Írta: Aurora Amelia Joplin és Rose
Logan
(Aurora Amelia Joplin)
Augusztus vége volt, fülledt meleg már
kora reggel. Még egy kis szellő sem áramlott be az ablakon. Amanda az ágyon
feküdt és azon gondolkodott, hogyan mondja meg az anyjának, hogy terhes. Még
csak tizenhét éves és tanulnia kell. Azt sem tudja a két fiú közül melyik lehet
a gyermeke apja. Otthon minden káosz, anyja folyton részeg. Jönnek mennek a
férfiak a házban. Nem is érdekli az anyját mi van vele, el van a saját
világában. Meg kell találnia azt a pillanatot amikor józan, és lesz rá pár perc
figyelme. Nem tarthatja meg hogyan nevelné fel? Szeretné a szíve mélyén, mert
lenne, akit szerethetne, és lenne, aki szeretné. Ilyen helyen, ahol most él nem
szülhet gyereket. Miből élne meg? Meggondolatlan volt, hitt a fiúknak, a szép
szavaknak, igen elcsábították. Annyira jól esett neki, hogy szerették, és
ölelték. Naivan viselkedett, de már nem tud ezen változtatni. Tanult belőle.
Hallotta, hogy az anyja felkelt és kávét főz. Megpróbálja elmondani neki,
hiszen a babát el kell vetetnie. Ebben csak az anyja tud segíteni, van benne
tapasztalata. Félt, hogy kiabálni fog vele, de elébe állt.
– Anya! Beszélnünk kell. Bajban vagyok!
Terhes vagyok! – mondta félve Amanda.
– Na, még csak ez hiányzott. Miért nem
vigyáztál? Ki az apja? – válaszolt mérgesen az anya.
– Nem tudom. Két fiúval voltam. – mondta
a lány.
– Meg akarod tartani? Hogyan nevelnéd
fel? Vagy el akarod vetetni? – kérdezgette az anyja.
– Ha elveteted nem biztos, hogy lehet
még valaha gyereked. Ha megtartod fel kell nevelni. Ez komoly dolog, egy életre
szóló. Az iskolát is be kellene fejezned. Van még egy lehetőség. Kihordod és
intézetbe adod, onnan ki kerül egy családhoz, lehet jó helyre kerül a baba, és
szépen felneveli az a család amelyikhez kerülhet, ha kiveszik az intézetből. Kérsz
segítséget, és támogatnak addig, amíg meg nem szülsz. Gondold át, te döntesz. –
magyarázta el anyja a lehetőségeket.
Amanda visszament a szobájába és
gondolkodott. Egy élet van a pocakjában. Döntött. Kihordja és bízik abban, hogy
jó helyre kerül majd a kicsi. Anyja elkísérte, és meglepően támogatta,
segítette Amandát. Az iskolát is folytatta terhesen. A pici szépen fejlődött,
és elérkezett az ideje a szülésnek. Félt, és szomorú is volt mert tudta, mikor
megszül akkor látja először, és utoljára. Az ő gyermeke, és a legjobbat akarja
neki. A szíve mélyén érezte, lehet találkozni fog vele majd a jövőben. Gyönyörű
kislánya született. Nagy fekete hajjal, egészségesen. Amit meglátott rajta az a
kézfején lévő pici szív alakú anyajegy volt. Ennek végtelenül örült, mert, ha a
jövőben találkozna vele erről fel tudja ismerni. A kislánynak a Jáde nevet
adta. Elvették tőle és intézetbe került a kicsi. Hivatalosan is lemondott róla.
Hazament a kórházból, megerősödött, befejezte az iskolát, és elkezdett
dolgozni. Sokszor eszébe jutott a kislánya Jáde. Teltek az évek, élte az
életét.
A kicsi Jáde is szépen fejlődőtt. Az
intézetben élete a mindennapjait. Gyönyörű szép okos kislány lett belőle. Nagy
szerencséjére egy ott dolgozó nevelő nő már akkor a szívébe zárta amikor
odakerült. Úgy szerette, mint a saját lányát. Corának, mert így hívták a
nevelőnőt nem volt saját gyermeke még csak férjnél sem volt soha. A kicsi
Jádéval sokat foglalkozott, mindenre megtanította. Segítette a tanulásban is,
sőt még a lelkivilágára is gondja volt. Esténként ott ült Jáde mellet és
olvasta neki az esti meséket. Sokat játszottak együtt, mert Cora nevelőnő
elvitte magával kirándulni, sétálni. Jadénak ő volt a pótanyukája, nagyon
szerették egymást. Hirtelen elteltek az évek, és eljött a búcsú ideje. Jáde
betöltötte a tizennyolcadik életévét, befejezte a tanulmányait. Mennie kellett
az intézetből. Cora segített neki munkát és albérletet találni. Egy étteremben
lett felszolgáló.
