Ott állsz az aranykeret előtt.
Kezed remegve érinti a díszes szegélyt,
s szemedben felvillan a hajdani lány –
az, aki voltál,
akit soha nem felejthetsz.
Ő ott van, a fiatalságod tiszta fényében,
arcán a remény, a vágy, a hit.
Szeme tükrében
még benne ragyog minden kérdés:
Mi vár rám?
Elég erős vagyok?
Szeretni fognak?
És te – az érett, bölcs asszony –
mosolyogva felelsz rá némán:
Igen, erős vagy.
Igen, szeretni fognak.
És minden seb, amit kaptál,
arannyá változik benned.
A lány könnyezik.
Mert érzi: nincs elveszve,
nem múlt el – benned él tovább.
És te is könnyezel,
mert látod, hogy minden bátorságod
tőle ered.
Két tekintet összeér.
A múlt és a jelen egymásba simul,
nincs távolság többé,
csak egyetlen, nagy szívverés:
a te életed dallama.
És akkor megérted –
nem az idő választ el tőle,
hanem az idő köt össze.
Ő vagy te, te vagy ő.
Ketten vagytok egyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése