Áldás az ifjú párra

A fény ma rátok hajol az égből,

mint áldott csönd egy templomi zenéből.

Szívetek összefonódik, mint két kéz,

mely hűséget ígér – szelíden és mélyen.

Ma még csak léptek az úton,

de lábnyomaitok már egy irányba futnak.

A szeretet – ha gondosan ápoljátok –

örök kertté virágzik, s benne csoda lakik.

Legyen otthonotok fészek és menedék,

nevetés és csend, öröm és reménység.

Legyen minden nap új választás a jóra,

és a szemetekben tükröződjön a fény pillanata.

Kívánom nektek, hogy ha jön a vihar,

legyetek egymásnak a csend és a part.

Hordozzatok együtt terhet és álmot,

mint Ég a Földet – hűséggel, szelíden, átkarolva egymást.

És amikor majd sok-sok év után

megálltok kéz a kézben újra a hajnalnál –

a szívetek súgjon csendesen egy dalt:

„Ez az út örök volt. És mindig veled akartam.”

Dorka éjjeli ugatása

Dorka, a német juhászkutya a család szeretett tagjaként a házban aludt. Szabadon járhatott ki-be, amikor csak akart. Az éjszaka csendes és nyugodt volt, a Hold és a csillagok fényesen világítottak be az ablakon.

Egyszer csak Dorka ugatni kezdett a gazdája ágya mellett, furcsán izgatottan és idegesen viselkedett.

– Mi a baj, Dorka? Felébresztesz mindenkit! – mondta a gazda álmosan.

Felkelt az ágyból, és követte a kutyát. Ekkor vette észre, hogy a hátsó épületből sűrű, fekete füst gomolyog. Azonnal hívta a tűzoltókat.

Lehajolt, megölelte Dorkát, és azt mondta:

– Megmentetted az életünket, drága kutyánk!

Hű Társ

Egy kutya több, mint puszta állat,

Nem is hinnéd, ő a hű barát,

Figyel minden mozdulatodra,

Érez minden érzést veled együtt.

Úgy szeret, ahogy vagy te mindig,

Nem számít, a világ mit hisz,

A lelked társa ő, mindig igaz,

Szemében te hős vagy és vígasz.

Megérzi, ha bánatod szed szét,

Melléd bújik, szíve mindig tiéd,

Elveszi minden fájdalmadat,

Cserébe a hűségét adja.

Kiszagolja a veszélyt messze,

Életével megvéd, ha kellene,

Sokkal több ő, mint egy állat,

Igazi kincse ő a családnak!