Hogy ki vagyok én?
Az, amivé a pillanat formál,
aminek éppen lennem kell.
Anya, ápoló, költőnő, feleség, kertész,
lélekgyógyító, takarítónő, szakács…
és még megannyi arc a létem kaleidoszkópjában.
Egy biztos: minden cselekedetem szeretettel szőtt szál,
mely lágyan öleli az embereket,
mint a napfény a hajnal harmatcseppjeit.
Néha elfáradok,
de az írás a gyógyszerem.
Adok, mert így vagyok teremtve,
a szívem hangja irányít,
mint a folyó, amely kitartóan keresi az utat a tenger felé.
Néha elvonulok, hogy a lelkem kertjét ápoljam,
simogassam a fényét,
öleljem a belső nyugalmamat,
hadd növekedjenek a virágok ott,
ahol csak a szeretet élhet.
Nem mindenki érti meg az életem –
de ez már nem számít.
Nem várok el semmit: aki szeret, marad;
aki nem, elmegy.
Ez az élet rendje: nem lehet mindenki az életem része.
Változom, ahogy az emberek is változnak,
és megtanultam, hogy a szelek, amelyek visznek,
néha elhordják, ami már nem szolgálja a lelket.
Egyet tudok, s ki is mondom:
A szeretet a fény,
mely mindenki szívében ott él,
mint a csillagok, melyek őrzik az eget,
és ragyognak akkor is, amikor senki sem látja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése