Képzeletben már ott élek: a tó tükrén ringó fény ébreszt, a hold csöndben elsiklik, s a hegyek fölött lassan megszületik a hajnal.
A víz selymes simaságán az idő is megállni látszik, mintha minden perc ajándék volna.
A ház ablakaiban pislákol a fény, s a csend betakar, mint egy puha takaró.
Itt nincs rohanás, nincs zaj, csak a természet ritmusa, amelyhez a szív is igazodik.
Az erdő sóhaja, a tó halk nesze, a hegyek ősi hallgatása egyszerre ad erőt és békét.
Ez az a hely, ahol az ember újra megtanul hallgatni – nem a külvilágra, hanem a lélek saját szavára.
Ez az én álmom – hosszú évek óta hordozom magamban.
Egy otthon, ahol a nyugalom nem múló pillanat, hanem mindennap jelen van.
A jelen vágyából születik a jövő, és tudom: egyszer hazatalálok ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése