Rosszul tanult ima

Az álszent beszél,

de a tekintete elfordul.

Nem mer belenézni

a tiszta szempárba.

Hangja lágy,

mint a templomi csend.

Szavai fényesek,

mögöttük rothadás dolgozik.

A lénye ragad, mint a szurok –

aki közel lép,

magával viszi a nyomát.

Kedvességet mutat,

mint rosszul tanult imát.

Szava simul,

szándéka tapad.

Lelke nyálkás,

mint a kígyó bőre,

hideg, mégis élő.

Nem támad hirtelen –

lassan csúszik az áldozatba,

és az idegen gondolat

saját gondolatává válik.

Így veszi át a helyet.

Csendben.

Lépésről lépésre.

Mire észrevennéd,

már benned beszél.

www.muzsakkonyvtara.hu

A park sztárja

A parkban üldögéltem a padon, amikor odacsúszott egy kígyó. Nem ijesztgetett, csak illedelmesen megemelte apró sapkáját.

– Jó napot! – sziszegett, udvariasan biccentve, mintha ismernénk egymást.

Kiderült, hogy városi úrihüllő, aki ragaszkodik az eleganciához, és komolyan veszi a megjelenést. Minden nap más sapkát hord: hétfőn kalapot, kedden sapkát, szerdán barettet, csütörtökön svájcisapkát, pénteken cilinderét, szombaton bohócsapkát, vasárnap sombrerót, színes tollal díszítve.

A járókelők eleinte sikítoztak, ma már inkább fényképezik, figyelik minden mozdulatát. Egy lelkes turista külön rajongói oldalt indított róla. Én pedig rájöttem: nem a fogak félelmetesek, hanem az, ha valaki elfelejti megdicsérni a sapkát. A kígyó a park sztárja lett.