Szív–Család–Otthon

Egy asztalnál ülünk – kéz a kézben,

mosoly születik minden percben.

Nem csupán étel kerül a tányérra,

hanem szívünk öröme, béke, család szent köteléke.

A kenyér íze otthont mesél,

a közelség emlékként visszatér.

Gyermeknevetés cseng, mint dal,

szeretetet fon körénk, s puhán betakar.

A pillanat lassan szárnyra kel,

és bennünk tovább énekel.

Mert ahol a szívek összeérnek,

ott otthonra lel minden lélek.

Lágy kenyér és hús

Te vagy az erő, a karcos igaz,

a sziklák közt zengő visszhang.

Én vagyok a tiszta, lágy fonal,

a hajnal, mely szelíden andalog.

Te hordozod bennem a vágy tüzét,

én benned az otthon melegét.

Mint kenyér és hús – külön szavak,

mégis egyetlen asztal az élet.

Te vagy a súly, a biztos talaj,

én vagyok a fényed halk fuvallat.

S így állunk: két világ, két kar,

mégis egy szív, mely önmagát vallja.

Lágy kenyér és hús – együtt vagyunk,

külön, s mégis egy: örök tanúság.

Lágy kenyér és hús – egymás szívében,

ahol te én vagyok, s én te benned élek.