aranyba öltözik az alkonyat,
a víz tükrén még rezdül egy sóhaj,
mint múlt és jövő halk szava.
A lombok lángja énekel az égen,
s minden levélben ott a búcsú csönd,
de mégis, a csendben – valami él –,
egy ígéret, hogy minden örök.
A hídon túl – talán te vársz,
vagy csak a lélek visszanéz,
ahol a Nap, mint emlék ég,
s az idő megáll – egy pillanatra még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése