Lélek Dala

Leülnék a zongorához, eljátszanám,

A lélek dalának csodás dallamát.

Mindenkinek elhoznám

Az örök nyugalom dalát.

Szívet érintő, lágy, mennyei zenét,

Mi megváltoztatná mindenki életét.

Boldogság költözne az emberi szívbe,

A gonoszság teljesen megszűnne.

Játszanám a dalt éjjel és nappal,

Míg az egész Földön szétoszlana

A félelem köde, s a szeretet

A szívekbe végleg beköltözne.

Csillagok, vezessetek...

Csillagok, csillagok,

Mondjátok el nekem,

Hol lehet, merre jár

A lelkem énnekem.

Nélküle félig létezem,

Nem teljes az életem.

Szomorú a szívem,

Üres az életem.

Éjjelente felnézek,

Őt keresem az égen.

Csillagok, csillagok,

Ragyogjatok nekem!

Vezessetek hozzá,

Hogy együtt legyünk,

Egész legyek újra,

Boldogan nevessünk.

Csillagok, csillagok,

Éjjel veletek álmodom,

Fényetekkel takarózom,

S lelkemet oda adom.

Elveszett Illatok

 

Elmúlt a varázs,

Kihunyt a parázs,

Szemeim kinyíltak,

Szívem is kiégett.

Elmúlt a remény,

A szenvedély –

Miért dédelgettem?

Talán, mert hittem.

Hittem bennünk –

Mint lángra gyújtott,

Tiszta szívvel,

Igaz szerelemmel.

Nem szeretsz,

Már látom –

Hideg a szíved,

Mint a téli álom.

Már nem várok,

Nem akarok –

Szívemet adtam,

Semmit sem kaptam.

Maradok egyedül,

Szerelem nélkül,

Emlék maradsz,

Mint elhervadt virág.

Talán kinyílok,

Szívem újra szeret,

Illatom odadom,

Szívemet kitárom.

Művészet és élet

Más vagyok, mint az átlagemberek,

Bennem a művészet felülkerekedett.

Írok, festek, dolgozom,

Családomról gondoskodom.

Nem születtem költőnek,

Szívemből jönnek elő a szavak.

Festeni sem tanultam,

Egyszer csak neki fogtam.

Kétkezi munkásként éltem,

Művészi világ lett életem.

Festek szép világokat,

Megírom az álmokat.

Főzök, mosok, takarítok,

Közben sokat álmodozom.

A művészet bennem szunnyadt,

Most szívemből előbukkant.

Megélem e szépséget,

Környezetem nem érti ezt.

Hisz ők soha nem élték meg,

Furcsa világ ez nekik,

Szerelem nélkül nem létezik.

Szerelem a betűk iránt,

Minden ecsetvonás vallomás.

Érdekes az életutam,

Nyugalomban, csendesen halad.

Megtaláltam a szerelmet,

Szívemnek ez így kellett.

Talán lesz, ki értékeli,

S szeretettel megköszöni.

Önszeretet útja

Sok időbe telt, de elfogadtam,
Azt, ki lettem – testemet megszerettem.

Szeretettel vagyok magam iránt, hibáimmal egyaránt,

Hisz önszeretet nélkül az élet kihívás, csupa szomorúság.

Nem vagyok tökéletes, sem szép,

Önmagam lehetek – ez pont elég!

Hogyan is szerethetnék teljesen,

Ha önmagam nem ismerem rendesen?

Hosszú, nehéz út van mögöttem,

Amit bizony nem mindig élveztem.

Minden percért most oly hálás vagyok,

Alázattal köszönök minden új napot.

Szeretettel vagyok magam iránt,

S minden létező ember – és természet – iránt.

Tisztelem embertársaim tapasztalását,

A Földünk gyönyörű természeti alkotását.

Mennyei szépség

Szerelmes vagyok a természetbe –

A fákba, a virágokba, a felhőkbe,

A napfelkelte aranyló paplanjába –

A reggeli szellő lágy simogatásába.

Harmatcseppek csillognak a reggeli fényben,

A madarak éneke szól a szívemben,

A bárányfelhők mögött a Nap aranyban ragyog –

Csodálom mindazt, amit Isten adott.

Szerelmes vagyok a természetbe –

Hiszen minden nap új ajándék!

Festői szépség, természeti csoda –

Ilyen mennyei szépséget csakis Isten alkothatott.

Melletted

Ha akarod, ölellek,

Két karomba zárlak,

Pici szádat beborítom,

Ajkaimmal csókolgatom.

Ha akarod, bánatod,

Én örökre eloszlatom,

Helyette az arcodra,

Mosolyt varázsolok.

Ha akarod, csendben

Melletted létezem,

Két kezed fogom,

Lelked simogatom.

Ha akarod, veled álmodom,

Szárnyalunk a csillagokon,

Együtt nézünk szembe,

Minden új nappalon.

Ha akarod, egy életen át,

Vigyázok mindig rád,

Lelked ápolom, óvom,

Szeretetemmel csókolom.

Boldogság cseppek

Az élet egy röpke utazás,

Szárnyak nélküli próbálkozás,

Reménnyel teli várakozás,

Pillanatnyi szeretetvágyás.

Álmodozás a szépről,

Boldog földi létről,

Kudarc nélküli életről,

Örök boldogságról, békéről.

De az élet néha rögös út,

A bánat olykor ránk borul.

A remény mégis élni tanít,

Új napokkal tovább gazdagít.

A szeretet mindig felemel,

Újra tölt, és utat mutat.

A szemünkkel újra látunk,

Reménnyel tovább haladunk.

Az élet egy röpke utazás,

Véget nem érő szeretetvágyás.

A boldogság cseppekben hull,

Minden szívben újjászületik, s virul.

Hol lakik a szeretet?

Hol lakik a szeretet?

Ott, ahol hazavárnak,

Az ölelésedre várnak,

S a szívedben tanyáznak.

Ott, ahol mosoly születik,

És a nevetés visszhangzik,

A boldogság mindent betölt,

Mint a napfény, úgy ragyog föl.

Hol lakik a szeretet?

Ahol a figyelem nem kényszer,

Őszintén, mélyről, szívből jövő,

Együttérzésben születő.

Ott, hol az emlékek élnek,

Múltunk és jövőnk kezet fog,

A nyugalom szerteszét árad,

A gondokra szeretet a válasz.

Ott nem a pénz az elsődleges,

Hanem a szeretet mindenek felett,

Hol a falakból is melegség árad,

Oda mindig hazavárnak.

A mosoly varázsa

 

 

Ha mosolyogsz, varázsolsz,
Azért, mert az ragályos,
Átadod a kedvességed,
Láthatatlan szenvedélyed.

Ha mosolyogsz, szeretsz,
S akkor szívből nevetsz,
A szíved is mosolyog,
Hiszen önzetlenül ragyog.

Ha mosolyogsz, az boldogság,
Ingyen adható szeretet,
Bárki napját szebbé teszed,
Egy mosollyal ezt megteheted.

Add hát bátran mindenkinek!
Öröm járjon át szíveket,
Ha szeretsz, azt visszakapod,
Hisz szívedből ezt ingyen adod.

Szív ölelése

Mélyen bennem ég a szenvedély vágya,

Fénylő csillagok tengerében járva,

Ahol az éjszaka sejtelmes homályából,

Lángol a szerelem szinte táncol.

Lelkem a tiéd, mint a madarak dalai,

Szárnyalunk együtt az ég kék habjain,

Álmodunk titkos jövőt szárnyalva,

Az idő végtelen álomvilágában.

Szíved dobogása, a szívembe száll,

Mint, ahogy a pillangó a virágra száll,

Szerelmed lángja lobogva marad,

Sugárzóan örökre belém tapad.

A nap sugarai lágyan körbeölelnek,

Csillagok között a szerelem vonz,

Édes érintésed égető tűzvarázs,

Fokozódó, nem szűnő vágyakozás.

Te vagy a kert, ahol a rózsák virágba borulnak,

Szerelmed lágy szirmai rám hullanak,

És én, elmerülök a szíved ölelésében,

Minden lélegzetemmel szeretlek téged.

Üzenet a szívbe

Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,

Vidd el üzenetemet annak a szívébe,

Kinek lelke tavaszi szélként rebben,

Bárhol is él, de keres engem remélve.

Álmodom róla, szívem úgy várja,

Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,

Hiszen mindenkinek van egy párja,

A boldogság mindenkinek járna.

A lélek tudja, mi kell nekünk,

Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.

Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –

A szívnek nem kell más, csak ezer virág.

Csak egyszer...

Csak egyszer, még egyszer, szeress még!

Hadd érezzem, fontos vagyok, élek még.

Hadd érezzem, mit jelentek neked, ki vagyok én,

Szerelmünk nem halt meg, még él.

Csak egy szót mondj, hadd halljam:

Én úgy szeretlek, drága bogaram!

Szívem ölelésedkor ugyanúgy megdobban,

Mint a legelső alkalommal, boldogan.

Csak egyszer simogasd meg őszülő hajamat,

Ne hagyd a szavakat, némán magadban.

Talán ez lesz az utolsó érintés, mit adhatsz.

Próbáld meg! Hiszen lehet, szíved újra értem dobban.

A költészet varázsa

A költészet olyan, mint a folyó,

Áramlik, folyik és csak terjed,

Az érzések feljönnek,

hozzá gondolatok,

Lesznek belőle gyönyörű mondatok.

Papírra vetve, megszületnek, életre kelnek,

S, az olvasó szívébe, gondolataiba mennek,

A költészet különlegesen csodás művészet,

Szavakkal formálja az emberi identitást.

A versek ritmusa dallamot hordoz,

Szavak szárnyán a lélek táncot rop,

Az idő megáll, s a pillanat él,

Amikor a vers a papíron beszél.

A világon élő költők kincsek,

Életet, színt adnak mindenkinek,

Gyönyörű versek, melyek szívekbe hatolnak,

Szebbé téve a szomorú, siralmas napokat.

Megállt az idő

Megállt az idő, mint mikor fülledt a levegő,

Nem mozdul semmi, néma lett mindenki,

A Nap pihen, csend honolja be a végtelent,

Megdermedt levegő, a fájdalom érezhető.

A szavak elhaltak, az érzések elakadtak,

A szív sír, láthatatlanul ejti könnyeit,

Nem látja senki, csak az angyalok,

Szeretetükkel űzik el a szívből a bánatot.

Álmunkban meglátogatnak, szeretnek,

Suttognak, szüntelen énekelnek,

Az emberi létezés kihívás, nem képzelgés,

Isteni szeretet nélkül nehéz minden egyes lépés.

Nyári zápor

A nyári zápor finom, hűsítő hatása,

Frissülést hoz a zöldellő, virágzó tájra,

Fényesen csillognak az esőcseppek,

Mint nedű a felhőkből, ahogy a földre érkeznek.

Piros pipacsok lengedeznek lágyan a szélben,

A gyenge záporban szinte beszélgetnek,

Madarak fürdenek, boldogan énekelnek,

A Békák brekegnek, a gólyák ebédet remélnek.

Kiállok a langyos, nyári esőbe,

Mezítláb a tócsa közepébe,

A finom zápor felüdülés nekem,

Simítja arcomat, nyugtatja lelkemet.

Gyerekkori érzés felszínre jött,

Mezítláb kacagás emléke előjött,

Csuda jó újból gyereknek lenni,

Ötvenévesen újra mindezt átélni!

Az Isteni Üzenet

Sötét gödörbe süllyedve tehetetlenül,

Sikítanál, de fájdalom vesz körül,

Éget a szívfájdalom, akár a tűz,

De te némán, csendben mindent eltűrsz.

Beragadtál, menekülnél, de nem tudsz,

Két kezeddel könyörögve segítségért fordulsz,

Egyedül vagy, csak Isten tudja, mi bajod,

Kezeivel a kezedet fogja, de Te ezt nem tudod.

Simogatja fejed, és szólítja neved,

Halld hát az Isteni üzenetet!

A fájdalomtól nem látsz, nem hallasz,

Pedig önmagadnak így ellent mondasz.

Csendesedj le, és sírd ki magad,

A könnyeiddel eltűnnek a sötét falak,

Leomlanak, és fénysugárként a szívedbe,

Megérkeznek az Isteni szavak.

Ha virág lehetnék...

Ha virág lehetnék, csakis különleges;

Oly gyönyörűen ritka, illatozóan fényes,

Nem mutatkoznék én, csak annak, ki számomra értékes,

Őt szirmaimmal betakarnám, illatommal elringatnám.

Dúdolnám neki a természet szépséges dalát,

Puha szirmaimon édesen elaltatnám,

Sugároznám fényemet a szívébe-lelkébe,

A reggeli napfényben örömteli szeretetben ébredne.

A szív anyanyelve

Mindenkinek nagyon szép a lelke,

Nem számít a nemzetsége,

A Teremtő mindenkit szeret,

Függetlenül, hogy milyennek született.

Minden országban más a vallás,

Ettől a lélekben nincs változás,

Szeretet, béke, összetartozás,

Ez a lényeg, mi lehetne más?

A bőrszín, anyanyelv, vallás, kultúra,

Mind a szépséget nyújtja, tanítja,

A szív anyanyelve ugyanazt mondja,

A lélek sem különbözik: egyforma.

Ha egyszer ezt mindenki megérti,

A világot a szeretet majd ellepi,

Ragyognak majd a tekintetek,

Örömben fürdenek az emberek

Rózsa

Mary éjjel, álmában csodás piros rózsákkal teli kertben járt, illatozta a rózsákat. Mikor felébredt, jól emlékezett mindenre. Az illatokat is érezte. Álmosan ivott egy kávét, és elindult dolgozni. Különösen jó kedve volt. Busszal járt a munkahelyére. Ahogy beért, az asztalon egy csokor vörös rózsa volt, és egy üzenet.

– Este hat órakor meglátogatlak, kislányom! Megtaláltalak végre!

Szeretettel, édesapád!

Mary utoljára öt évesen látta az édesapját. Anyukájával Amerikába költöztek. Azóta semmit sem tudott apukájáról, mert ő a Fülöp-szigeteken maradt. Szülei elváltak. A boldogság töltötte el a szívét. A rózsáknak olyan volt az illatuk, mint az álmában. Egy álom vált valóra.