(A képet mesterséges intelligencia készítette.)
álarcok csillannak pislákoló fényözönben.
Kavarog a tánc, nevetés zsong,
de legbelül a csend titkokat bont.
Játszunk és nevetünk, sodor a zene,
de kit rejt a maszk, ki a lélek gazdája?
Ha lehull a lepel, mit lel odabent?
Sötét árnyékot, fényt, igaz emberi lényt?
Az álarc mögött mindent szabad,
álmodhatsz rangot, szerepet, hatalmat.
De mikor a hajnal átvág az álmokon,
kivel találkozol azon a hajnalon?
A ragyogó maszk könnyed, de súlya, mint a kő,
mert elrejti azt, mi igaz, mi valódi élő.
Könnyebb táncolni, könnyebb takarni,
mint vállalni azt, ki igazán te vagy.
Véget ér a farsang, az álarc lehull,
a terem elcsendesül, hajnal érint,
s ott áll az ember, tükörbe néz,
és vajon mit lát? A valódi énjét?
Vagy a hamis tükörképét?
