A mutató halad,
mint sors a csendben,
egy pillanatba sűrűsödik
minden, ami volt — és lesz bennem.
Idő… te titokzatos szövő,
láthatatlan szálakat fonsz,
de aki fátylad mögé lát,
tudja: csak játszol velünk, ámítasz.
Mert nincs kezdet, nincs vég,
csak a most — a jelen.
A test öregszik, de a szív érez és tudja,
hogy az idő nem kint van —
hanem bennünk él.
Ott, ahol a múlt és jövő
összefonódik,
ahol nincs szám,
nincs árnyék,
csak a Lét hangja tisztán szól.
Ott vagy te, ott vagyunk mi,
az időtlenben,
ahol minden pillanat örökké tart.
A földi létet csak álmodjuk,
s túl igaznak hisszük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése