Szív–Család–Otthon

Egy asztalnál ülünk – kéz a kézben,

mosoly születik minden percben.

Nem csupán étel kerül a tányérra,

hanem szívünk öröme, béke, család szent köteléke.

A kenyér íze otthont mesél,

a közelség emlékként visszatér.

Gyermeknevetés cseng, mint dal,

szeretetet fon körénk, s puhán betakar.

A pillanat lassan szárnyra kel,

és bennünk tovább énekel.

Mert ahol a szívek összeérnek,

ott otthonra lel minden lélek.

Őszi ködben

Lágy köd szitál a fák között,

mint álom, mely lassan betölt.

A lomb arannyá égve hull,

suttogva búcsúzik, elcsitul.

Az út puha avarral fedett,

titkokat rejteget a rengeteg.

A szél se súg, csak megpihen,

ősz szíve dobban csendesen.

Színek fakulnak, mégis ragyognak,

árnyak ölelnek, fények lobognak.

Minden levél egy búcsú-ima,

minden pára az idő sóhaja.

És én e tájon átmegyek,

a ködben múlt és jelen egybeforr velem.

Ősz karja ringat, szelíden hív,

s a csendben örök békét ígér a szív.

Arany sebek

A törés nem vég, hanem tanúság:

a világ ott nyit kaput, ahol legsebezhetőbb az anyag.

A fény nem kívülről érkezik,

hanem belülről tör elő, hogy feltárja:

a seb maga az út a teljességhez.

Az arany nem dísz, hanem ítélet:

minden repedésben ott rejlik az idő emlékezete,

a túlélés súlya és a méltóság ragyogása.

A titok nem hiány, hanem erő:

a kimondatlan mélyebb, mint a szó,

és a csend őrzi meg, amit a világ elfeled.

Van egy híd, amely nem kőből, nem fából épült,

nem emberi kéz alkotta,

mégis szilárdabb minden anyagnál.

Ez a híd köti össze a végeset a végtelennel,

az embert a csillagokkal,

a kérdést a válasszal.

A törés: az anyag beismerése, hogy nem örök.

Az arany: a szellem jele, hogy minden sebben fény lakik.

A titok: a lét mélyebb rétege, melyet a csend ért meg először.

A híd: az ember bizonyítéka, hogy mindig két világban él.

Nincs seb, amely ne válhatna úttá.

Nincs hiány, amely ne rejtene teljességet.

Nincs árnyék, amelyben a fény ne várakozna.

Aki ezt felismeri,

az többé nem keresi a választ —

ő maga válik a válasszá.

Egy költő estéje

Az este csendje lassan betölti a szobát.

Odakint a holdfény átszűrődik a fák között, bent pedig a kandalló táncoló lángjai festenek aranyfényű árnyékokat a falra.

Egy bögre forró tea gőze emlékeztet arra, hogy a csend is lehet társaság.

Papírlap és toll hever előttem – a gondolatok sorban állnak, hogy megszülessenek.

A könyvek hallgatagon pihennek, mintha ők is tudnák: most a szívem írja a saját történetét.

És bár a magány körülölel, valahol mélyen ott vibrál a vágyakozás: egy meleg ölelés ígérete.

Az este így válik titkos menedékké – egyszerre vigasz és ábránd, amelyben minden csend mögött ott lapul a remény.

Fél szívvel..

Szívem kiabál – de süket rá a világ,

hangom elvész, mint szélben a kiáltás.

Marad a csend, mert segíteni senki sem tud,

s a fájdalom bennem némán épít falat és kaput.

Hiányod akkora, mint a temető csendje,

ahol a kövek alatt az öröklét zeng be.

Jövök hozzád, gyertyát gyújtok érted,

suttogom: Várlak… bár tudom, nem érhetlek el téged.

Ott túl már könnyű a léted,

nincs fájdalom, nincs teher, csak végtelen fényed.

De itt maradtam én, fél szívvel,

üres karokkal, melyek többé nem ölelhetnek téged.

Ki mondja most nekem: Itt vagyok, kedvesem?

Ki simítja el könnyeimet oly kedvesen?

Kihez bújhatnék, ha éjjel fázom,

ha szeretetre vágyom, de üres az álmom?

Meghaltál… s veled halt bennem minden,

a szívem másik fele fekszik a sír kövében.

Itt állok, összetörve, némán,

s minden gyertyafényben szívem másik fele – Te – villansz fel

a temető örök csendjében.

A tűz és víz csókja című versem Horvát Ákos színművész előadásában

A tűz és víz csókja című versem Horvát Ákos színművész csodálatos előadásában

 

Láthatatlan hegedűs

Láthatatlan húrokon szól a dal,

fényből áradó szimfónia szárnyal.

Nem hallja fül, csak a lélek mélye,

csillagok közt ring a mennyei béke.

Én vagyok a hangtalan muzsikus,

szívem húrján éled minden dal.

Nem ragyog rám színpad, dísz, korona,

a dallam bennem él: lelkem örök otthona.

Minden ember kincs, egyedi csoda,

értékes lélek, fény halk mosolya.

Nem a külső számít, a tettek, a szív,

láthatatlan zeném erre összpontosít.

S ha csak egy szív hallja, s megérti szavam,

már betöltötte célját a dallam.

Láthatatlan hegedűm titka ennyi:

értékes vagy – s rólad szól a dallam.