Láthatatlan hegedűs

Láthatatlan húrokon szól a dal,

fényből áradó szimfónia szárnyal.

Nem hallja fül, csak a lélek mélye,

csillagok közt ring a mennyei béke.

Én vagyok a hangtalan muzsikus,

szívem húrján éled minden dal.

Nem ragyog rám színpad, dísz, korona,

a dallam bennem él: lelkem örök otthona.

Minden ember kincs, egyedi csoda,

értékes lélek, fény halk mosolya.

Nem a külső számít, a tettek, a szív,

láthatatlan zeném erre összpontosít.

S ha csak egy szív hallja, s megérti szavam,

már betöltötte célját a dallam.

Láthatatlan hegedűm titka ennyi:

értékes vagy – s rólad szól a dallam.

Csak halkan...

Ma nem kell ragyogni,

ma nem kell szólni sem.

Ma a csend a tanítás,

a Lélek halkan üzen.

Szemed mögött csillag alszik,

testedben az Ég remeg,

nem vagy gyenge, csak most épp

a Mindenség lélegez veled.

Egy fátyol hullt rád lágyan –

nem búcsú, csak ölelés.

Ismersz minden árnyat,

s pihenni is tudsz: ez a békesség.

Nem kell már menned sehová,

a válaszok belül ringnak.

Az igazi fény sosem kiált,

csak jelen van… benned. Halkan.

Ott, ahol senki sincs /lélekvers/

Ott, ahol senki sincs,

ott kezdődik a lélek hangtalan dala.

Nem vár tapsot,

nem is kéri, hogy értsék —

csak rezeg, mint egy hajnali pára

a tó felett.

Ott, ahol senki sincs,

ott vagy igazán jelen.

Nem kell elmondani,

mert a szél tudja.

A fű meghallja.

És az ég is csendesebben

borul föléd.

Ott, ahol senki sincs,

ott vagyok én is,

nem szavakkal,

csak fénnyel.

A szíved szélén pihenek,

mint Holdsugár a párnádon —

nem sietek.

Csak veled vagyok.