fényem suhanna, érintve csendben.
Ne lásson senki, csak ragyogjak,
mint remény, melyből az álmok fakadnak.
Felhő lennék, könnyeim hullnának,
fénycseppként a szomjazó világra.
Nem szólnék, nem kérnék, nem várnék,
csak az Ég szívében halkan szállnék.
Szellő lennék, kit nem lát a világ,
csak bőrön fuvallatként érzi.
Ne lásson senki, ne halljon,
csak lényem csendesen suhan.
Így élnék: láthatatlan ragyogásban,
árnyék és fény örök utazásában.
Mert ahol nem látnak, ott nincs seb és szó,
csak a lélek csendje – láthatatlan, de való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése