A varázs bennem

A múlt mögöttem lassan ködbe vész,

nem fordulok már vissza semmiért.

Előttem új út vár, tiszta, szabad,

s döntés végre az enyém marad.

Kezemben seprű, benne ott a varázs,

egy mozdulat, és indul a változás.

Elsöpröm mindazt, ami visszahúz,

előttem fénylik egy új, tiszta út.

A holnap kulcsa itt van a kezemben,

szívem iránytű, ő vezet engem.

Ami már elmúlt, mögöttem marad,

én választom meg minden utamat.

Söpröm az utat, tisztul már a táj,

tegnap árnya többé vissza nem jár.

A varázs bennem új erőre kel,

az új utat már én készítem el.

Szív szimfónia

Olyan vagyok, mint az ősz maga,

színek tánca, búcsú dala.

Piros, arany, barnába hajló,

minden árnyalatban szívbe szálló.

Egyedül szállok, mint a falevél,

mely titkot visz, s nem beszél.

Hol landolok – ki tudja azt?

Az út sodor, az út szabad.

Talán nem is kell tudni, hol a vég,

csak hagyni, hogy ringasson a lét.

Egy fuvallat jön – karjába zár,

egy pillanat, s újra magány vár.

De szép ez így, hatalmas csoda,

érzések tánca, szív szimfónia.

Mint őszi lomb közt a napfény árnya –

bennem él minden szín varázsa.

Őszi varázs

Lomb alatt a nap megállt most,

arcod fényében játszott már.

Szívem benned otthont talált,

csönd is szőtte est szép álmát.

Kéz a kézben szó se kellett,

percünk csodát rejtegetett.

Ősz varázsa bennünk zengett,

az időn túli létet lelt.

Puhán ringott a fák között,

illatod még most is érzem.

Szívverésed hallom, látom,

ölelésed mindig vágyom.

S ha az éj minket átkarol,

lelkem benned csendben nyugal.

Őszi perc az örök létbe,

írt csókot mély szerelembe.

Reggeli varázs

Bennem is annyi a szó,

mint harmat a fűszál hegyén –

csendbe rejtett gondolat,

érintetlen, puha remény.

Reggel van,

s a szív is újraírja önmagát.

A napsugarak szelíden simogatják arcom,

a hűvös levegő felébreszt,

s lelkem a szavakat varázsolja sorokká.

E csodás reggel ragyogó napot ígér,

mint egy álom, mely valóra válik.

A szerelmes mágus

Aleandro, a nagy mágus, már régóta figyelte Sofiát. Titokban csodálta, míg végre egy könyvesboltban megszólította. Egyre többször találkoztak, közösen nézegették a könyveket. Bár mágus volt, a szerelem bizonytalanná tette.

Egy parkban várta Sofiát, piros kalapban, kezében hatalmas virágcsokorral. Szíve hevesen dobogott, miközben szélörvény kavarodott körülötte. Amikor Sofia megérkezett, átadta neki a csokrot. Tekintetük találkozott, és a pillanat varázsa átjárta őket.

Gyengéden megölelték egymást, majd egy lágy csók pecsételte meg szerelmüket. Aleandro halkan suttogta:

– Lényed káprázatos, Sofia. Ragyogásod, mint a hajnal fénye… és én elvesztem varázsodba