A jó talán belső mérték,
amely helyén tartja magát,
s kezébe vett erő fölött
uralni tudja önmagát.
A rossz talán torzult középpont,
amikor minden összeszűkül,
s egyetlen én köré szorul
érték, törvény, vágy, ítéletül.
A jó talán annak tudása,
hogy lét a létre visszahat,
s aki másokat hátba támad,
önmagában is széthasad.
A rossz talán felejtés inkább,
elszakadás a lényegtől,
amikor az ember már csak
hasznot vár mindentől.
A jó ezért keményebb anyag,
mint lágy beszéd vagy szép mosoly,
mert tartást kér a pillanatban,
mikor a könnyebb út hajol.
A rossz ezért oly csábító,
mert gyors, tüzes, azonnali,
de útja végén üres kéz vár,
s benne az ember romjai.
Talán csak ennyi dönt közöttük:
mit kezdesz kapott életeddel,
falat emelsz-e mások köré,
vagy ajtót nyitsz jelenléteddel?
Jónak lenni így már annyi:
őrizni azt, ami valódi,
hogy ember maradj akkor is,
ha benned árnyék akar szólni.
