Ha végre a karodban

Ha végre a karodban ébredek,

nem lesz többé múlt, sem jövő,

csak a tested melege,

ahogy belesimul az enyémbe.

A szívem a mellkasodhoz ér,

hallom, ahogy dobog – értem.

Minden sóhaj, minden érintés

úgy éget belül,

mint a tűz, ami sosem fáj,

csak életre hív.

Ujjaid a hajamba túrnak,

ajkad a nyakamhoz ér –

és én akkor tudni fogom,

hogy nincs több éjjel nélküled,

nincs több hiány.

Csak mi,

két test, két lélek,

két szív, egyetlen dobbanás.

A csókod íze bennem marad,

mint egy ősi eskü,

amit csillagok írtak ránk:

hogy újra együtt ragyogjunk

a földi életben,

mint szerelmespár.

És mikor megérintesz,

nem lesz kérdés,

mert a testem minden porcikája

téged hív.

Öled melege, karod ereje,

és a szemedben az a fény,

amit csak rám tartogattál.

És amikor testünk összeér,

nem tudni, hol kezdődsz te,

és hol végződöm én.

A lelkünk egyetlen láng,

a szívünk egyetlen dallam.

Minden mozdulat, minden csók

a végtelen ígéretét súgja:

„Örökké mi vagyunk –

egy fény, egy szerelem, egy világ.”

Veled, egészen

Csendben vagy mellettem,

mint hajnal előtt a lélegzet.

Érezlek —

minden rezdülésedben ott vagyok.

Szemed tükrében látom:

nem vagyok kevesebb annál,

akinek születtem.

Arcod felém fordul —

s ha megérinted arcom,

belül fény fakad,

lágy öröm nyílik

minden régi seb helyén.

Látsz akkor is, ha nem szólok,

ha csupán a csend beszél helyettem.

Érzel, mikor bennem csend lesz,

s hangtalan hullik a könnyem.

Nem kérsz, hogy változzam.

Nem akarsz faragni új formára.

Úgy szeretsz, ahogy vagyok —

s én is téged,

épp így.

Két lélek,

egy mozdulatban.

Két test,

egy közös ritmusban.

Csendben sétálunk —

ujjaink egymásba simulnak,

mintha kezdet óta így lettünk volna.

Nem szólunk —

mert nincs mit mondani,

a lelkek már mindent kimondtak

valahol, nagyon régen.

Melletted vagyok,

nem félek.

Benned vagyok,

és teljes vagyok.

Veled,

egészen.

Forró ölelés

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )

Ajkad íve forró, égő parázs,

minden csókod őrjítő varázs.

Nyelvem íze a bőrödön remeg,

vágyak születnek, tombolnak veled.

Körém fonódsz, mint lángoló indák,

szívem lüktetése vad ritmust diktál.

Érintésed villámként testemen cikáz,

minden mozdulat új tüzet kínál.

Illatod fűszer, édes méz és gyönyör,

megőrjít, rabul ejt, fogva tart örökkön.

Minden lélegzeted forrón perzselő,

nyakamon érezve szenvedélykeltő.

Lágy érintésed bőrömön mesél,

vágyaink titkait újra éleszti.

Izzó testünk, akár a láva folyó,

nincs menekvés, csak forró ölelés.

Mikor a szenvedély végre elcsitul,

testünk egymásba olvad, s nincsen múlt,

csak jelen, láng, a mindent felemésztő vágy,

ami újra fellobban, újra és újra, akár egy láz.