Ott, ahol a gyertyák beszélnek

Ma csend van. A világ lélegzete elakad,

a temető fölött ködfátyol szalad.

Lámpások gyúlnak, mint halk imák,

s a szélben sóhajt a sok virág.

Emléked bennem, mint halk zene,

nem szűnik soha, csak elpihen benne.

A múlt ma újra testet ölt,

mint árnyék, mely a fényből szőtt.

Gyertyák könnye csorog a kőre,

mintha a szívem hullna a földre.

Minden lángban ott vagy te,

minden fény egy üzenet belőle.

Elmentél, mégis itt maradtál,

a szélben, a csendben, a fák alatt már.

Ha behunyom szemem, hallom hangod,

ahogy rám borítja a múlt az alkonyt.

És tudom, hogy nem vég az út,

csak másik part, hol a fény tovább fut.

Ott vársz talán, egy másik térben,

ahol nem fáj semmi — csak a béke él bent.

Emlékezés (Az aradi vértanúk emlékére.)

Október csendje borul az égre,

gyertyák fénye reszket a szélben.

Tizenhárom név, tizenhárom álom —

hűségük örök, mint oltáron a láng.

Nem kértek dicsőséget, sem fényt,

csak szabadságot, drága reményt.

S mikor a hajnal könnyet ejtett,

az ég ölelte magához lelküket.

Arad egén ma is fényük él,

nem temeti őket idő, se tél.

Mert aki hazáért adta vérét,

örökre őrzi a nemzet szívét.

Csend van, de nem feledés.

Minden harangban ők zúgnak,

minden gyertyában ők lobognak,

s minden szívben ott él a szó: Hazám.

Adventi gyertyák üzenete

Első gyertya, a hitnek lángja,

halkan ég egy csendes hála.

Az ígéretet hozza elénk,

melyben Isten szól: mindig remélj!

Második gyertya, a remény fénye,

szívünk titkos, mély regénye.

Hogy minden sötét egyszer elmúlik,

és új hajnal bontja szívünk reményét.

Harmadik gyertya, az öröm szava,

rózsaszín lángja szív vigasza.

Karácsony közel, ujjongj, lélek,

örvendezz annak, mi elér téged!

Negyedik gyertya, a szeretet lángja,

szíveket fonja be imájába.

Ez hozza a békét, csendet, csodát,

s nyitja a Mennyek kapuját.

Mind a négy gyertya most együtt lobog,

hitet, reményt, örömöt ad, s ragyog.

Szeretet fénye a sötétet űzi,

világunk lelkét karácsonyra fűzi.

Az Ég a Földdel összeér

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A karácsonyfa csendben áll, mint halkan szőtt álom,

öleli körbe a szoba melegét,

gyertyák könnye csordul lassan,

s fényük ragyogtatja a fenyő zöld színét.

A család, mint körbefont imádság,

szavak nélkül zengi a szeretet dalát,

szívük húrján játszik az ünnep,

míg mögöttük angyalok őrzik a ház nyugalmát.

Az angyalok szárnya halk sóhaj,

szemükben csillagok puha világa,

láthatatlan áldásként állnak mögöttük,

s velük együtt álmodik a ház ma.

Jézuska léptei szélcsendként lebbenek,

nem érkezik, hisz mindig ott volt,

ajándéka a csend, a béke, a hit,

a karácsony maga – szívünkbe írt dala.

A szeretet olyan, mint a hó,

mely mindent befed, mindent újraír,

karácsony éje: egyetlen pillanat,

ahol az ég a földdel összeér.

Örök Dallam

Zoltán szomorúan emlékezett vissza, amikor Bea csillogó szemeit látta, miközben egy gyönyörű dallamot hegedült neki egy szép nyári estén. Az a dallam örökre összekapcsolta őket. Egy szál vörös rózsát adott Beának, mert első látásra beleszeretett. Ma már a hegedű csendben porosodik, nem szólal meg többé a szeretet dallama. Bea a mennyekben pihen, és Zoltán minden héten egy vörös rózsát helyez el a sírján, nem a kezébe adja. A gyertyát sem romantikus alkalmakra gyújtja, hanem a sírja mellett ülve, egy szál rózsával emlékezik rá. Minden lángban ott rejlik az örök szeretet fájdalma.