Az ősz első fénye

Elmúlt egy nyár,

túl forró volt már,

izzó parazsat lehelt

a Nap a tájra,

de a hajnalok –

mint titkos menedékek –

halk szellőben fürösztöttek.

Tücskök hegedűje kísérte

a virágok mézillatú sóhaját,

s a csillagok tánca,

a Hold fátylas,

titokzatos ragyogása

nyugtatott,

mikor a nappal perzselt.

Most itt vagy, szeptember,

az ősz első szívdobbanása,

színes elmúlás

és csendes elengedés

gyönyörű, szelíd arca.

Esőillattal jössz,

lágy cseppekkel fested

az ébredő földet,

s falevelek táncolnak a szélben,

mintha mindegyik

egy búcsúzó üzenet volna a nyártól –

a fák színes levelei

még egyszer felnevetnek,

mielőtt az álomba merülnek.

Szeretem ezt a békét,

e lassú, aranyló leheletet,

mikor minden pihenni készül,

mikor a világ halkan mondja:

Köszönöm, hogy voltál, nyár –

de most jöjj, szeptember,

színezd át a lelkemet

csendben, szelíd fényekkel.

Nyárbúcsú

Búcsúzik a nyár,

a Nap fénye lágy arannyal simítja a kertet,

míg a reggel hűvös lehelete

selymesen érintve üdvözöl.

A fák levelei lassan színt váltanak,

mintha álmaikat festenék

aranyba, vörösbe,

sárgába, mint a mesébe.

A gesztenyék koppanva hullnak,

mint apró titkok,

melyeket az ősz

a földnek halkan suttog.

Nyár és ősz együtt jár,

mint ölelkező testvérek,

kis időt töltenek még együtt,

hogy megosszák a fényt,

a színeket, az illatot,

s a nyár és az ősz utoljára

egyszerre újra felragyog.

A természet lenyűgöző ereje

most bennünk rezeg,

ahogy nézzük:

a mindennapok is így változnak –

árnyból fénybe,

nyárból őszbe,

búcsúból születik a jövő szépsége.

Az Ég könnyei

A Föld mohón itta az esőt,

szomjas talajként itta a cseppeket.

Én kiléptem, szívem kitárult,

mint az Ég, mely titokban könnyezik.

Kiáradt belőle a szomorúság –

folyt, folyt, mint az én könnyeim,

melyek az Ég könnyeivel eggyé váltak,

s minden bánat halk dallammá szelídült.

A fák lombjai ringtak a szél lágy karjaiban,

levelek táncoltak az égi tenger hullámain,

az ősz illata lágyan áradt,

simítva a múlt poros emlékeit.

A nagy forróság a múltba tűnt,

friss, tiszta lehelet szállt mindenbe,

új életet lehelt a földbe, a fákba, a szívembe,

és a szívem minden csepp könnyével az Égbe írt dal lett.

Őszi csend

Szív hegedűjén pendül a bánat,

ahogy az őszi pára lassan leül,

falevelek közt bújik a csend,

és a szél halkan sóhajt, egyedül.

Bús az avar, fáradt arca ráncos,

emlékezik, mesél a múltról,

ahogy lassan megérik minden érzés,

s belehull a mély, csendes magányába.

Köd szitál – ölelésbe fonja az erdőt,

puhán takarja a fák ágait,

tél közeleg, s halkul a világ,

a madarak álomként szállnak tovább.

A fák, bölcs tanúk, susogják halkan,

hogy az elmúlás nem vég, csak egy kezdet,

águkon csend fonódik, mint végtelen dallam,

míg a szél viszi, gyengéden, egyre messzebb.

Nyugalom kúszik szívünk rejtekébe,

a béke csendje szavak nélkül zenél,

hiszen minden ágon ott zúg a múlt,

az élet halk, mégis örök dalt mesél.

A köd lassan oszlik, halkan tűnik el,

a napfény bekúszik a fák közé, szelíden,

de melege már csak emlék a levélnek,

s az erdő hallgat, ahogy a tél kopogtat,

fagyos ujjaival csendet hoz, végtelent.

Szeretlek, Október

Szépséges október, én úgy szeretlek!

Leveleid, mint színes takaró, takarják be a Földet.

A harmatos reggelek friss avar illata,

Az édes alma és dió fűszeres aromája,

Szívnek oly felejthetetlen pillanatokat ad ma.

A Nap lágyan érinti arcomat,

Kedvesen, mint szerelmes kezek, úgy simogat.

A fákon a falevelek búcsút intenek,

Mint rég elveszett barátok, akik a széllel távoznak;

A szél elviszi, táncra hívja őket, mielőtt a Földre érnek.

Mielőtt minden megpihen,

Az október színekben pompázik egy keveset.

A vörös, sárga és narancs árnyalatok összefonódnak,

Megmutatja nekünk az Isten által készült

természeti színek bűvös varázsát, mint a festő a kész alkotását.

A nap lenyugvásakor, mikor az ég aranyba borul,

A hűvös szellő lágyan fújja a fákat, mint egy lágy dallam;

A naplemente színei a szívembe íródnak,

Olyan emlékek, mint a csillagfény, örökké ragyognak.

Ki más lenne erre képes, ily szépet alkotni?

Ezernyi színben pompázatot nékünk varázsolni?

Csak a Teremtő tud ilyet festeni,

Októberi őszt szépséggel ajándékba adni,

Hogy lelkünket is frissítse, mint az őszi harmat,

Minden egyes nappal egy új kezdetet is hozhat.

Az Ősz Csendje

Színesben pompázik a táj,

Avar borítja a Földünket már.

A padon ülve érzem én,

Nyugalmat áraszt az őszi kép.

A fák álmokat szőnek ágból,

Álomba szenderülve várnak.

A köd álomszerű fátyolt von,

Mint titkos, lágy, hófehér fonál.

Őszi színek tánca lágyan,

Narancs, zöld és barna váltva.

Az avar illata és szaga,

Mint régi mesék varázsa.

Fotó: Gősi Ferenc

Táncoló falevelek

Napfény álmosan pislákol,

Nyár búcsút int, helyét adja ősznek,

Színes levelek csókolják a Földet,

Takaróként szolgálnak az apró népnek.

Őszi avar illata, ködös hajnal,

Szélben táncoló falevelek látványa,

Semmi sincs ilyen tökéletes, egyedi,

Isten tud csak ilyen gyönyörűt teremteni.

Őszi táj mesél, hosszabbak az esték,

Sárgálló naplementék a horizonton,

Falevelek suttognak széllel beszélgetve,

Családok a melegben beszélgetnek szeretve.

Őszi könnyek

Gabriella végignézett a szobán, majd utoljára leült az ágyra. Végigsimított rajta. Kinézett az ablakon: gyönyörű, napsütéses ősz volt; színes falevelek hullottak. A szél felkapta őket, játszott velük. Gabriella könnyei is hullottak, mint a falevelek. Bánat és öröm keveredett bennük. Édesanyja benyitott.

– Kislányom, ne sírj! Új élet vár rád! Mi mindig szeretettel várunk haza – ölelte át.

– Tudom, Anya! Jó lesz külföldön is, de bármennyire is távol leszek, a szívem mindig haza húz, ahol Te vagy – zokogta.

Erre már az édesanyja könnyei is hullani kezdtek, mint az őszi falevelek a fáról.

Színes Ősz

A Nap fénye megváltozott,

Az ősz már be is kacsingatott,

A fecskék gyülekeznek házunk előtt,

Szalmabálák díszítik a rétet, a mezőt.

Még utolsókat perzsel a Nap,

De fénye lassan elhalványul,

A forróság végre véget ér,

Az esték hűvöse álmot ígér.

Elviselhetetlen lett a nyár,

Az ősz beköszönt, most már,

Színes levelek hullanak szépen,

S tiszta levegő nyugtatja szívem éppen.

Sétálni az avar szőnyegén szép,

A természet szépsége nagy kincs,

Szemet gyönyörködtető az ősz,

Őszi illatokkal ölel a Föld.