– Drága Jáde! Ugye meglátogatsz engem?
Nagyon fogsz hiányozni nekem! – szólt kedvesen könnyeivel küszködve Cora.
– Ez nem kérdés, hiszen nekem te vagy az
anyukám, és az is maradsz! Minden nap fel foglak hívni. Tudni fogod, hogy
vagyok, és én is tudni akarom te, hogy vagy drága Cora néném! – válaszolta
sírva Jáde.
Szorosan megölelték egymást és
elbúcsúztak.
Jáde beköltözött az albérletébe, a kis
bőröndjéből kipakolt, mivel nem volt túl sok mindene. Azon gondolkodott most mi
lesz vele? Dolgozik, keres egy kis pénzt összegyűjti. Azon gondolkodik milyen lehet
a valós élet? Holnap lesz az első napja az étteremben. Izgult, hiszen még soha
nem dolgozott. Vajon hogyan fognak vele bánni? Milyen lesz a főnöke? Kedves?
Ezer meg ezer gondolat cikázott a fejében. Nagy, nagy nehezen elaludt, de
előtte felhívta a drága Corát, beszélgettek egy kicsit, Cora megnyugtatta, hogy
biztosan minden rendben lesz, és aludjon nyugodtan.
(Rose Logan)
Eljött a másnap reggel Jáde álmosan
lecsapta az ébresztő órát, 5:30. Még egyszer ránézett az órára á hirtelen tudatosult
benne, hogy mennie kell dolgozni. Felpattant villámgyorsan, ki szaladt a fürdőszobába
gyors zuhanyzás, öltözködés, kifutott a konyhába egy korty kávé,
– Júj ez hideg! – szisszent fel. Közben
gyorsan lófarokba gumizta csodálatos ébenfekete haját. Kiviharzott ajtaján, le
a lépcsőkön futott át a parkon keresztül megállt a zebra előtt, idegesen igazgatta
haját. A kávézó a zebra túloldalán volt szerencsére. Végre a lámpa zöldre
váltott, át-sietett gyorsan. Belépett a kávézóba. Egy érces hang így szólt:
– Elkésett, kislány. – mondta a hang.
– Sajnálom uram!
– Nem fordul elő többé. – válaszolta reszkető
hangon Jáde.
Hátra rohant átöltözött, utána
nekilátott a munkának. A rendelések felvételekor mindig kedvesen válaszolt és
bájosan mosolygott a vendégekre. Hazaért 23:45 örült, amit főnöke mondott:
– Meg vagyok magával elégedve. – kislány.
Emlékezett visszagondolva szavaira. Fáradtan ámbár boldogan lezuhanyozott és
bezuhant ágyába altatni sem kellett. Másnap ugyanúgy indult a gyönyörű lány napja.
Kora hajnal zuhanyzás, öltözködés, korty kávé rohanás le a lépcsőkön át a
zebrán, gyors ruhacsere és beállt felszolgálni. Az idő kint esőre váltott. Már
minden vendég elégedetten sietett haza az esőt látva. Csak egy kivételével ott
ült a sarokban, újságját bújva néha-néha belekortyolt kávéjába. Jáde odament a fiatalemberhez,
néma csendben várt egyszer csak így szólt:
– Parancsol még valamit? – kérdezte.
Váratlanul a fiatal férfi felnézett az újságja mögül. Elakadt a szava a lányt
látva maga előtt. Egy gyönyörű karcsú, ébenfekete hajú, csodaszép kék szemű lány
állt várva, hogy végre megszólaljon. Jáde megismételte a kérdést.
– Kér még valamit? – mosolygott. A férfi
sármos volt kék szemű barnás-szőke hajú jól szituált. Megbabonázta Jáde külseje.
De feleszmélve kábulatából így szólt dadogva:
– Neem kérek semmit! – Köszönöm kisasszony.
– válaszolta Matt. A férfi mégis csak meggondolta magát. Az éppen már távolodó Jádét
látva.
– Kisasszony! – hangzott el a mondat
onnan a távoli sarokból. A lány visszasietett az egyetlen vendéghez. – mosolygott
és kedvesen megszólalt ismét.
– Mit parancsol uram? – kérdezte Jáde
miközben tekintetük egymáshoz tévedt.
– Még egy kis kávét szeretnék, ha nem fárasztó.
– kérte Matt kedvesen a pincérlányt.
– Ugyan uram! – nem tesz semmit ez a munkám.
– felelte mosollyal az arcán. Visszasietett a pulthoz, a kávé még forró volt
egy szempillantás alatt már a vendég előtt állt.
– Tessék uram, öntött a sármos férfi
poharába kávét.
– Köszönöm! – mondta Matt kedvesen.
– Kérem kisasszony hozná a számlát? –
kérte Matt udvariasan.
– Természetesen!
A fiatal férfi belekortyolt kávéjába, lerakott
1 dollárost az asztalra. Felállt az ajtó felé nézve elindult.
– Akkor a viszontlátásra – mondta a
férfi visszanézett egy pillanatra a lányra.
Ahogy teltek múltak a hetek és hónapok,
Jáde egyre jobban bele rázódott a munkájába, ha kellett kolléganőit is kisegítette,
hogy helyettesítette őket. Főnöke is igazán meg volt vele elégedve. Az a
bizonyos sármos fiatal férfi Matt minden egyes nap ott volt, egyre szorosabb
lett a kapcsolatuk. Sokszor találkoztak a kávézón kívül is.
(Aurora Amelia Joplin)
Jade és Matt egyre több időt töltöttek együtt, mert komoly
vonzalom alakult ki közöttük. Jádénak Matt volt az első szerelme, és furcsa
érzések kezdték átjárni. Megismerték egymás mivel sokat beszélgettek. A fiú az
édesapja vállalkozásánál dolgozott. Matt türelmes volt és ki várta mikor érhet
Jádéhoz hozzá. Ahogy kísérte haza a lányt megkérdezte.
– Megengeded nekem, hogy
megcsókoljalak? – kérdezte halkan Matt.
– Igen! – válaszolta a lány.
Összeforrtak
az ajkaik. Első csókjuk édes volt, és mámorító. Szerelmesek voltak és nagyon
kívánták egymást. A fiú tudta várnia kell, mert Jádénak ő az első. Annyira
megszerette a lányt, nem akarta elveszíteni. Úgy érezte ő az igazi, és mást nem
tudna elképzelni a gyermekei anyjának. Szép is, és okos érzékeny finom lelkű
lány. Minden nap találkoztak. Jáde tudta most már készen áll arra, hogy Matt a
karjaiban tartsa és szeresse. A fiú egy nap egy csokor rózsával várta a lányt.
Jáde boldogan fogadta el a virágot. Matt hazakísérte. Boldogan olvadtak egybe.
Finoman szerette Matt és a lehető legédesebben szerette ahogy egy férfi
szerethet egy nőt. Lassan szépen készítette fel a lányt, csókokkal halmozta el.
A lány szintén csókjaival árasztotta el Mattot. Boldog mosollyal ébredtek
másnap. Szabadnaposak voltak, így élvezhették újra egymást, csodás napot
tölthettek együtt. Jáde érezte ő az, akivel szeretné le élni az életét.
– Drága Jáde! Mit szólnál hozzá, ha
hozzám költöznél? Nem kell albérletet fizetned. Minden reggel egymás mellett
ébredhetnénk. –
kérdezte a fiú.
– Nem is tudom. Nem hamar van még? – kérdezte a lány.
– Miért lenne hamar? Hiszen szeretjük
egymást, és jól megértjük egymást. Próbáljuk meg, és majd látjuk, hogy mennyire
vagyunk jól el minden nap együtt. –
válaszolta Matt.
– Végül is igazad van. – mondta a lány.
Összeköltöztek.
Jól el voltak együtt. Jáde továbbra is felszolgálóként dolgozott. Egy nap egy
középkorú hölgy tért be az étterembe. Ébenfekete hajú jól öltözött nő szép
ápolt arcú foglalt helyet egy asztalnál. Jáde odament és megkérdezte.
– Mit hozhatok? Mit parancsol a
hölgy? – kérdezte
mosolyogva, kedvesen Jáde.
– Szeretnék valami finomat ebédelni,
egy pillanat és választok az étlapról. – válaszolta a hölgy.
Jáde
elébe tette az étlapot a hölgynek, és akkor a hölgy meglátta Jáde kézfején a
kicsi szív alakú anyajegyet. A szemei kikerekedtek, a szíve gyorsan elkezdett
dobogni, a pulzusa szapora lett. Elfehéredett az arca. Jáde megkérdezte
gyorsan:
– Hölgyem rosszul van? Hozhatok egy
pohár vizet? Segíthetek? –
kérdezte.
–
Semmi baj, csak egy kicsit megszédültem. Elfogadom a vizet. – válaszolta a nő.
Amanda,
mert ő volt a hölgy, felismerte a kislánya anyajegyét. Amanda boldog volt, és
izgatott is egyben, hogy hogyan is közeledjen a lányához. Megtalálta! Mennyit
kereste, kutatta éveken át. A férjével mindent megtettek. Amanda élete jól
alakult. Férjhez ment egy jómódú férfihoz, aki nagyon szerette őt, és mindent
megkapott tőle. Boldog élete lett, de gyermekük nem született. Nem sikerült
teherbe esnie. Hosszú éveket, sok időt és fáradságot nem kímélve keresték
Jádét. Nem találták meg. Most itt áll előtte az ő gyönyörű lánya. Nézte,
csodálta, és a könnyeivel küszködött. Gyorsan kigondolta mit is tegyen.
– Meddig dolgozik kedves? Biztosan
nagyon elfárad, hiszen elég forgalmas ez az étterem. – kérdezte Amanda a lányát.
– Most este nyolc óráig, ma hamarabb
végzek, rövid műszakom van. Valóban forgalmas, és el is fáradok, de szeretem a
munkámat.
– Azt látom olyan kedves, és
figyelmes. Köszönöm szépen. –
mosolygott Amanda, mivel megtudta meddig dolgozik Jáde. Ezt akarta.
– Ugyan, ez a munkám! Természetes számomra.
–
válaszolta a lány.
Amanda
fizetett, jó kis borravalót adott. Mosolyogva elköszönt. Boldogan mondta el a
férjének, hogy megtalálta a lányát. Estére készült, mert úgy döntött elébe
megy, ha indul hazafele, ő ott lesz, és elkezd vele beszélgetni. Félt is, de
tudta mindent el kell mondania neki. Vagy megbocsájt neki, amiért intézetbe
adta, vagy nem. Gondolta lesz, ami lesz. Erre várt sok, sok éve. Amanda férje
látta mennyire izgatott a felesége, és ő is vele ment. Nem engedte, hogy ő vezessen.
Nem ment oda az étterem elé, de ott volt, és várta a fejleményt. Jáde végzett
és kilépett az étterem ajtaján.
– Szia! Elnézést! Lenne pár perced a
számomra Jáde? Nagyon fontos kérlek! –
szólította meg Amanda
– Hogyne persze! Honnan tudja a
nevemet? Nem mutatkoztunk be egymásnak amikor itt volt ebédelni az étteremben. – válaszolta meglepődve a lány.
– Sétáljunk egy kicsit, és mindent
elmondok. Kérlek, hallgass végig, és eldöntöd mit is akarsz a jövőben velem
kapcsolatban. –
kérte Amanda.
–
Rendben! –
válaszolta tisztelettudóan, és kíváncsian Jáde.
– Tudod, én adtam neked a Jáde nevet.
Az édesanyád vagyok. Most találtam rád. Az anyajegyed a kézfejeden, az, amiről
felismertelek. Hosszú éveken át kerestelek, kutattam utánad. Tudom hibáztam, de
akkor nem tehettem mást. Fiatal voltam, és nehéz körülmények között éltem. A
legjobbat akartam neked, ami tőlem tellett. Gyönyörű lány lettél. Meg tudsz
nekem bocsátani, hogy nem én neveltelek fel?
Jáde
megszólalni sem tudott. Mélyen soha nem értette miért mondott le róla az
édesanyja. Miért dobta el magától. Hiányzott neki az igazi otthon, a normális
család. Az igazi anyai szeretet. Cora volt az, aki szerette, és vigyázott rá
egészen addig amíg felnőtté nem vált. Egy kis dühöt érzett és a szíve hevesen
kalapált. Vett egy mély levegőt és megszólalt:
– Először is megkérdezhetem, hogy
szólíthatom? Nem várja el ugye, hogy két perc után anyának szólítsam? – válaszolta kicsit dühösen és
élcelődve a lány.
– Nem dehogy! Amanda vagyok. – válaszolta az anyja.
– Szeretném hallani az egész életemet
addig, amíg intézetbe nem adtál engem. Haragudtam mindig rád. Miért dobtál el
engem? Miért nem kellettem neked? Millió kérdésem van. – kérdezgetett Jáde.
– Mindent elmondok neked, és
válaszolok az összes kérdésedre. –
mondta Amanda.
Szépen
elkezdte elmondani az egész életét Amanda. Mindent megtudott Jáde. A végén már
mindketten elsírták magukat. Jáde is elmondta hogyan nőtt fel, Cora mennyi
szeretetet adott neki, és mennyire hálás neki ezért. Amanda hallgatta és nézte.
Nem győzött betelni a lányával. Látta nem csak szép, de csupa szív, és okos is.
Későre
járt, így elköszöntek egymástól. Megbeszélték holnap folytatják. Amanda
meghívta Jádét az otthonába. Sok időt töltöttek együtt. Hiszen nem ismerték
egymást. Sok közös volt bennük. Jáde nagyon megszerette az édesanyját, mivel
csupa szív volt, már az első beszélgetéskor megbocsátott neki. Amanda
megismerte Corát. Hálásan megköszönte neki, hogy gondját viselte a lányának.
Jádénak lett egy szép családja.
Matt
is örült, mert látta milyen boldog a párja. Édesanyja hihetetlenül örült,
és Jáde is, hiszen újra együtt lehettek. Ugyan kimaradt sok-sok év, viszont, ami
a hátralévő idő, amit együtt tölthetnek, az az igazán fontos. Három szerető szív,
újra együtt dobog.
