a tej lassan összekeveredik a barna kávéval,
és bennem is megmozdul valami,
amit még nem neveztem nevén, de már közeledik.
A cukor elsimul, eltűnik,
ahogy az első gondolat is beépül a napba.
Minden korty közelebb hoz valamit,
ami régóta vár a papír szélén.
A szavak leülnek mellém,
nem hangosan, csak biztosan.
A papír figyel, mert érzi,
hogy most történik meg az, amit keresek.
A toll a kéz alatt engedelmes,
nem kérdez, csak követ.
Egy csésze kávé — és kibomlik bennem az igaz,
amit máskor nem találok meg ilyen könnyen.
Amikor az utolsó korty is elfogy,
a vers már ott van előttem,
éppen úgy, ahogy lennie kell —
kávéillatból születve.
