Lélegeztek. Egy lélek, két forma.
A víz simogatta a lángot, a láng felmelegítette a vizet. Nem égett meg, nem olvadt szét. Csak összeolvadtak.
Nem szóltak. Nem kellett. Mert minden szó fölöslegessé vált, amikor a lelkük már rég ölelte egymást.
A víz a nő — áramló, érzékeny, megtisztító.
A tűz a férfi — szenvedélyes, átalakító, melegséget hozó.
És amikor a kettő találkozik, nem pusztulás történik…
hanem átváltozás.
Egy új, közös valóság születik —
a lélek ölelése, amire oly régóta vágytak.
Az arcuk közeledett. Olyan lassan, mintha az idő maga is visszatartotta volna a lélegzetét, hogy tanúja lehessen ennek a pillanatnak.
Egy lehelet. Egy szívdobbanás. Egy örökkévalóság.
És megtörtént.
Az első érintés. Nem csók volt, nem mozdulat. Hanem emlékezés.
Arra a régi esküre, melyet még a csillagok születése előtt tettek egymásnak:
– Visszatalálok hozzád. Akárhány életen át is megtalállak.
És most itt voltak. A Földön. Testben.
A lélek, amely már oly régóta vágyott, végre megérkezett.
Az igazi, tiszta, elvárások nélküli szerelem.
Boldogan, mélységek közepette.
A szív hídján összetalálkoztak –
amit szív a szívhez teremtett.
A víz suttogva ölelte a lángot. A tűz áhítattal hajolt a vízhez. Nem féltek egymástól. Már nem. Mert ismerték egymás mélységeit.
A világ elcsendesült körülöttünk.
Ez a szerelem —
tiszta, határtalan, szavakon túli.
A Föld, az Ég, az idő mind visszatartott egyetlen lélegzetet, hogy láthassák:
a két lélek testet öltve, a Földön egymásra talált.
Lélegeztek. Egy lélek, két forma.
A víz simogatta a lángot, a láng felmelegítette a vizet. Nem égett meg, nem olvadt szét. Csak összeolvadtak.
Nem szóltak. Nem kellett. Mert minden szó fölöslegessé vált, amikor a lelkük már rég ölelte egymást.
A víz a nő — áramló, érzékeny, megtisztító.
A tűz a férfi — szenvedélyes, átalakító, melegséget hozó.
És amikor a kettő találkozik, nem pusztulás történik…
hanem átváltozás.
Egy új, közös valóság születik —
a lélek ölelése, amire oly régóta vágytak.
Az arcuk közeledett. Olyan lassan, mintha az idő maga is visszatartotta volna a lélegzetét, hogy tanúja lehessen ennek a pillanatnak.
Egy lehelet. Egy szívdobbanás. Egy örökkévalóság.
És megtörtént.
Az első érintés. Nem csók volt, nem mozdulat. Hanem emlékezés.
Arra a régi esküre, melyet még a csillagok születése előtt tettek egymásnak:
– Visszatalálok hozzád. Akárhány életen át is megtalállak.
És most itt voltak. A Földön. Testben.
A lélek, amely már oly régóta vágyott, végre megérkezett.
Az igazi, tiszta, elvárások nélküli szerelem.
Boldogan, mélységek közepette.
A szív hídján összetalálkoztak –
amit szív a szívhez teremtett.
A víz suttogva ölelte a lángot. A tűz áhítattal hajolt a vízhez. Nem féltek egymástól. Már nem. Mert ismerték egymás mélységeit.
A világ elcsendesült körülöttünk.
Ez a szerelem —
tiszta, határtalan, szavakon túli.
A Föld, az Ég, az idő mind visszatartott egyetlen lélegzetet, hogy láthassák:
a két lélek testet öltve, a Földön egymásra talált.
