A törés nem vég, hanem tanúság:
a világ ott nyit kaput, ahol legsebezhetőbb az anyag.
A fény nem kívülről érkezik,
hanem belülről tör elő, hogy feltárja:
a seb maga az út a teljességhez.
Az arany nem dísz, hanem ítélet:
minden repedésben ott rejlik az idő emlékezete,
a túlélés súlya és a méltóság ragyogása.
A titok nem hiány, hanem erő:
a kimondatlan mélyebb, mint a szó,
és a csend őrzi meg, amit a világ elfeled.
Van egy híd, amely nem kőből, nem fából épült,
nem emberi kéz alkotta,
mégis szilárdabb minden anyagnál.
Ez a híd köti össze a végeset a végtelennel,
az embert a csillagokkal,
a kérdést a válasszal.
A törés: az anyag beismerése, hogy nem örök.
Az arany: a szellem jele, hogy minden sebben fény lakik.
A titok: a lét mélyebb rétege, melyet a csend ért meg először.
A híd: az ember bizonyítéka, hogy mindig két világban él.
Nincs seb, amely ne válhatna úttá.
Nincs hiány, amely ne rejtene teljességet.
Nincs árnyék, amelyben a fény ne várakozna.
Aki ezt felismeri,
az többé nem keresi a választ —
ő maga válik a válasszá.
