Lennék...

Csillag lennék, fönn, a végtelenben,

fényem suhanna, érintve csendben.

Ne lásson senki, csak ragyogjak,

mint remény, melyből az álmok fakadnak.

Felhő lennék, könnyeim hullnának,

fénycseppként a szomjazó világra.

Nem szólnék, nem kérnék, nem várnék,

csak az Ég szívében halkan szállnék.

Szellő lennék, kit nem lát a világ,

csak bőrön fuvallatként érzi.

Ne lásson senki, ne halljon,

csak lényem csendesen suhan.

Így élnék: láthatatlan ragyogásban,

árnyék és fény örök utazásában.

Mert ahol nem látnak, ott nincs seb és szó,

csak a lélek csendje – láthatatlan, de való.

A fényt hozó

Éjfélkor, amikor a világ visszavonja zajait, s csak a szél suttog a kert bokrai között, egy nő alakja bontakozott ki a holdfényből. Kosarában apró fények szunnyadtak, mintha az ég darabkáit rejtette volna magával. Léptei puhán simultak a kövekhez, s minden mozdulatánál csillagok peregtek ujjai közül. A fények lassan lehullottak, mint csendes üzenetek az éjszaka mélyéről, s ahol a kövekhez értek, ragyogó ösvény született. Senki sem tudta, kihez tartozik, s kihez érkezik ez a titokzatos fényhintés. Egyesek azt suttogták, a lány az elveszett álmokat gyűjti újra össze, hogy reggelre visszacsempéssze őket a szívekbe. Mások szerint a remény magjait veti szét, hogy aki rálép az ösvényére, soha többé ne érezze magát egyedül. Ő maga nem szólt soha semmit. Csak lehajolt, mosolyában ott derengett a hajnal ígérete, és tovább szórta a csillagokat. S az emberek, akik titokban figyelték, hittek benne: hogy minden fény, ami a földre hull, egy új kezdet, egy sosem múló üzenet a lélektől a léleknek.

Én történetem

Miért félünk élni?

Miért rettegünk boldognak lenni,

miért félünk önmagunkká válni?

Miért könnyebb mások útját követni,

mint reggel a nap fényét boldogan élvezni?

Tesszük, amit várnak tőlünk,

miközben az idő homokként pereg.

Fejünket kapkodva látjuk,

mennyi ösvényt hagytunk érintetlen,

álmaink, amiket sosem éltünk meg.

Én megálltam.

Megálltam, és láttam, hogy az idő elszökik,

talán még tíz évem van, hogy igazán éljek.

Nem sok, de elég ahhoz, hogy ne féljek,

és most éljek végre, szabadon.

Nem mások életét akarom élni,

nem mások vágyait követni,

Hagyom, hogy az idő érintsen,

a hajnal ott ér, ahol engem akar.

Szívemben örömmel, szabadon lélegzem.

Figyelek magamra, szeretettel,

hiszen minden nap egy megíratlan sor,

és most már tudom: ez az én történetem.

Az idő rohan, de most már nem bánom,

mert amit megélhetek, az az enyém,

és senki sem vehet el belőle egy percet sem.

Álarc mögött

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Farsangi éj, hol minden arc gazdát cserél,

álarcok csillannak pislákoló fényözönben.

Kavarog a tánc, nevetés zsong,

de legbelül a csend titkokat bont.

Játszunk és nevetünk, sodor a zene,

de kit rejt a maszk, ki a lélek gazdája?

Ha lehull a lepel, mit lel odabent?

Sötét árnyékot, fényt, igaz emberi lényt?

Az álarc mögött mindent szabad,

álmodhatsz rangot, szerepet, hatalmat.

De mikor a hajnal átvág az álmokon,

kivel találkozol azon a hajnalon?

A ragyogó maszk könnyed, de súlya, mint a kő,

mert elrejti azt, mi igaz, mi valódi élő.

Könnyebb táncolni, könnyebb takarni,

mint vállalni azt, ki igazán te vagy.

Véget ér a farsang, az álarc lehull,

a terem elcsendesül, hajnal érint,

s ott áll az ember, tükörbe néz,

és vajon mit lát? A valódi énjét?

Vagy a hamis tükörképét?

2025-ös Újévi köszöntő

Új év topog, az ajtódon kopog,

Új év topog, az ajtódon kopog,

Reménnyel töltsd meg minden napot!

Hozzon békét, sok szép csodát,

Hagyj hátra mindent, mi nem kell már!

A holnap tiszta, a perc a tiéd,

Írj új lapokra boldog mesét!

Mosolyból építs színes hidat,

Szeretet kösse össze napjaidat!

Legyen az új évben fényed s erőd,

Álmokból sződd meg az új jövőd!

