahogy minden megváltozott,
Szívemben a szépség helyet kapott.
Megnyugtató, finom érzések
Áradnak szét – a szívem él.
Mi történt? Magam sem tudom.
De szépnek látom tegnapot, holnapot,
S a mai napot, a ködben úszó, fátyolos napot.
Hiszen a belső tükrözi a külsőt:
ha belül szép, kívül is az lesz.
Még egy ködös nap is szép,
Ha a szívedben a szeretet él.

2024. október 9., szerda

Virágok, Aurora Amelia Joplin és Rose Logan közös verse




Színpompás virágtengert csodálom,
A fűben pillangók táncot járnak,
Zöld lombok árnyékában álmodom,
Illatmámorban a felhők táncát várom.
Illatmámor a felhők tánca,
Virágoskert szívem álma.
Virágtengerben fekszem,
Rózsakertes boldog lelkem.
Virágok között minden szív kinyílik,
Színes szirmaik boldog titkot súgnak,
Napfény csókjával életre hívja,
Álmok születnek, mint a hajnal.
Színes szirmok szállnak a széllel,
Mint szelíd mosoly arcodon.
Csókot lehelek arcodra, amit parfümöd járt át.
Jázminod illata, kering szívemen már.

2024. szeptember 13., péntek

Virágok Királynője




Illatos, vörös rózsa titkos ereje,
Elbűvölő szépsége, és halál jelképe.
Nekem ő a virágok királynője,
Az újjászületés örök reménye.
Puha szirmai selymesen igézők,
Szerelmes szíveket lágyan összeköt,
A vörös rózsák illata is dalol,
Angyali illathoz oly hasonló.
Szépsége Aphroditéhez fogható,
Szerelem, szépség, mi Istentől való,
Ajándékba kaptuk a rózsákat,
Szépségét, illatát – Isten e csodáját.

2024. augusztus 31., szombat

Színes Ősz




A Nap fénye megváltozott,
Az ősz már be is kacsingatott,
A fecskék gyülekeznek házunk előtt,
Szalmabálák díszítik a rétet, a mezőt.
Még utolsókat perzsel a Nap,
De fénye lassan elhalványul,
A forróság végre véget ér,
Az esték hűvöse álmot ígér.
Elviselhetetlen lett a nyár,
Az ősz beköszönt, most már,
Színes levelek hullanak szépen,
S tiszta levegő nyugtatja szívem éppen.
Sétálni az avar szőnyegén szép,
A természet szépsége nagy kincs,
Szemet gyönyörködtető az ősz,
Őszi illatokkal ölel a Föld.

2024. július 26., péntek

Mennyei szépség




Szerelmes vagyok a természetbe –
A fákba, a virágokba, a felhőkbe,
A napfelkelte aranyló paplanjába –
A reggeli szellő lágy simogatásába.
Harmatcseppek csillognak a reggeli fényben,
A madarak éneke szól a szívemben,
A bárányfelhők mögött a Nap aranyban ragyog –
Csodálom mindazt, amit Isten adott.
Szerelmes vagyok a természetbe –
Hiszen minden nap új ajándék!
Festői szépség, természeti csoda –
Ilyen mennyei szépséget csakis Isten alkothatott.

2024. február 29., csütörtök

Szivárványnő

 


Egy nő olyan, mint a hóvirág tél végén,
mely hó alatt hajt nemesen és büszkén,
Fehér ruhában hidegben előbújik,
ősi eleganciával, megmutatkozik.
Fénylő szemei, akár a csillagok darabjai,
Erős, makacs, mint a kőszilánkjai,
De lágyan simogató, mint a tenger habjai,
Szépsége az égen játszó szivárvány színkavalkádjai.
Érzelmei tűz, erő és melegség összessége,
A kiismerhetetlenség végtelensége,
Szépsége a belülről jövő rejtélye,
A Nő a világ legszebb teremtménye.





2024. február 10., szombat

Gyógyító álom

 

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illataként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa tövébe. A hátamat a egy fának támasztottam, és gyönyörködtem a látványban, ami a szemeim elé tárult. Ez egy csoda világ volt! Elképzelni sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen. Ahol mindenütt(!) szépség van mindenhol, ahol a nyugalom, béke jár át mindent, ahol a pillangók a karomra szállnak, és a madarak nekem énekelnek. A Hold mosolyog rám, a csillagok apró fénycseppeket szórnak rám, amik a szeretet cseppjeiként érintettek meg. Behunytam a szememet, és élveztem, ellazultam, hagytam magamba áradni ezeket a csodálatos energiákat. Hiszen ez lelki és fizikai gyógyulásomat szolgálta. Egyedül voltam, nem láttam senkit. Elindultam, és megillatoztam a virágokat, megsimogattam a fák leveleit. Kinyújtottam a kezemet, és egy fénycsepp éppen a tenyerembe szállt esett. A bőrömön keresztül éreztem, ahogy a szeretet beáramlik a testembe. Mennyei érzés járt át. Tudtam, ez a világ a gyógyító világom, ahová bármikor eljöhetek, ha szükségem van rá. Hálásan megköszöntem mindennek, hogy élvezhettem az ittlétet, és gyógyították a lelkem, és testem testem-lelkem. Eljött az idő felébredni hogy felébredjek, de előtte minden érzést és gondolatot a szívembe és elmémbe helyeztem , hogy emlékezzek erre a csodára. Kinyitottam a szemem, és mosolyogva ébredtem.



 

2024. február 6., kedd

Gyöngyszemek I.

Reggel álmosan ébredtem, de a napnak indulnia kell, hiszen annyi szépség vár még rám. A reggeli kávémat kortyolgatom, még csak derengenek a dolgok. Megírom a reggeli szokásos napi idézetemet. Ha egy embernek sikerült a napját megváltoztatnom a pozitív idézetemmel, már megérte megírnom. Elgondolkodom, merengek, hogy mennyire fontos az önmagunk iránti szeretet. Én már nem vagyok fiatal, teljesen más értékek az, ami fontos nekem, mint egy fiatalnak. Hogyan is tud egy fiatal önmagára figyelni, hiszen rohanással telik minden napja. Munka, család és gyerekek. Estére fáradtan érnek haza, és még az otthoni teendők is ott vannak. Sokan elgondolkodnak már azon, nem csak ennyi az élet, nem csak a hétköznapok ismétlődése az élet célja. Több is van ennél. Van bizony. Végig jártam ezt az utat, munka, család gyerekek, rohanás, betegség stb. Mindezek megtapasztalásából levontam a bölcsességet, a gyöngyszemeket. Igen, mert én így hívom a tapasztalatból származó bölcsességeket. Megszületünk, iskolába járunk, szerelmesek leszünk, dolgozunk, gyermeket nevelünk, megöregszünk, megbetegszünk. Nagyon elgondolkodtató, hogy és hol vagyunk mi a saját életünkben. Sok szépséget átélünk, és sok fájdalmat, ez így van rendjén. Önmagunk szeretete hol van? Magunkra figyeltünk? Vagy csak adtunk, és adtunk önmagunkból? Nem minden szülő, sőt kevés az a szülő, aki arra tanítja gyermekét, hogy szeresse önmagát. Hogyan is taníthatná, ha neki sem tanították, nem mutatták meg, hogyan kell? Van, hogy magunknak kell megtanulnunk, és rájönnünk sok nehézség árán arra, hogyan szeressük önmagunkat. Ha érdekel az én történetem, tarts velem a történetem folytatásában. Csodás napot kívánok!