Az éjszaka lassan borult a városra.
Emma az ablaknál ült, a sötét ég alatt.
A mellkasában feszülő fájdalom mintha az egész testét átitatta volna – nem tudta, hol ér véget a lélek, és hol kezdődik a hús.
Fáradt volt. Belül is.
– Nem bírom tovább… – suttogta.
Abban a pillanatban a levegő megmozdult.
Valami finom, meleg rezdülés járta át a szobát, és egy lágy fény ereszkedett alá. A fényben egy alak bontakozott ki – áttetsző, békét sugárzó.
– Ne félj – szólt az angyal.
– Nem azért jöttem, hogy meggyógyítsalak.
– Akkor miért jöttél? – kérdezte Emma halkan.
– Azért, hogy megértsd, miért van. Segítek emlékezni.
Emma lehajtotta a fejét.
– Csak gyógyulni szeretnék.
– A gyógyulás nem kívánság. Döntés. – válaszolta az angyal szelíden.
– Akkor történik meg, ha a szíved valóban készen áll. Nem akkor, amikor el akarod nyomni a fájdalmat, hanem amikor megérted, miért jött.
Emma sírva fakadt. – Mit lehet érteni a szenvedésen?
Az angyal közelebb lépett.
– Minden fájdalom tapasztalás. Valamit tanít. Valamit, amit csak így tudtál meghallani.
– De miért ilyen áron?
– Mert az ember néha csak akkor kezd el figyelni, amikor már nem tud elfordulni önmagától.
A nő némán bólintott.
– És ha megértem… akkor elmúlik?
– Nem azonnal. – mosolygott az angyal. – A lélek gyógyul először. A test csak követi. De amikor a szíved őszintén vágyja a gyógyulást, és elfogadod a tapasztalást, amiért a fájdalom érkezett – akkor minden sejted tudni fogja, hogy vége a harcnak.
Emma csendben ült. A könnyei lassan peregtek az arcán, de nem szégyellte őket.
– Talán már nem is akarom, hogy csak elmúljon… – mondta halkan.
– Inkább azt szeretném, hogy értelmet nyerjen.
Az angyal elmosolyodott.
– Ez a pillanat a gyógyulás kezdete.
Aztán tenyerét Emma mellkasához emelte, anélkül, hogy megérintette volna.
Egy meleg, puha rezgés járta át a levegőt, mintha a csend is lélegezne.
– Most pihenj.
– És te? – kérdezte Emma félve.
– Te itt maradsz velem?
– Addig, amíg szükséged van rám. De ne feledd: nem én gyógyítalak meg.
Ha valóban tiszta szívből akarod a gyógyulást – megtörténik.
Ha még tanulnod kell ebből a tapasztalásból, akkor a fájdalom addig marad, amíg megérted az igazi okát.
Emma bólintott.
– Tehát minden fájdalomnak oka van…
– Igen. Mindegyiknek. Azért történik, hogy tanulj. Hogy visszatalálj önmagadhoz.
Egy hónappal később, amikor Emma ismét az ablaknál ült, már nem reszketett.
A teste fellélegzett, a fájdalom, ami egykor égette, eltűnt – csendben, szinte észrevétlenül.
Nem csoda volt ez, hanem hit általi gyógyulás.
Aznap éjjel az angyal újra megjelent.
– Megtanultad a leckét, Emma. – mondta halkan.
– Most már a tested is szabad.
– Mi lesz most? – kérdezte.
– Élni fogsz. Teljesen. Fájdalom nélkül. De emlékezve arra, amit tanultál tőle.
Emma felállt, könny csillogott a szemében.
– Köszönöm szépen!
Az angyal mosolya megremegett a fényben.
– Én csak emlékeztettelek arra, amit a lelked mindig is tudott. A gyógyulás benned született meg.
Aztán lassan hátralépett, és a fénye eloszlott a szobában, mint hajnal előtt a csillagoké.
Emma utána nézett, és halkan suttogta:
– Megértettem. Mindennek oka volt.
És abban a pillanatban a szíve megnyugodott.
Nem az angyal gyógyította meg őt.
Hanem az, hogy hittel és tiszta szívvel igazán akarta.
