A tűz és víz csókja című versem Horvát Ákos színművész előadásában

A tűz és víz csókja című versem Horvát Ákos színművész csodálatos előadásában

 

A tűz és a víz csókja

Lángból születtem, te jégből érkeztél,

szívemre fagyva mégis felégtél.

Szikra lett minden kimondott szavad,

forróság ringatta jeges arcodat.

Én perzseltem, te hűtöttél puhán,

mint hajnalcsillag az est oldalán.

A szívem lobban, tiéd megpihen,

s a két erő most eggyé lesz velem.

Olvadsz ajkamon, s én égve várlak,

a vágyak tengerén a szívek találkoznak.

Hullám és láng egy táncban forr össze,

hol véget ér, ott kezdődik az örökre.

Nem oltasz el, és én sem égetlek,

csak őrzünk egymásban szent tüzeket.

Te könny vagy rajtam, én fény az árnyban,

szerelmünk izzik az örök világtáncban.

Napfény és Hó versem megzenésitve

Köszönöm Schmidt Attilának, ezt a gyönyörű dalt.

 

Őrzöm álmod

Alszol csendben, s én ágyad szélén ülök,

Arcodhoz hajol a szívem titokban.

Őrzöm minden álmod, minden lélegzeted,

Szerelmem lágy fénye vigyáz reád ma éjjel.

A Hold fényén táncolnak árnyak,

Simogatja arcod a puha éj.

Nincs zaj, csak a szíved halk dobbanása,

S én itt vagyok, hogy ne légy egyedül.

Minden szívdobbanásod hozzám ér,

Minden álomkapu nyitva áll még.

Őrzöm a csendben, míg reggel jő,

Míg újra és újra rám talál lelked.

Ha tényleg szeretsz

 

Mondd ki: szeretsz…

hadd ringasson a szó,

mint szellő érintése,

mely szerelmet hordozó.

Ha tényleg szeretsz,

keresel, és jössz felém,

ujjad hegyével gyengéden érintesz,

szíved vágytól dobbanása:

szerelmünk örök tánca.

Ha tényleg szeretsz,

időt ajándékozol,

hisz a jelenből születik

a múlt, s a múltból épül a jövő.

Ha tényleg szeretsz,

őszintén kérdezel, érdeklődsz,

szívből, szeretetből.

A szó is simogat,

bizserget, ölel,

a tett és érzés együtt

valóságot teremt.

Mondd, szeretsz-e?

Szíved ha adna hangot ma…

lelkem a boldogságtól szárnyalna,

hiszen a szavakból

örökkévaló lesz az ima.

Szerelmes falevél

A szél karja felkap,

gyengéden emel, ringat,

engedem magam, lebegve, könnyedén,

mintha mindennel eggyé olvadnék.

Ősz illata ölel körbe,

a levelek zizegése lágy dallam,

minden rezdülés a szívemhez ér,

és én szabad vagyok, a szél ölében táncolok.

Föld hív, vár, befogad,

érintése átformál, megnyugtat,

falevél vagyok, szállok a levegőben,

és mikor földet érek,

szerelmesen egy szívbe betérek.

Napfény és Hó

Vágyom hangodra,

mert szeretem.

Úgy simogat,

mint puha szellő az estben.

Nem csak a lelkemhez ér,

hanem bőrömön táncol végig,

lágy, langyos érintés,

melytől minden rezdül bennem élni kezd.

Mosolyod fényében béke születik,

tekinteted fűrkésző sugár.

Érzem, belém látsz —

s örömmel engedem.

Nyitott könyv vagyok kezedben,

melyet szíved olvas,

lapjain rejtett csillagokkal.

Hangod hallani olyan,

mintha mellettem ülnél.

Szemed tükrében önmagam találom,

és a csodát érzem benne.

Meséid, mint tavaszi források,

szomjas szívem issza —

bár csak soha ne érne véget!

Engedd, hogy én is elmondjam:

látlak, s tudom,

tükörképed ragyogásában vagyok otthon.

Ne félj — csak élj!

A szeretet mindent felold,

a félelem, akár a hó, elolvad.

Én vagyok a Napfény,

engedd, hogy ragyogjak.

Felolvasztom a havat,

s ragyogásod örökre bennem él.

Szerelmes falevél hangos vers

 

Horváth Ákos színművész előadásában .

 Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást.

Szerelemes falevél 

Lágy kenyér és hús hangos vers

Horváth Ákos színművész előadásában.

Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást.

Lágy kenyér és hús

Te vagy az erő, a karcos igaz,

a sziklák közt zengő visszhang.

Én vagyok a tiszta, lágy fonal,

a hajnal, mely szelíden andalog.

Te hordozod bennem a vágy tüzét,

én benned az otthon melegét.

Mint kenyér és hús – külön szavak,

mégis egyetlen asztal az élet.

Te vagy a súly, a biztos talaj,

én vagyok a fényed halk fuvallat.

S így állunk: két világ, két kar,

mégis egy szív, mely önmagát vallja.

Lágy kenyér és hús – együtt vagyunk,

külön, s mégis egy: örök tanúság.

Lágy kenyér és hús – egymás szívében,

ahol te én vagyok, s én te benned élek.

Szent pillanat

Üzenek az érzésekkel,

finom energiákkal,

minden gondolatom hozzád száll,

mint lágy szellő az éjszaka fái között.

Érezlek, ha rád gondolok,

szívem halk dallama hozzád szól.

Vajon keresel-e,

vagy csak én álmodom a köztünk lévő csendet?

Minden szó nélküli pillanatban

üzenetek hullanak a szívünkbe.

Beszélgetésünk, még ha csak gondolatban,

hidat épít két lélek között.

Álmodom-e lélekemelő érzést,

mely melegíti szívem minden rezdülését?

Nem számít, hisz boldog vagyok,

akkor is, ha csak álmodom e szent pillanatot.

Ha végre a karodban

Ha végre a karodban ébredek,

nem lesz többé múlt, sem jövő,

csak a tested melege,

ahogy belesimul az enyémbe.

A szívem a mellkasodhoz ér,

hallom, ahogy dobog – értem.

Minden sóhaj, minden érintés

úgy éget belül,

mint a tűz, ami sosem fáj,

csak életre hív.

Ujjaid a hajamba túrnak,

ajkad a nyakamhoz ér –

és én akkor tudni fogom,

hogy nincs több éjjel nélküled,

nincs több hiány.

Csak mi,

két test, két lélek,

két szív, egyetlen dobbanás.

A csókod íze bennem marad,

mint egy ősi eskü,

amit csillagok írtak ránk:

hogy újra együtt ragyogjunk

a földi életben,

mint szerelmespár.

És mikor megérintesz,

nem lesz kérdés,

mert a testem minden porcikája

téged hív.

Öled melege, karod ereje,

és a szemedben az a fény,

amit csak rám tartogattál.

És amikor testünk összeér,

nem tudni, hol kezdődsz te,

és hol végződöm én.

A lelkünk egyetlen láng,

a szívünk egyetlen dallam.

Minden mozdulat, minden csók

a végtelen ígéretét súgja:

„Örökké mi vagyunk –

egy fény, egy szerelem, egy világ.”

Veled, egészen

Csendben vagy mellettem,

mint hajnal előtt a lélegzet.

Érezlek —

minden rezdülésedben ott vagyok.

Szemed tükrében látom:

nem vagyok kevesebb annál,

akinek születtem.

Arcod felém fordul —

s ha megérinted arcom,

belül fény fakad,

lágy öröm nyílik

minden régi seb helyén.

Látsz akkor is, ha nem szólok,

ha csupán a csend beszél helyettem.

Érzel, mikor bennem csend lesz,

s hangtalan hullik a könnyem.

Nem kérsz, hogy változzam.

Nem akarsz faragni új formára.

Úgy szeretsz, ahogy vagyok —

s én is téged,

épp így.

Két lélek,

egy mozdulatban.

Két test,

egy közös ritmusban.

Csendben sétálunk —

ujjaink egymásba simulnak,

mintha kezdet óta így lettünk volna.

Nem szólunk —

mert nincs mit mondani,

a lelkek már mindent kimondtak

valahol, nagyon régen.

Melletted vagyok,

nem félek.

Benned vagyok,

és teljes vagyok.

Veled,

egészen.

Forró ölelés

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )

Ajkad íve forró, égő parázs,

minden csókod őrjítő varázs.

Nyelvem íze a bőrödön remeg,

vágyak születnek, tombolnak veled.

Körém fonódsz, mint lángoló indák,

szívem lüktetése vad ritmust diktál.

Érintésed villámként testemen cikáz,

minden mozdulat új tüzet kínál.

Illatod fűszer, édes méz és gyönyör,

megőrjít, rabul ejt, fogva tart örökkön.

Minden lélegzeted forrón perzselő,

nyakamon érezve szenvedélykeltő.

Lágy érintésed bőrömön mesél,

vágyaink titkait újra éleszti.

Izzó testünk, akár a láva folyó,

nincs menekvés, csak forró ölelés.

Mikor a szenvedély végre elcsitul,

testünk egymásba olvad, s nincsen múlt,

csak jelen, láng, a mindent felemésztő vágy,

ami újra fellobban, újra és újra, akár egy láz.