Nem vágyom palotára,
sem fénylő aranyórára.
Csak csendes magányra,
s egy édes pillantásra.
Hol a szívem szabadon lélegezhet,
hol nem köt lánc, se zajos világ,
csak a szél mesél,
s a csend ölel, mint hű barát.
Ülnék a lágy homok ölében,
érezném a sós tenger ízét,
s a hullámok játékos szívverését,
amint ölembe hajtják fáradt fejüket.
Látnám, ahogy a Nap
kibontja aranyarcát,
sugarai simogatnák arcomat,
s suttogná a szép szavakat.
S a Nap csak ennyit mondana:
Drága gyermekem,
Ne keresd a boldogságot,
mert Te magad vagy az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése