A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 27., hétfő

Rózsa


Mary éjjel, álmában csodás piros rózsákkal teli kertben járt, illatozta a rózsákat. Mikor felébredt, jól emlékezett mindenre. Az illatokat is érezte. Álmosan ivott egy kávét, és elindult dolgozni. Különösen jó kedve volt. Busszal járt a munkahelyére. Ahogy beért, az asztalon egy csokor vörös rózsa volt, és egy üzenet.
Este hat órakor meglátogatlak, kislányom! Megtaláltalak végre!
Szeretettel, édesapád!
Mary utoljára öt évesen látta az édesapját. Anyukájával Amerikába költöztek. Azóta semmit sem tudott apukájáról, mert ő a Fülöp-szigeteken maradt. Szülei elváltak. A boldogság töltötte el a szívét. A rózsáknak olyan volt az illatuk, mint az álmában. Egy álom vált valóra.

2024. május 18., szombat

Hála


Miguel a tengerparton sétált, csillagok ragyogtak az égen. Mély szomorúság volt a szívében. Az élete romokban volt. Se munkája, se párja semmije nem maradt. Mi értelme az életének? Kérdezte magától. Nem akart élni tovább. Egyszer csak egy férfi ott termett mellette. Észre sem vette.
– Jó estét! – köszönt a férfi.
– Jó estét! – köszönt Miguel.
– Szeretnék átadni egy üzenetet Önnek! Anna azt üzeni, légy hálás azért, amit megtapasztaltál. Különleges vagy.
Mire felfogta az üzenetet, a férfi eltűnt. Senkit nem ismert, akit Annának hívtak, csak az anyukáját, aki a mennyekben volt. Édesanyja mondogatta neki: „Különleges vagy Miguel" Felnézett az égre, és a szemei könnybe lábadtak.


Emlék


Nyári estén Ádám a teraszon üldögélt. Gyűrött fényképét nézegette, melyet oly féltve őrzött. Csak ez maradt neki. Egy emlék, melyen láthatja szerelmét, Angélát.
A háború elszakította őket. Hét éve keresi, kutatja, nem találja. A legszebb nő. A mosolya elbűvölő.
Nem bírta volna ki azt a sok borzalmat, ha nem idézi fel minden alkalommal Angéla arcát. Meg kell találnia! Nem adja fel. Szívében érzi, él, és várja őt.
Éppen a zsebébe tette vissza a fényképet, amikor lépéseket hallott.
Megfordult, és meglepetésében hangosan megszólalt:
– Angéla!
Karjaikat széttárták, és szorosan ölelték egymást. Egy szót sem tudtak szólni. Nem akarták egymást elengedni. Soha többé.


2024. április 21., vasárnap

Tűz


Maya egy szalvétát tett a vérző ujjaira, és gyorsan kirohant az étteremből.
Michael utána sietett.
– Maya kérlek várj! – kiáltotta Michael.
Maya megállt, és könnyező szemekkel kérdezte:
– Miért?
– Nagyon szeretlek! – mondta Michael.
Közelebb lépett Mayához, arcát a két kezébe tette, és a szenvedély tüzével meg csókolta.
– Drága Maya! Nem akarom, hogy végig nézd ahogy meghalok. Beteg vagyok. Azt akarom úgy maradjak meg az emlékezetedben, ahogy most vagyok. Ezt akartam elmondani a vacsora alatt. – mondta Michael.
Maya meglepődve hallgatta. Már mindent értett. Magához húzta Michaelt és azt mondta:
– Drágám! Imádlak! Ezt együtt fogjuk végig csinálni! Melletted leszek az utolsó percig.

Tüske

 

Maya izgatottan készült az esti találkozóra mert a szerelme meghívta vacsorázni. Vörös estélyit vett fel, amely feszesen simult hibátlan testére. Biztos volt benne, hogy Michael megkéri a kezét. Taxival ment el az étterembe.
Szia Maya! Fontos dologról kell beszélnünk. – mondta Michael.
– Szia Michael! Rendben. – válaszolt Maya.
Maya látta, hogy az asztalra volt készítve egy szál vörös rózsa.
Michael átnyújtotta a vörös rózsát, és mondta:
– Imádod a vörös rózsát! Ez az utolsó vacsoránk együtt! Szeretném, ha szépen válnánk el.
Maya megfogta a rózsát, és ekkor egy tüske megszúrta. Spriccelt belőle a vér, de nem csak az ujjából, hanem a szívéből is.

2024. április 8., hétfő

Dolce destino – Édes sors

 

Jenna éppen bezárta a boltját, és úgy döntött, sétál egy kicsit. Ma lenne a kislánya kilenc éves, ma ünnepelnék a születésnapját. Nagyon nehéz ilyenkor otthon lennie, inkább sétálgat. Vannak olyan napok, amikor nagyon nehéz, hiszen hiába telt el öt év, akkor sem tudja magát túltenni a családja elvesztésén. Folyton lejátszódik előtte az a nap, amikor csörgött a telefonja, és akkor közölték vele, hogy a férje és a kislánya autó balesetben szörnyethaltak. A sokk, ami érte, talán soha nem múlik el. Könnyek öntötték el, és leült egy padra. Annyira hiányoztak neki a szerettei! Mióta elveszítette őket, csak a munkába merült el, nem járt sehova, nem beszélgetett senkivel. Egyedül a szívbéli barátnőjével, Carmennal tartotta a kapcsolatot. Ő nem hagyta magára, és minden nap felhívta, ha csak tehette, meglátogatta. Próbált segíteni a lelki fájdalmán, elterelni a figyelmét, ami nem igazán sikerült. Carmen tudta, hogy Jenna kislányának születésnapja lenne, és azt is tudta, ma nehéz napja lesz a barátnőjének. Felhívta:

– Szia, Jenna! Merre vagy? Hogy vagy, drága? – kérdezte Carmen.

– Szia Carmen! Éppen hazafelé sétálok, egy kicsit üldögélek egy padon. Olyan szép az idő! – válaszolta Jenna.

– Mikor érsz rá holnap? Szeretnélek meglátogatni, egy jót kávézni veled. Már egy hete nem láttuk egymást. Minden rendben? – kérdezgette barátnőjét, persze tudta, az nem fog neki panaszkodni, de a hangján hallotta, hogy sírt.

– Holnap zárva lesz az üzlet, mert ünnep lesz, így bármikor jöhetsz, és elmehetünk valahova sétálni, szép idő ígérkezik. Hogy hogy vagyok? Nem a legfényesebben. Ez a nap örökké fájdalmas lesz a szívemnek, hiszen tudod. – válaszolta Jenna.

– Igen, tudom, drága, nem is akartam ma menni, pont ezért. Ezen a napon egyedül szeretsz lenni. Szeretlek, tudod, és bármikor hívhatsz, ha úgy érzed, szükséged van rám. Holnap délelőtt tíz órára nálad vagyok. Pihenj. Puszi! – köszönt el Carmen.

– Szia! Oké! Várlak holnap, és köszi, hogy gondoltál rám! Neked is jó pihenést! – válaszolt Jenna.

Másnap Jenna kicsit jobban érezte magát. Jót aludt, nem kellett korán kelnie. Főzött egy kávét, és köntösben ki ült a teraszra, kellemes, friss reggeli levegő járta át. Az életén gondolkodott. Mi értelme van így élnie, a családja nélkül? Talán soha nem lép túl ezen a sok fájdalmon? Nem tudja őket elengedni. Szíve mélyén tudta, hogy a férje is azt szeretné, ha élné tovább az életét, de neki nem megy. Jenna harmincöt éves, vékony, szőke, hosszú hajú, kék szemű, szép arcú nő volt. Kedves tekintetű bájos külsejű. Egy kis boltot üzemeltetett, mert saját készítésű süteményeket árult. Volt pár alkalmazotta.

Nagyon szerette a szakmáját, melyben nagyon ügyes volt: Régebben több versenyt is megnyert, imádott új süteményeket készíteni, melyeket ő talált ki. Az elmúlt pár évben viszont már nem alkotott újat. A jelenlegi lelki állapotában nem ment. Közeledett a tíz óra, Carmen mindjárt megérkezik. Felöltözött, rendbe tette a frizuráját. Carmen mosolyogva lépett oda hozzá és megölelte.

– Szia Jenna! Hogy vagy, drága barátnőm? – kérdezte kíváncsian Carmen.

– Köszönöm szépen, egész jól vagyok. És te, hogy vagy, Carmen? – kérdezett vissza Jenna.

– Köszönöm szépen, én is nagyon jól vagyok. Boldog vagyok, mert egy örömhírt hoztam neked. Tudod, két hét múlva lesz a születésnapod. A párommal szeretnénk neked egy nagyon szép ajándékot átadni. Szeretnénk, ha fel is használnád. Ígérd meg nekünk, hogy felhasználod! – kérlelte Carmen a barátnőjét.

– Carmen, mi az? Hogy ígérhetnénk meg valamit, amiről azt sem tudom mi az? – válaszolta Jenna. Carmen átnyújtotta a borítékot.

– Boldog születésnapot kívánunk! Persze tudom, hogy hamar van, de ezt muszáj volt most átadnom. Ha kinyitod, meglátod, miért. – mondta boldogan Carmen. Jenna kinyitotta, és látta, hogy egy repülőjegy van benne, Olaszországba. Ráadásul teljes ellátással, apartman lefoglalva, és három nap múlva indulnia kellene.

– Ez nem fog menni, Carmen! Én nem tudok elutazni sehova, nagyon aranyosak vagytok! Mi lenne a boltommal? – kérdezte meglepetten.

– Én már mindent elintéztem az alkalmazottaiddal, és én is segítek, amíg hét napig odaleszel. Bízz bennem! Azt szeretnénk, ha kikapcsolódnál, kimozdulnál egy kicsit. Más környezet, más kultúra, más emberek, és pihennél. Állandóan csak keményen dolgozol! Megérdemled a pihenést. A lelked is megújul. – magyarázta Carmen, miért is kellene elfogadnia az ajándékukat.

– Hát nem is tudom… Végül is pont tegnap gondolkoztam azon, hogy a férjem is azt szeretné, ha tovább lépnek, és boldog lennék. Biztosan figyel, és nem tetszik neki, hogy ennyit szomorkodom… – válaszolta Jenna

– Pontosan! Nagyon örülök, hogy te is így gondolod! Akkor menjünk és vásároljunk be az Olaszországi nyaralásodra. Megveszünk mindent, ami kellhet az egy hetes pihenésedre. Gyere menjünk, és megebédelünk valahol. – mondta örömmel Carmen.

Nagyon boldog volt Carmen, mert tudta, Jenna elindult végre a lelki gyógyulás útján. Szép idő volt, sétáltak egy kicsit, majd bevásároltak az utazáshoz. Carmen jó alaposan felkészült, még listát is írt. Jenna meg is lepődött. Ittak egy finom kávét, majd hazaindultak. Jenna izgatott lett, milyen lesz egyedül utaznia, hogyan fogja magát érezni az úton. Carmen erre is felkészült. Mindent, amit érdemes megnéznie Velencében, azt összeírta egy jegyzetfüzetbe, és átnyújtotta a barátnőjének.

– Tessék, ez a tied! Minden rajta van, ahová érdemes elmenned. Hidd el, csodás lesz! – mondta Carmen.

– Köszönöm szépen! Nem is jutok szóhoz, meg vagyok hatódva. Ennyire figyelsz rám, drága barátnőm! Megölelte és elsírta magát Jenna.

– Annyira szeretlek, tudod, ugye? Ha te nem lennél, már lehet én sem. – válaszolta Jenna.

– Ugyan már, ne sírj! Én is imádlak! Te nem csak a barátnőm vagy, sokkal több annál! Ismerlek, te is megtennél mindent értem, ha én lennék nehéz helyzetben. – mondta Carmen.

Jenna és Carmen megölelték egymást, majd megbeszélték, hogy holnap felhívják egymást. Utazás előtti napon találkoznak és átnéznek mindent, nehogy itthon maradjon valami. Carmen kiviszi a repülőtérre Jennat. Kellemesen elfáradva, izgatottan aludt el Jenna. Másnap munka után elkezdett a bőröndjébe pakolni. Szépen összekészített mindent. Carmen is segédkezett, és át is ellenőrizték a dolgokat. Az alkalmazottaival is mindent megbeszélt. Carmen intézi a pénzügyeket a boltban, amíg távol lesz. Így nyugodtan utazhat el. Eljött a nagy nap. Izgult, mint egy kisgyerek.

– Jó utat, barátnőm! Aztán hívj engem, ha megérkeztél! Remélem, megismersz ott kint egy helyes olasz férfit! Ideje lenne boldognak lenned! – viccelődött Carmen.

– Carmen, miket beszélsz! Jó, tudom, jót akarsz nekem. Pont egy olasz férfi? Hát érdekes lenne! Hívlak persze, minden nap. – válaszolta mosolyogva Jenna.

– Miért is ne lehetne pont egy olasz pasi? Szép vagy, és csinos és kedves! Megérdemled a boldogságot! – ölelte meg a barátnőjét, és köszönt el Carmen.

– Szia, drága barátnőm! – köszönt el Jenna is.

Jenna felszállt a repülőgépre, és kényelmesen élvezte az utazást. Megérkezett az apartmanjába, majd hívta a barátnőjét, hogy megérkezett. Lepihent egy kicsit, mert éjszaka nem sokat aludt. Rendbe szedte magát, és úgy döntött, sétál egyet, és megvacsorázik valahol. Szétnéz ezen a csodálatos helyen. Elindult, és meglátott egy kis aranyos éttermet, ami közel volt a szállásához. Gondolta, eszik egy finom olasz ételt, és iszik egy kávét. Besétált, és helyet foglalt.

– Jó napot, mit hozhatok? – kérdezte egy kis akcentussal a jóképű pincér.

– Szeretném az étterem specialitását megkóstolni, és egy kávét kérnék még. – válaszolta Jenna.

– Rendben! Nagyon jól választott! Milyen kávét parancsol? Mokkát, cappuchinot vagy törököset? – válaszolta a pincér.

– Húha, nem is tudom… Mondjuk egy finom olasz hosszú kávét talán…

Közben nézelődött, és megakadt a szeme egy magas jóképű, sármos olasz férfin. A pincérrel beszélgetett. A férfi észrevette, hogy nézik, és visszamosolygott. Jenna meglepődött, és gyorsan ő is elmosolyodott, majd elfordította a fejét. Maga sem értette, miért mosolygott vissza. Már megtörtént. Kicsit mérges is lett magára. Mit gondolhat róla a férfi?! Az a hír járja, hogy az olasz férfiak imádják a nőket. Na ezt most jól megcsinálta. Már közeledik is hozzá a pasi. Jaj, pont felé tart. Most mit csináljon? A férfi oda is szól hozzá:

– Jó napot kívánok, hölgyem! Megengedi, hogy leüljek? Először jár itt nálunk ebben az étteremben? Antonio vagyok, az étterem tulajdonosa. – szólt tökéletes angol kiejtéssel a férfi.

– Igen, először járok itt! Jenna vagyok! – mutatkozott be meglepődve, zavartan Jenna.

– Ha bármire szüksége lenne, vagy szeretne információt Velencéről, keressen bátran! Ha gondolja, szívesen elkísérem egy városnézésre is. – ajánlotta fel Antonio.

– Ó! Köszönöm szépen, nagyon kedves Öntől! – válaszolta Jenna. Közben megérkezett a vacsorája is. Még meggondolom, lehet élek a kedvességgel. Minden hölgyet elkísér városnézésre, aki először tér be ide? – kérdezte kíváncsian Jenna.

– Nem dehogy! Időm sem lenne rá, csak az ön bájos arca elbűvölt engem, és láttam, hogy egyedül érkezett. Bocsásson meg nekem, ha éltem ezzel a lehetőséggel, hogy megszólítottam, és felajánlottam a szolgálataimat. – válaszolta kedvesen a férfi.

Jenna elgondolkodott, hogy éljen–e a lehetőséggel vagy nem. Egyedül nem olyan élvezetes ezen a szép helyen. Ráadásul nagyon szimpatikus volt neki Antonio, volt benne valami, ami vonzotta. A jelleme is, ahogy beszélt, és a szemei! Olyan tiszták voltak, és huncutok. El lehetett benne veszni. Hát még a csábos mosolya. Még az ajkait is megfigyelte. Szép formás vastag szája volt, és azt vette észre, hogy elkalandozott azon mi lenne, ha meg csókolná. Hát ezen önmaga is meglepődött, még zavarba is jött. Eszébe jutott Carmen barátnője. Igaza volt, és lám belépett az életébe egy olasz pasi. Bizony ő elmegy vele városnézésre. Gyorsan felhívta a barátnőjét, és mindent elmesélt neki. Volt nevetés és kacagás a telefonban, Jenna boldogan izgatottan mesélt, Carmen nagyon örült neki, és viccelődött.

– Még lehet, hogy férjhez mész Olaszországban Jenna – mondta nevetve.

– Ugyan már Carmen! Ez, csak egy városnézés lesz Antonioval. – válaszolta Jenna.

– Na, az majd kiderül! – kuncogott Carmen.

Abban maradtak, hogy mindenről be fog számolni Jenna, mert Carmen kérte, hogy mindent tudni szeretne. Jenna megígérte hívni fogja, ha hazaért a városnézésből. Izgatottan feküdt le aludni, és úgy is ébredt másnap reggel. Kicsinosította magát, felvette a kissé tapadós, de szolid ruháját, majd elindult az étterembe. Gondolta megreggelizik és iszik egy kévét. Bízott benne találkozik Antonioval, és elmondja neki, hogy elfogadja a városnézést. Úgy is lett. Megreggelizett ivott egy finom kévét, és Antonio az étteremben volt aznap. Odament Jennahoz.

– Szép napot kívánok Jenna! Hogy érzi magát ezen a napsütéses szép napon? – kérdezte kedvesen, mosolyogva.

– Köszönöm szépen csodásan! És te Antonio, hogy vagy ma? – kérdezte Jenna, hogy további beszélgetésre invitálja a férfit.

– Köszönöm szépen, máris jobban vagyok, hogy láthatom kegyed gyönyörű mosolyát! – válaszolta huncut mosollyal Antonio, s közben helyet foglalt Jenna asztalánál.

Jenna nagyon örült így biztosan eltudja mondani, hogy elfogadja a meghívást a városnézésre, na meg szerette a férfi társaságát, és élvezte a bókjait.

– Azt szeretném mondani Antonio, hogy elkísérhetsz engem a városnézésre, nagyon örülnék neki. Bemutatod nekem Velence szépséges részeit. Így nem tévedek el, és biztonságban leszek. – mondta Jenna.

– Ó! Ez szuper! Kérdezni is akartam meddig maradsz Velencében? Ma ráérek, mindent elintéztem az étteremben, ha gondolod indulhatunk! – ajánlotta fel a férfi.

– Pár napom van még. Mehetünk! Hiszen erre vágyom, hogy élvezzem Velencét. Kifizette, amit fogyasztott, és elindultak.

Antonio kedvesen elvitte a legszebb helyekre, és beszélt meg mutatott mindent, ami csak eszébe jutott. Elvitte gondolázni  Jennat. Mindenhol csak víz, és egy romantikus pezsgőzésben volt részük. Jenna élvezte, hiszen mindig szerette volna átélni ezt az élményt. Most megtörtént.



 Antonio finoman érdeklődött, hogy férjnél van– e Jenna.

Jenna elmondta, hogy özvegy. Elveszítette a családját pár éve egy balesetben. Antonio nem is kérdezett többet, nem akarta felszakítani a sebeket. Jenna is megtudta, hogy elvált Antonio, és van egy hatéves kisfia. Egyedül él, és az étterem az élete a szíve csücske. Jenna beszélt a kis boltjáról, a süteményeiről, melyeket ő talált ki. Sok közös volt bennük. Antonio imádott főzni a konyhában sokat segít a szakácsoknak. Meg is pihentek egy kedves étteremben. Megebédeltek. Jó humora volt a férfinak így sokat nevettek. Nem is emlékezett Jenna arra, hogy mikor nevetett ennyit utoljára. Mikor megebédeltek elindultak hazafelé. Antonio meghívta egy fagyira.

– Jenna gyere meghívlak egy finom fagyira! Itt lehet kapni egész Velencében a legfinomabb fagyit. – szólt Jennahoz Antonio.

– Köszönöm szépen! – válaszolta Jenna.

Jó meleg volt a fagyi gyorsan olvadt. Jenna arca fagylaltos lett, és le is csurgott a pulcsijára. Antonio odalépett, és egy szalvétával letörölte az arcáról. Jó közel hajolt, és lágyan ért Jenna arcához. Érezték egymás illatát, és vibrált közöttük a levegő.

– Ó! Milyen idétlen vagyok! – szólalt meg Jenna.

– Dehogy is, csak meleg van és gyorsan olvad a fagyi. – válaszolt Antonio.

Antonio erős vonzalmat érzett Jenna iránt. Érezte a nő is akarja őt. Nem tudta hogyan is közeledjen, annyira vágyott a csókjára. Félt, nehogy az ellenkezőjét érje el, és megharagudjon. Úgy gondolta hazakíséri, és tesz egy próbát. Lesz, ami lesz! Haza értek Jenna szállásához. Jól elfáradtak. Jenna zavarban volt. Most mit csináljon? Behívja, vagy ne? Nem is ismeri. Viszont akarja, és szeretné, ha ölelné és csókolná. Össze volt zavarodva. Saját magán meg volt lepődve. Létezik ilyen? Szerelem első látásra? Nem hitt benne. Akkor, ha ez nem az, akkor mi történik vele? Nincs idő további gondolkodásra. Megszólalt:

– Antonio szeretném, ha bejönnél, és még egy kicsit beszélgetnénk! Persze ha te is szeretnél, és ráérsz még. – szólalt meg Jenna kicsit zavartan.

– Nagyon szívesen ráérek! – válaszolta izgatottan Antonio.

Mind a ketten zavarban voltak, mint a tinik. Pedig már nem voltak gyerekek. Antonio is érezte itt valami más van, eddig soha nem érzett ilyet. Bizsergett, zavarban volt, sőt a szíve is hevesebben vert, amikor egész közel került Jennahoz. Mi történik velem? Szerelmes lettem? Gyorsan odafordult Jennahoz, és megfogta az arcát, és odahajolt kedvesen. Jenna nem ellenkezett. Antonio odaérintette az ajkait Jenna ajkaihoz és elkezdte csókolni. Lassan majd egyre hevesebben. Jenna viszont csókolt. A szívük egyre hevesebben dobogott. A férfi finoman simogatni kezdte, lágyan érzékien. Egymást simogatva, felgyorsulva a szenvedélytől az ágyon folytatták. Megszűnt körülöttük a világ. Csak ők voltak, a vágyak a csókok, az ölelések, a felhevült testük. Szerették egymás minden porcikáját. Átadták magukat a vágyaiknak. Mintha mindig is ismerték volna a másik lelkét, és testét. Nem kellettek szavak, tudták hogyan szeressenek. Gyönyörben úszva fürödtek. Csodás pillanatokat éltek át. Minden tökéletes volt. Az együttlétük fantasztikusra sikerült.


 Antonio figyelte Jenna arcát, elbűvölte a nő szépsége, és bájossága. Megkérdezte tőle:

– Jenna nem bántad meg, hogy megtörtént? Nem szokásom hidd el, nem vagyok ilyen! – kérdezte.

– Nem bántam meg semmit! Sőt folytatnám, én sem vagyok ilyen, soha nem mentem el senkivel ilyen rövid időn belül. – mondta nevetve Jenna!

Antonio meglepődött, de ő is nevetett egy jót. Antonio megsimogatta, és folytatták újra. Szeretkeztek egész éjszaka.  Másnap jó sokáig aludtak. Antonio megpuszilgatta Jennát, és sietett az étterembe. Megbeszélték ott találkoznak.  Minden nap együtt voltak. Szerették egymást. Csodás éjszakákat töltöttek együtt. Jókat sétáltak, és beszélgettek. Mindent megbeszéltek az egész életüket. Szerelmesek pár lettek.

Carmennek mindent elmondott Jenna. Carmen örült, de egy kicsit féltette Jennát. Mindjárt jön haza, és elfelejti Antoniot. Gondolta jobb lesz ez így. Volt szép pár napja a férfival. Egy kicsit másként alakultak a dolgok. Utolsó előtti nap az étteremben volt Jenna, éppen Antonoval beszélgettek, és szorosan ölelte a férfi, amikor egy nő hirtelen megjelent és elkezdett kiabálni:

– Ki ez a Nő Antonio? Akkor ezért nem jössz a fiadhoz? Ezzel a szőke ribanccal töltöd inkább az idődet mintsem velünk? – kiabálta mérgesen a fekete hajú szép olasz nő.

Jenna meglepődve hallgatta a nőt, és Antonio arcát figyelte.

– Fejezd be a kiabálást! Hogy viselkedsz már megint? Mi ez a féltékenykedés? Mi már nem élünk együtt. Hányszor mondjam még el neked, én már nem szeretlek téged! – próbálta leállítani Antonio a volt feleségét.

– Azt ígérted, hogy átgondolod a fiunk miatt! Tudod, hogy én még nagyon szeretlek téged! Kérlek gyere vissza hozzánk! – mondta sírva, zokogva a nő.

Ezeket hallva Jenna gyorsan kisietett az étteremből, és idegesen hazament a szállására. Meg volt lepődve. Antoniot a felesége még mindig szereti. Van egy fiuk. A család mindennél fontosabb. Lehet kibékülhetnek még, és ő nem áll az útjukba. Hiszen holnap hazautazik, és folytatja otthon Angliában az életét. Jobb is lesz ez így. Gondolkodott, és ekkor kopogtak az ajtaján. Antonio volt.

– Jenna kérlek bocsájtsd meg ezt a jelenetet kérlek! Sajnos a volt feleségem ilyen heves, és kiabálós. Már ezerszer megmondtam neki, hogy nem megyek vissza hozzá. Nem lehetett vele együtt élni. Mondtam neked miért váltunk el. Nem érti meg. – magyarázkodott Antonio.

– De ő még mindig szeret téged! A kisfiatok miatt is át kell gondolnod. Én visszautazom holnap, és élem az életemet, te is a te életedet. Volt pár szép napunk. Menj vissza a családodhoz. A család a legfontosabb. Hidd el! – mondta Jenna Antonionak.

– Én téged szeretek. Már amikor először megláttalak beléd szerettem.  Veled akarok élni, és nem vele. Tudom te is így érzel Jenna. Próbáljuk meg együtt. Minden kialakul. – válaszolta a férfi.

– Nem Antonio! Neked a családoddal kell lenned. A kisfiad mindennél fontosabb! Menj el elkérlek. Nagyon szép napokat töltöttünk együtt. Igen, én is szeretlek, beléd szerettem, de a családod az első. Felejts el! Menj haza! – kérte Jenna.

Antonio lehajtott fejjel elment. Jenna elsírta magát, mert tudta a férfi is szereti, és ő is nagyon szereti. Jobb lesz ez így. Antonio kisfia jutott az eszébe. Neki apa kell.

Összepakolt a bőröndbe, mert holnap korán reggel indul a gépe. Szétnézett és eszébe jutott a sok szép pillanat, amit együtt töltöttek Antonioval. Még mindig érzi a férfi illatát. Nagy nehezen elaludt. Antonio küldött pár üzenetet, de nem válaszolt rá. El kell felejteniük egymást. Nekik nincs jövőjük együtt. Korán reggel ment a taxi, és kivitte a repülőtérre. Aludt a gépen, mert egész éjszaka sírdogált nem sokat aludt. Leszállt a gépről, Carmen várta a repülőtéren.

Boldogan megölelték egymást.

Fáradtan érkezett haza. Elmesélt mindent a barátnőjének. A szakítás nehéz volt, mert szeretik egymást Antonioval. Carmen vigasztalta, próbálta kibillenteni a szomorúságból, de nem igazán sikerült neki. Elköszönt Jennatól, és megbeszélték, holnap találkoznak. Carmen mindent elmondott a bolttal kapcsolatosan, hiszen, amint tudjuk, ő felügyelte, amíg Jenna Olaszországban volt. Másnap Jenna már a boltban dolgozott, így sikerült elterelnie valamennyire a gondolatait. Teltek a hetek, már egy hónap is eltelt. Antonio nem adta fel. Folyamatosan próbálta hívni, és írta az üzeneteket. Jenna nem reagált rá, de letiltani nem tudta. Az nem ment, mert szerette, és nagyon hiányzott neki a férfi. Carmennel megbeszéltek egy találkozót. Együtt töltenek egy délutánt. Meg is érkezett, de Jenna még a süteményeket rendezgette a boltban. Barátnője főzött egy kávét, és el is készítette, úgy, ahogy Jenna szereti. Tizenöt éve szívbéli barátnők, nagyon jól ismerték egymást.

 Jenna, gyere, kész a kávé! Ideje pihenned! – kérlelte Carmen.

– Megyek, már itt is vagyok!  válaszolta Jenna.

Leültek, és beszélgettek, közben Jenna belekortyolt a kávéjába, és pár perc múlva elszaladt, egyenesen be a mosdóba. Carmen hallotta, hogy hány. Odaszaladt megállt az ajtó előtt és kérdezte:

– Jenna jól vagy? Mi történt? – kérdezte Carmen.

– Biztosan valami rosszat ettem. Túl sokat van hányingerem pár napja. – válaszolta a mosdóból.

Kijött, leült, és ekkor Carmen megszólalt:

– Jenna, jól ismerlek, még akkor sem hánytál, amikor a legnehezebb hónapokon mentél keresztül, mert nagyon stresszes voltál. Megvolt rendesen a menstruációd? Nem vagy terhes? Ugyanúgy készítettem el a kávédat, ahogy tíz évvel ezelőtt is. Ahogy te szereted. Nekem gyanús vagy, barátnőm. – mondta Carmen.

– Késik, már több mint egy hete meg kellett volna jönnie. Valóban gyanús. Eljönnél velem tesztet venni? – válaszolt, és kérte Jenna.

– Persze! Hogyne! Menjünk! – válaszolta Carmen.

Elmentek, és megvették a tesztet. Carmen izgatottan várta Jennát, hogy elmondja, mit mutat. Izgult, hiszen Jennának pont nem hiányzik egy gyerek. Egyedül nevelné fel, és az nagyon nehéz dolog lenne számára. Viszont érezte, hogy terhes. Szinte tudta. Akkor most vajon mi lesz?

– Carmen, terhes vagyok! – közölte Jenna meglepetten.

– Mit fogsz most tenni? Jól át kell gondolnod, barátnőm! – kérdezte Carmen.

– Felnevelem, Carmen! Lesz, ahogy lesz, nem lesz könnyű, tudom. Az én gyermekem, szerelemgyerek. Antonio nem fogja megtudni, hogy babát várok. Talán majd egyszer. – válaszolta Jenna.

– Biztosan tudtam, hogy ezt válaszolod. Ismerlek. Én mindenben segítek, és támogatlak Jenna. – mondta Carmen.

Beszélgettek hogyan és miként legyen tovább. A boltot még egy darabig tudja üzemeltetni, de ha megszül, akkor hónapokig nem tudja felügyelni. Annyi tartalék pénze nincsen, hogy valakit felvegyen, aki irányítja az alkalmazottait. Carmen felajánlotta a segítségét. Amiben tud, segít, de neki is van munkahelye, ezért csak besegíteni tud.

Jenna elég sokat rosszul volt a terhesség alatt. Nagyon örült a babának, és elképzelte a picit, érzete, hogy biztosan az apukájára fog hasonlítani. Már most imádta, pedig csak pár hónapos a pocakjában. Minden rendben volt, amikor megvizsgálták, az eredményei és a vérképe tökéletes.

Antonio folyamatosan írt neki. Elolvasta, de nem reagált, nem válaszolt neki. Szíve szerint felhívta volna, de az esze azt mondta, nem. Antonionak a családja mellett a helye.

Carmen éppen hazafelé tartott, amikor megcsörrent a telefonja. Nem tudta felvenni mert éppen vezetett. Otthon látja, hogy Antonio hívta. Üzenetet küldött neki. Azt írta, hogy két nap múlva odarepül és kérdezte, kimenne-e a repülőtérre érte. Jennat akarja látni, és beszélni akar vele. Ő az élete értelme, és tudja, Jenna is szereti. Beszélniük kell. Carment kérte Antonio, ne árulja el Jennanak, hogy odautazik, meglepetés lesz. Carmen meglepődött. Nagyon örült, mert bízott benne, hátha rendeződik a kapcsolatuk. Ráadásul végre megismerheti Antoniot. Visszaírta, hogy rendben, várja a repülőtéren.

Antonio izgatott volt a találkozás miatt. Carment sem ismerte, de tudta Jennától, hogy nagyon aranyos, kedves nő.

Carmen várta a repülőtéren, és kedvesen megölelte. Megkérdezte, hol szállt meg, hova viheti. Arra kérte Antonio, hogy egyenesen Jennahoz vigye, mert nem tud tovább várni, annyira látni akarja. A továbbiakat majd meglátják. Carmen megszólalt:

– Antonio, gyere igyunk meg egy kávét! Valamit el kell mondanom neked! Ezt most kell megtudnod, mert nagyon fontos. Jennaról kell mondanom valamit! – mondta határozottan Carmen.

– Rendben! Ugye jól van, nincs baja? Minden rendben van vele? – aggodalmaskodott Antonio.

– Igen, jól van!

Közben kikérte a kávét, és leültek elfogyasztani.

Jól van, csak öt hónapos terhes a te gyermekeddel! Megígértem neki, hogy nem mondom el neked. Jenna elveszítette a kislányát és a férjét, ezt te is tudod. Neki a család szent. Még akkor sem választana el téged a családodtól, ha most babát vár tőled. Felnevelné egyedül. Mivel ideutaztál, úgy gondolom jobb, ha elmondom, és tudod, hogy kislányod fog születni. Jenna azért nem válaszolt, mert azt akarta, a családoddal élj.

– Hát ez nagyszerű hír! Jaj, de örülök! Kislányunk születik! – örvendezett Antonio.

– Antonio, ez komoly dolog! A családoddal élsz Olaszországban! Jenna itt él. Ez nem olyan egyszerű. Mindent meg kell beszélnetek. Fogalmam sincs, Jenna hogy fogad majd téged. Tudom, hogy szeret, de most állapotosan elég ingadozó a hangulata. – válaszolta Carmen.

– Nem élek a családommal, amióta elváltunk, külön élek. Miután Jenna hazajött, elmagyaráztam a volt feleségemnek, hogy soha nem is fogok vele élni. Elmondtam neki, hogy Jennat szeretem tiszta szívemből, és vele szeretném leélni az életemet. A kisfiamról mindig gondoskodni fogok, és sok időt töltök vele, ő az én mindenem. – válaszolta Antonio.

Carmen látta, tényleg szereti Antonio Jennat. Valóban jóképű férfi, és intelligens. Elindultak Jennahoz. Csendben voltak végig. Mind a ketten azon gondolkodtak, vajon hogyan fogadja majd Jenna Antoniot. A férfi egyre izgatottabb lett, és a szíve egyre gyorsabban dobogott. Antonio örült, hogy kislányával várandós Jenna. Milyen gyönyörű időt töltöttek együtt! Szerelemgyermekük születik.

Megérkeztek. Carmen arra kérte Antoniot, várjon egy kicsit, előre megy és kihívja Jennat a boltból.

– Szia Jenna! Lenne egy pár perced? Szeretném, ha odajönnél az autómhoz! Hoztam neked meglepetést! – mondta Carmen.

– Máris megyek! – válaszolta Jenna.

Sietett is, hogy odamenjen, mert kíváncsi volt, mit hozott neki a barátnője. Antonio az autó mellett állt. Jenna hirtelen megállt, annyira meglepődött. Elkezdett gyorsabban verni a szíve, de Antonionak is. A férfi látta a gömbölyödő pocakját, és még szebbnek találta, mint eddig. Egyszerre megindultak egymás felé, egyre gyorsabban. Ahogy összeértek, mind a ketten széttárták a karjukat, és megölelték egymást. Antonio elkezdte puszilgatni össze - vissza, ahol csak tudta. A fülébe suttogta:

– Annyira hiányoztál, annyira szeretlek, drága Jenna.

– Én is szeretlek, nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád! – mondta halkan Jenna.


Carmen látta mindezt, mennyire szeretik egymást. Remélte, minden jól alakul közöttük. Elköszönt. Nem akarta őket zavarni.

Jennaék bementek az üzletbe, és elkezdtek beszélgetni. Mindent megbeszéltek. Antonio elmondta, tudja, hogy kislányuk fog születni. Jenna nem haragudott Carmenre, amiért elmondta.

Nem mentem vissza a volt feleségemhez, mert nem szeretem már. Téged szeretlek, és veled akarom leélni az életemet. A fiútestvérem vigyáz az étteremre, amíg itt tartózkodom.

Jenna boldogan mutatta meg a boltját. Minden süteményt meg kellett kóstolnia Antonionak.

Egy hónapig volt Jennanál Antonio. Megtervezték a jövőjüket. Antonio visszament Velencébe, és Jenna egy hét múlva kirepült hozzá. Elkezdték megtervezni az új otthonukat. A süteményes boltot Jenna végleg bezárta. Olaszországba költözik végleg, mert Antonionak ott a kisfia, és az étterme. A múlt fájdalmait Angliában hagyja. Carmen segíti a bolt eladásában.

Antonio családja igazi olasz család volt. Szeretettel fogadták a szőke, vékony alkatú Jennat. Furcsa volt nekik, hogy a fiúk nem olasz lányt választott, de elfogadták. Mindig etették volna, mert sovány alkatúnak tartották. Amikor megtudták, hogy Jenna milyen finom süteményeket tud sütni akkor végleg a szívükbe zárták.

Jenna pocakja egyre nőtt, és közeledett a szülés ideje. Antonio a tenyerén hordozta. Mindent úgy rendeztek be, ahogy Jenna eltervezte. Megbeszélték, ha a pici már nagyobbacska lesz, az étterem mellett kialakítanak egy cukrászdát, ahol Jenna újból sütheti a finom süteményeit.

Eljött a nagy nap. Jenna és Antonio együtt csinálták végig a szülést. Antonio olyan izgatott volt, törölgette Jenna homlokát. Minden szépen simán ment, és megszületett a nagy, fekete hajú, gyönyörű egészséges kislányuk. Jenna sírt az örömtől, amikor először megfogta. Antonio is sírt, amikor meglátta a szerelmük gyümölcsét. A Donatella nevet adták a babának, melynek jelentése: Istentől ajándékozott. Átkarolta őket, és tudta, ők az ő élete értelmei. Jenna nézte Antoniot, ahogy szeretettel tartja a karjában a pici lányukat. Tudta, élete legjobb döntését hozta, amikor elfogadta a Carmenéktől az egy hetes Olaszországba szóló nyaralást. Hiszen valójában a boldogságba utazott.


2024. március 30., szombat

Veled


Lukas és Yesenia egymás karjaiban ölelkezve feküdtek az ágyban.

– Lukas veled akarok élni! jelentette ki Yesenia.

– Nem lehet, te is tudod!  Szeretlek, de feleségem van. –válaszolt Lukas.

– Meddig várjak még? – kérdezte felindultan Yesenia.

– Adj, egy kis időt drága Yesenia. – békítette Lukas.

Átkarolta, és elkezdte csókolgatni, majd a zuhany alatt újra összebújtak. Yesenia tudta, hogy nem tud ellenállni a férfinak. Lukas is tudta, hogy soha nem hagyja el a feleségét.

– Se veled, se nélküled nem tudok élni drága Yesenia! – suttogta a nő fülébe Lukas, a vizes testét szeretgetve.

Yesenia ezt tudta, de szívének nem tudott nemet mondani.

2024. március 24., vasárnap

A kávé

 

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen, és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta azt, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon heverészett. Most viszont valami történt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra leesett a rózsaszín szemüveg a szeméről. Tudta, annyira szerette a párját, hogy nem látta mindezeket a dolgokat. Ennek így kellett lennie, nem bánja, már nem. Mindig is szeretni fogja gyermekei apját, de már csak, mint gyermekei apját. Visszagondolt arra, mi is történt vele. Eszébe jutott az első találkozás az igaz szerelmével. Mosolygott, mivel vicces volt. Felidézett minden percet. Éppen kifelé tartott a bevásárló központból, mind a két keze tele volt táskákkal, és próbálta a válltáskájába tenni a pénztárcáját, amikor kiesett a kezéből. Ahogy lehajolt érte, egy férfi is lehajolt, hogy felvegye neki. Felvette, és fel akart egyenesedni, a férfi is, és pont egyszerre történt, erre összekoppantották a fejüket. Vicces volt, és nevettek, de amikor ránéztek egymásra és a tekintetük találkozott, egy furcsa érzést éreztek mind a ketten. Zavarba jöttek, és nevettek. Valami furcsa vibráló erő jelent meg kettejük között. A férfi negyven körüli, barna, enyhén őszülő hajú, kék szemű, kellemes arcú, intelligens kinézetű volt. Sarah harminchét éves, átlagos testalkatú hosszú fekete hajú, barna szemű, szép arcú nő volt. Sarah megszólította a férfit:
– Nagyon szépen köszönöm, hogy segíteni próbált.
– Ó, nagyon szívesen. Önnek is fáj a feje? – kérdezte a férfi.
– Igen, sajog, jól összekoppantunk. – válaszolta Sarah.
– Meghívhatom egy kávéra? Szeretném enyhíteni a fájdalmát. – mondta huncutul a férfi.
Sarah elgondolkodott, elmenjen-e vagy sem? Nagyon régen nem beszélgetett idegennel, na és a férfiban volt valami, ami vonzotta. Jóképű volt és intelligens, de ő nem ismerkedik soha idegennel. Úgy döntött, iszik vele egy kávét, ebből nem lehet gond.
– Rendben, benne vagyok, igyunk egy kávét. – válaszolta.
A férfi kikérte a kávékat, és elkezdtek beszélgetni.
– Szeretnék bemutatkozni, a nevem Axel William. – mondta a férfi.
– Az én nevem Sarah Smith. – mutatkozott be Sarah. Zavarban voltak mind a ketten.
– Sarah, nehogy azt hidd kérlek, hogy minden nőt meghívok egy kávéra, akivel véletlen összeütközöm a bevásárlóközpontban, te vagy az első. – próbált magyarázkodni Alex.
– Én sem kávéztam még egy idegen férfival sem, akivel össze koppantottam a fejem. – mondta kuncogva Sarah.
– Mindig ide jársz vásárolni? – puhatolózott óvatosan Alex.
– Igen, minden pénteken munka után itt szoktam bevásárolni egy hétre. – válaszolta naivan Sarah.
Alex megörült, mert tudta, akkor még láthatja, megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett, ami arra késztette, hogy kérdezzen Sarahtól.
– Fáj még a fejed? – az enyém már nem sajog. – mondta.
– Nem, már nem fáj. – válaszolta kissé zavartan Sarah, – de most már mennem kell.
– Igen, nekem is. Örülök, hogy megismertelek, és remélem még találkozunk. Szeretném. – mondat Alex, és Sarah arcát figyelte miközben a választ várta.
– Nem is tudom, én férjnél vagyok, és hát ez nem lenne helyes, de köszönöm szépen a kávét.
Alex sejtette, hogy van párja Sarahnak, de nem igazán érdekelte, mert azt érezte, ez a nő az, akire egész életében vágyott. Mikor azt mondta Sarah „hát” akkor tudta van remény, és ennek a pici reménynek is örült. Amit érzett, az szokatlan volt, és tudta, türelmesnek kell lennie, ha el akarja nyerni Sarah szívét. Következő pénteken Alex várta türelmesen Saraht, nézte a parkolót mikor látja meg Saraht, izgatott volt. Megérkezett és sietett elébe.
– Szia Sarah! – köszönt boldogan Alex.
– Szia Alex! – köszönt viszont Sarah.
– Hogy vagy? Milyen heted volt? – kérdezgette Alex. Segíthetek bevásárolni? Én már túl vagyok rajta.
– Rendben, ha ráérsz! – válaszolta Sarah.
Alex nagyon örült, mert addig is beszélgethetnek, és Sarahval lehet. Szerette nézni Sarah mosolygós kedves arcát, minden szavát szívta magába ahogy hallgatta. Mikor mellette sétált érezte az illatát, és egyre jobban kívánta őt mindenestől, az egész nőt.
– Alex te, hogy vagy? Ugye nem véletlen, hogy pont itt vagy, pont most? – kérdezte mosolyogva Sarah.
– Bevallom neked vártalak, mély nyomot hagytál itt bennem a múlt pénteken. Ismét ittak egy kávét, és Alex egy pillanatra eltűnt, és visszatért egy szál rózsával.
– Virágot a virágnak! Remélem szereted a rózsákat. – adta át Alex, és figyelte Sarah arcát, reakcióját.
– Ó, köszönöm szépen, és megillatozta a rózsát Sarah, milyen finom illata van! – mondta.
– Ezt miért kaptam? – kérdezte meglepetten.
– Vártalak, és örömet akartam okozni, hiszen olyan szép vagy, és remélem örülsz neki. – válaszolt Alex.
Péntekenként találkoztak és kávéztak, beszélgettek. Sok mindent megtudtak egymásról, ami mind kettőjük számára kedvező volt. Sarah megtudta, hogy Alex két éve elvált, a felesége beleszeretett egy másik férfiba. Egy vállalatnál dolgozik, mint informatikus, és van egy tizenkét éves fia. Volt két rövid kapcsolta, de nem jelentett neki semmit sem. Sarah is elmondta, hogy a kapcsolata nem jó már a férjével pár éve. Valahogy minden elromlott köztük. Alex ezt sejtette is, hiszen az első kávéra sem ment volna el vele. Ha eddig várt az igaz szerelemre, és most itt ül előtte, akkor vár mindaddig, amíg Sarah készen nem áll arra, hogy megnyíljon neki. Minden péntek a legszebb nap volt nekik. Sokat nevettek, egyre jobban megismerték egymást, sok közös volt bennük. Mind a ketten imádtak olvasni, és kirándulni a természetben. Szerették a csípős ételeket és a finom bort.
– Alex elárulod nekem mi a rossz szokásod, de őszintén kérlek válaszolj kérlek! – kérdezte kuncogva Sarah.
– Utálom a papucsot, és mindig zokniban mászkálok a házban. Na, és szeretek filmezés közben nassolni, enni. Ezt sokan nem tudják elviselni. – válaszolta mosolyogva Alex.
– A te rossz szokásodat hallhatom? – kérdezte Alex.
– Hát… tudod én, ha ideges vagyok rágom a körmömet, piszkálom. – mondta zavarában Sarah.
– Azt hiszem nem a legjobb dolog, de nem tudtam abbahagyni próbálkoztam, de a tied is érdekes. – fejezte be a témát Sarah.
– Mindenkinek van, csak el kell tudni fogadni a másik gyengeségeit. Nincs tökéletes ember.
– Az nincs, de együk meg a desszertet, mert még a végén megromlik! – viccelődött Sarah.
Telefonszámot cseréltek. Megpuszilták egymást, és elköszöntek egymástól.
Alex nem hívta soha, várt, hogy Sarah hívja, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, várt türelmesen. Alig várta, hogy megcsókolja, megölelje, hogy szerethesse. Sarah is azt vette észre, hogy hiányzik neki Alex, hiányoznak a beszélgetések, a társasága. Ott, mélyen, várta, hogy megölelje, szeresse, de zavarban volt, hiszen férjnél volt. Egy napon Alex megemlítette nem menne-e el vele pár órára fürdőbe, egy szaunázásra, mivel látta, hogy Sarah fáradt, és jót tenne neki, és végre kettesben lehetnének. Sarah örült neki, és kért is egy szabadnapot. Délelőtt elmentek egy közeli város fürdőjébe, zavarban voltak, mint a tinik. Nézték egymást. Alex viccelődött, és egyre többször és jobban magához szorította Saraht. Érezték egymást, és érződött a testi vonzalom, ami csak erősödött. Alex megkérdezte, hogy szeretné-e, ha egy órácskára felmennének hozzá, úgymond pihenni egy kicsit. Sarah akarta, tudta, a szíve mélyén készen áll. Azt is tudta, most végleg véget ért a házassága, ha most elmegy Alexhoz. Mindennél jobban akarta férfit, akarta, hogy szeresse. A férje már jó ideje nem szerette, és nem ölelte. Alex egy csokor rózsát rendelt, és felvitette a szobába, meglepetésként Sarahnak. Beléptek a szobába. Ahogy becsukódott az ajtó, hirtelen egymásnak estek, annyira vágytak már egymásra, és olyan erős volt a szenvedély, a kívánás, hogy szinte robbantak mindketten. Az első csók forróbb volt, mintsem gondolták, az első érintés izgatóbb, mint remélték. Alex akár milyen erősen akarta is, lágyan visszafogta magát, és szenvedéllyel ugyan, de végig csókolta Sarah mindenét. Nem sietett, hiszen arra várt már fél éve, hogy szeresse őt. Imádattal és finoman forrtak össze. Sarah olyat érzett, amit még soha, Alex szenvedélyesen, de lágyan szerette, csókja mámorító volt, az érintése izgató, az illata kábító. Érezte, a szíve hevesen dobog, de az Alexé is. Az első együttlétük maga volt a csoda. Sarahnak sikerült teljesen oda adnia magát, átadnia önmagát, Alexnak, mert a férfi mindent megtett, hogy az együttlétük csodás legyen, hiszen annyira szerette. Sarah nem bánt meg semmit, tudta Alex az igazi. Boldogan, mosolyogva feküdtek az ágyban. Sarah a rózsákat illatozta, Alex Sarah haját simogatta. Nem kellettek szavak, az érzések elegendőek voltak. Felöltöztek egymásra néztek Alex tudta Sarahnak most nem lesz könnyű dolga, mert megismerte annyira, hogy tudta a férjének el fogja mondani, hogy van valakije. Lépni fog.
- Sarah! Ha bármi probléma lenne kérlek hívj, és megyek hozzád! – mondta Alex.
- Tudom, hogy számíthatok rád! Ezt egyedül kell lezárnom, elboldogulok a férjemmel. Köszönöm, hogy vagy nekem! – válaszolta Sarah. Megcsókolták egymást, és Sarah hazaindult.
Miközben hazafelé vezetett, százszor megtervezte mit, és hogyan fog mondani a férjének. Hát semmi nem úgy lett. Este amikor a gyerekek elaludtak így szólt a férjének:
– Szeretnék neked mondani valamit. A mi házasságunknak vége. Van valakim, és nagyon szeretem. – mondta kissé félve Sarah.
– Nem hiszem el, ez nem igaz! Mindezeket csak kitalálod! – válaszolta a férj dühösen.
– De bizony igaz! Szeretném, ha elköltöznél, holnap megyek az ügyvédhez, mert el akarok tőled válni. Nem éltünk már jól, nem voltam boldog, már nem szeretlek. Tudd nagyon szerettelek, de te engem nem, csak kihasználtál, most már tudom. Vége.
A férj nem akarta elhinni, de látta bizony komolyan gondolja a felesége, amit mondd, és az igazat mondja. Hirtelen összeszorult a szíve ahogy érezte elveszítette, most értette meg nem becsülte meg, nem szerette eléggé, pedig mindent megkapott, amit akart tőle, figyelmességet odaadást, amit kért. Tudta hibázott, de már másé lett. Elfordult és egy könnycsepp gurult le az arcán. Kiment a szobából, hogy ne lássa a felesége a könnycseppeket az arcán.
Elváltak. A férje elköltözött, Sarah maradt a házban. Alex egyre többet ment hozzájuk, a gyerekek is elfogadták. Sarah boldog volt, mert Alex nagyon szerette és tisztelte, mindent, mit tudott megadott neki. Imádták egymást, és született egy kislányuk. Boldog párkapcsolatban éltek. Sokat nevettek, és kirándultak, utazgattak.
Mindez, ahogy lepergett Sarah elméjében az egész történet, mosolygott. A tengerparton a homokban ülve az jutott az eszébe, milyen jól döntött, hogy elfogadta sok évvel ezelőtt kávé meghívást.



Tetszik
Hozzászólás
Megosztás