A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehér rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehér rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 31., péntek

A lélek virágai


Gyermekkoromban jácintillat
hajolt fölém a kertek mélyén,
olyan édes volt a levegő,
hogy megízleltem volna én.

Nem tudtam még, hogy minden illat
egy régi kertet őriz bennünk,
hogy amit egyszer megszerettünk,
az elkísér, bármerre megyünk.

Ma már a rózsa él bennem,
a vörös: lüktetés, erő,
a testben ébredő akarat,
mely minden reggel újra nő.

Szirmában ott a szenvedélyem,
tövisében minden sebem,
de nem bánom, hogy megkarcolt:
általa lett teljesebb szívem.

Élek, amíg a testem engedi.
Adok, amíg van mit adnom.
Nem számolom, mi marad nálam,
csak azt, mit hagyhatok itt másokban.

A gyermekeim mozdulatában,
egy mondatban, egy dallamon,
egy versben, mely majd nélkülem is
tovább él egy napon.

Mert nem vagyok csupán a testem,
sem arcom, hangom, két kezem.
A lélek nem fogy el az úton,
csak másik parton lesz jelen.

És amikor eljön az óra,
melyről oly sokan hallgatnak,
nem kérek mást, csak egy fehér rózsát,
hogy utánam hulljon a vízre.

Dobjátok utánam a tengerbe,
hamvaim fölé, a hullámokra.
Ne sírjatok.
A hullám tudja,
hogy nem veszhet el a lélek.

A fehér rózsa tiszta tükör,
nem búcsú, hanem végtelen;
hamvam a tenger ölén pihen,
a lélek tovább él mindenben.

Mosolyogva indulok majd el,
ha eljön értem a pillanat,
mert mindent, amit tudtam, adtam,
és szerettem, amíg csak tehettem.

Addig vörös rózsa vagyok még:
életerő, illat, jelen.
Gyermekkorom jácintja bennem,
fehér rózsám a végtelen.



2026. április 19., vasárnap

Holdfény könnyek







Szemem alatt holdfényből hullt gyöngysor ragyog,
arcomra fáradt este ezüst jelet rakott.
Ajkamra zárt fájdalom kék folyóként kanyarog,
szívemben halk tél virágzik, dérszirmot hagyott.

Volt perc, mikor a bánat fekete madárként szállt,
körém ült az alkonyat, vállamra árny talált.
Mégis, gyönge könnycseppből tiszta forrás fakadt,
s a sebhely fölött lassan fehér rózsa fakadt.

Néma könnyek ültek bennem, mély tavak,
partjukra hullt sok régi év, mint árva alkonyat.
Minden csepp egy értékes gyöngy, sorsverte drága kő,
melyből egyszer arany hajnal fon majd szép koszorút.

Így őrzöm, ami fájt valaha, mint kehelyben a fényt,
mert könnyből sarjad olykor a legtisztább remény.
Aki egyszer mélyre jut, gyémántot lel alant,
s szeméből hulló könnye új tavaszt fakaszt.

2025. október 12., vasárnap

Fehér rózsa




Vártam.
Kapok szerelmet —
fehér rózsával,
melynek szirmai
többet mondanak,
mint a szavak.

Szívet kapok,
szerelmes szívet…
De nem kaptam,
csak tövist.

Nem kaptam szívet,
csak tövist —
de abból is
virágot neveltem.