Ellenállhatatlan rózsaillat

A rózsa illata lassan felszáll,

mintha a levegő puha kendőt terítene rám.

Édes párája körbefon,

és minden lélegzetemmel mélyebbre simul bennem.

Van benne a hajnal friss harmata,

és a dél forró, tüzes lüktetése.

Érzem, ahogy a mellkasomban

lassan szétárad, mint finom melegség,

s átjárja a bőrt, a vért, a gondolatokat.

A rózsa illata nem áll meg a kertben –

velem marad,

a hajamba kapaszkodik,

a tenyerembe bújik,

és minden mozdulatomban tovább rezdül.

Belélegezve egyszerre nyugtat és felkavar,

mintha maga lenne a vágy szelíd alakja:

láthatatlan, de ellenállhatatlan,

s addig él bennem,

amíg újra és újra magamhoz engedem.

Lennék...

Csillag lennék, fönn, a végtelenben,

fényem suhanna, érintve csendben.

Ne lásson senki, csak ragyogjak,

mint remény, melyből az álmok fakadnak.

Felhő lennék, könnyeim hullnának,

fénycseppként a szomjazó világra.

Nem szólnék, nem kérnék, nem várnék,

csak az Ég szívében halkan szállnék.

Szellő lennék, kit nem lát a világ,

csak bőrön fuvallatként érzi.

Ne lásson senki, ne halljon,

csak lényem csendesen suhan.

Így élnék: láthatatlan ragyogásban,

árnyék és fény örök utazásában.

Mert ahol nem látnak, ott nincs seb és szó,

csak a lélek csendje – láthatatlan, de való.

A láthatatlan kéz

Sok lélek vét, tudatlanságban jár,

nehéz szívvel önmaguknak bevallani hibáikat.

A szó, mely szeretne gyógyítani,

falaknak csapódik, elnémul, és csak vár.

Fájdalmas látni, amint vesztük felé mennek,

s én csak figyelek, együttérzek,

csendben hordozom mások terhét,

mint rejtett köveket a szív mélyén.

Segítenék… de nem engedik,

mert még nem értik –

talán egyszer majd felébrednek,

és megtanulják a szeretet nyelvét.

Addig is fogom kezüket, láthatatlanul,

és szeretek.

A szívem szeret – nem tud mást tenni,

erre született.

Csendesen, kitartón,

láthatatlan fényben élek,

szeretve mindent és mindenkit,

míg el nem érkezik a megértés tavasza.

Láthatatlan szerelem

Eljött a nap végre,

meghallottad hangom végre,

Annyira szeretlek, érzem,

el nem engedlek, sosem.

Szeretlek, Babám!

Minden lélegzeted velem van,

Simogatom arcod szelíden,

Mint a csendes éjben lebegő szellő,

Szeretlek, Babám!

Hallasz végre, érzel végre,

Igaz, nem látsz engem, de érzed,

Bársonyos éjben veled vagyok,

De csókom arcodra lehelem.

Szeretlek, Babám!

Átölellek láthatatlan karommal,

Érzem az illatod, bőröd melegét,

Szívverésedben ott vagyok én,

Érzem örömöd, látom bánatod.

Szeretlek, Babám!

Letörölném könnyeidet, Babám!

De sajnos ez most lehetetlen,

Tudd, hogy mindig itt vagyok veled,

Lelkemből árad a fény, veled együtt,

Örökké veled maradok, Babám!

Láthatatlan szeretet

 

Angyal szárnyai átölelnek,

Láthatatlanul szeretnek,

Illatukkal ébresztenek,

Soha el nem eresztenek.

Láthatatlan szeretetük,

A szívembe beültetik,

Add tovább, kérnek!

A sok szomorú szívnek.

Próbálok én szeretni,

Szeretettel közeledni,

Az tudja csak befogadni,

Ki tovább is tudja adni.