Legyen szíved könnyű és szabad,

Kívánom legyél a legboldogabb!

Fátyol mögött...

 

Szavaim elfogytak, a lélek már nem remél,

Néma lettem, mint a holdfényes éjjel,

Csendbe zárva, mint a titkos éj;

Szívem szárnyalna, akár az alkonyi éj.

Érzéseimben mélyen viharok dúlnak,

Néha üvöltenek, néha hallgatnak,

Bennem táncolnak, titkon bódulnak,

De ajkamról nem szólnak a szavak.

Gondolataim áradnak, mint a folyó sodra,

Bennük fuldoklom, mint hajótörött,

Elvesztették útjuk, partok közt ragadtak,

Várnak türelmesen, mint a kitörni készülő szavak.

Szavaim tükörképei fátyol mögött rejtélyben,

Mint a napfény, az őszi reggel ködében,

Álmaim gyöngyei homályban feledve

Kitörnének, mint fényözön a sötétből remegve.

Szívem ritmusa dobban, de némán,

Mint egy régi dallam, az öreg zongorán.

A csendben keresi hangját szívem falán,

De minden szó ajkamról visszaszól reám.

A Hit

Hit nélkül az élet

Értelmetlen,

Hittel az élet

Felbecsülhetetlen.

Számomra a hit

Oly erővel bír,

Áttör minden akadályt,

Megvalósít minden álmot.

Elérhetetlennek hitt álmokat

Behozza az életembe,

Álmaim valóra válnak,

Csodás világba varázsolnak.

Hittel mindent elérhetek,

A szívemben lévő szeretettel,

Ajtók nyílnak meg számomra

A szeretet birodalomba.

Hit mellett a szeretet és a fény

Nélkülözhetetlen eszköz,

Együtt, mint egy nagy család,

Együtt Rose Logan és Aurora Amelia Joplin közös verse

Együtt járunk fényben, árnyban,

Nincs mit félnünk a viharban.

Kéz a kézben messze szállunk,

Hiszen szerelem a mi várunk.

Együtt járunk, fényben, árnyban.

Boldogan szemeid fogsában.

Együtt hallgatjuk egymás szíve dobbanását,

Egy egész életen át,egy életen át.

Szívünk dallamát követjük,

Új világba csendesen lépünk.

Együtt minden út kitárul,

Csillagfényben, álmainkban bámul.

Szívünk dallamát követjük,

Testünkel öregszünk, öregszünk.

Együtt maradunk míg sírhant követ,

Fogom öreg kezed, szívem szerelemmel szeret.

Művészet és élet

Más vagyok, mint az átlagemberek,

Bennem a művészet felülkerekedett.

Írok, festek, dolgozom,

Családomról gondoskodom.

Nem születtem költőnek,

Szívemből jönnek elő a szavak.

Festeni sem tanultam,

Egyszer csak neki fogtam.

Kétkezi munkásként éltem,

Művészi világ lett életem.

Festek szép világokat,

Megírom az álmokat.

Főzök, mosok, takarítok,

Közben sokat álmodozom.

A művészet bennem szunnyadt,

Most szívemből előbukkant.

Megélem e szépséget,

Környezetem nem érti ezt.

Hisz ők soha nem élték meg,

Furcsa világ ez nekik,

Szerelem nélkül nem létezik.

Szerelem a betűk iránt,

Minden ecsetvonás vallomás.

Érdekes az életutam,

Nyugalomban, csendesen halad.

Megtaláltam a szerelmet,

Szívemnek ez így kellett.

Talán lesz, ki értékeli,

S szeretettel megköszöni.

Szeretem hallgatni

 

Szeretem hallgatni a csendet,

Hiszen olyan mint az éjszaka,

takaróként simul az alvó tájra,

mely álmokat sző a nagyvilágra.

Szeretem hallgatni a csendet,

Mely olykor élesebb lehet,

mint a leghevesebb szavak,

Melyek a szívből fakadnak.

Szeretem hallgatni a csendet,

mert olyan, mint a friss hó,

Befedi a tájat a némaságával,

Nyugalmat áraszt a varázsával.

Szeretem hallgatni a csendet,

Ahol a szavak nem kiabálnak,

Hanem a lélek mély csendjében,

Megnyugvásra, békére találnak.

Elfelejtett szó

 

Egy elfelejtett szó,

mint múlt emléke,

Titkok világába tévedt,

Fény nélküli várban réved.

Egy elfelejtett szó,

Álomban tárt ajtó,

Hol titkok nyílnak,

A szavak elmúlnak.

Eltűnt álmok világa,

Elveszett érzelmek múltja,

Az idő homokjába tévedt

Az elfelejtett szó végleg.