Kedves Olvasóim és Követőim!

Hatalmas örömömet szeretném ma megosztani veletek: kezemben tarthatom első nyomtatott regényemet, Az időutazó Én című könyvemet.

Különösen sokat jelent számomra ez a pillanat, hiszen a regényt nemcsak megírtam, hanem magam szerkesztettem és készítettem elő nyomtatásra, egészen az utolsó részletig.

És most itt van előttem. Lapozható, kézbe vehető, valódi könyvként. Egy takaros, könnyen magunkkal vihető kis könyv, amely azonban a lapjai között nagy utazásra hívja az olvasót.

Az időutazó Én Mira és András történetén keresztül vezeti végig az olvasót múlton, jelenen és egy lehetséges jövőn. Atlantisz emlékei, Jesua korának történetei, a jelen rohamos technológiai változásai és egy egészen másképpen működő jövő kapcsolódnak össze benne.

A történet középpontjában mégsem pusztán maga az időutazás áll, hanem az ember, a tudatosság, a kapcsolatok, a felismerések és az a kérdés, hogyan változhat meg a világ, amikor mi magunk kezdünk másként jelen lenni benne.

Számomra azért különleges és egyedülálló ez a regény, mert nem csupán egyetlen kor történetét meséli el. Összeköti a régmúltat a mai ember világával, a mesterséges intelligencia jelenével és egy olyan lehetséges jövővel, amelynek alapjai talán már most formálódnak körülöttünk.

Regény, időutazás, emberi történet és gondolati utazás egyszerre – olyan kérdésekkel, amelyek nem érnek véget az utolsó oldalon.

Az időutazó Én nálam rendelhető.

Érdeklődni és rendelni privát üzenetben lehet.

Nehéz szavakba önteni, milyen érzés ma először a kezemben tartani azt, ami eddig csak bennem, majd a képernyőn és a lapokon létezett.

Ma könyv lett belőle. Az én első nyomtatott regényem.

Szeretettel:

Aurora Amelia Joplin

Álom marad?

Valahol mélyen bennem él egy könyv. Lapról lapra rakodott össze bennem, évek óta érlelem, mint titkos virágot, amely sosem nyílik ki egészen. Sorokba öntöttem a szívem, éjszakák csöndjében, hajnalok halvány fényénél. Az ujjaim már tudják, mit kell írni, a gondolataim súgják, milyen világokat álmodtam meg. És mégis... ott motoszkál bennem a kérdés: lesz-e valaha könyv ebből az álomból?

A papír illatát akarom érezni. A saját betűimet, ahogy sorakoznak valaki más kezében, valaki más polcán, aki talán épp azokat a szavakat várta, amelyeket én írtam. De a valóság hideg keze visszahúz. Mindenhol számok, összegek, forintok. Kiadás, nyomtatás, reklám – mindegyik mögött ár, mindegyik mögött fal.

Szeretek írni. Nem tudok nem írni. De mikor már nem elég, hogy a szavak bennem vannak – mikor azt szeretném, hogy lássák is őket, olvassák, értsék – akkor hirtelen túl nagy árnak tűnik az álom.

Elkeseredek. Nem a haszon hiánya miatt. Nem a siker miatt. Csak azért, hogy egyszer valaki azt mondhassa: „Láttam a könyved a polcon.” De honnan vegyem azt a sok pénzt, amibe kerül? A költségek, a terjesztés, a reklám... mind egyre távolabb tolják azt, ami valaha olyan közel volt a szívemhez.

Néha úgy érzem, a nyomtatott könyv számomra nem más, mint egy túl drága luxus, mint egy palota kulcsa, amihez nincs zár, amit nem nekem készítettek. És mégis… valahol belül fáj. Hogy ennyibe kerül, hogy ennyire elérhetetlen.Ilyenkor felteszem a kérdést: abbahagyjam? Mi értelme?

De aztán újra előveszem a tollat, leülök, mert mást nem tehetek. Az írás nem kér pénzt, csak lelket. Ez az egyetlen kincs, amit sem fal, sem szám, sem hideg valóság nem vehet el tőlem. Az írás az életem.