A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonzás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonzás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 3., péntek

Újra és újra szeretni



Az eső már elállt, de az utca még őrizte a nyomát. A macskakövek között apró víztükrök csillogtak, bennük a lámpák sárga fénye ringott, akár egy halk esti dallam. A levegőben friss földszag és nedves virágillat keveredett, az a fajta, amelyet az ember mélyebben beszív, mert oly tiszta.
Lilla a kis kávézó előtt állt meg. A kirakat mögött meleg fény derengett, a pulton frissen őrölt kávé illata szállt ki az utcára. Megigazította a kabátját, majd belépett.
Odabent csend volt. Egy férfi ült az ablaknál. Sokáig a csészéjét nézte, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor Lilla a pultnál megszólalt.
– Egy presszót kérek, legyen erős, mert hosszú nap van mögöttem, és még hosszabb gondolatok előttem.
A férfi halványan elmosolyodott. Felállt, odalépett.
– Az erős kávé jó választás, de a gondolatokhoz néha egy kis bátorság is kell, nemcsak koffein.
Lilla ráemelte a tekintetét. A pillantása inkább kíváncsi volt, mint sértett.
– Maga mindig beleszól idegenek rendelésébe, vagy csak ma este különösen bátor?
– Csak akkor, ha az idegen szemében több történet van, mint amit kimond – felelte nyugodtan. – És most pontosan ezt látom.
A pultos letette elé a kávét. A gőz lassan felszállt, és Lilla ujjai köré tekeredett a csésze melege.
– És mit lát még? – kérdezte.
– Azt, hogy maga sem véletlenül jött be ide. Még azt is, hogy én sem.
Lilla felnevetett, de a nevetésében ott maradt valami komoly is.
– Ez már túl sok egyszerre. Egy kávézó, egy idegen, és rögtön egy sorsfordító este?
– Én csak annyit mondtam, hogy vannak találkozások, amelyeknek súlya van. Ezt az ember az első pillanatban megérzi.
Csend telepedett közéjük. A férfi leült vele szemben, engedély nélkül, mégis olyan természetességgel, hogy Lilla egyetlen mozdulattal sem jelezte az ellenérzését.
– Hogy hívják? – kérdezte.
– Márk. És magát?
– Lilla.
Márk egy pillanatig ízlelgette a nevét.
– Örülök, hogy végre tudom a nevét annak az érzésnek, ami az ajtón belépett.
Lilla ujjai megálltak a csésze peremén.
– Ez szép mondat volt. Gyakorolta?
– Ilyet gyakorolni sem lehet. Ezt csak akkor mondja ki az ember, ha biztos benne, hogy igaz.
A levegő hirtelen sűrűbb lett körülöttük. Olyan volt, mint amikor egy ismeretlen illat egyszer csak közel hajol az emberhez, és többé nem ereszti. Lilla lassan letette a csészét.
– Mondja meg őszintén, Márk, hány ilyen beszélgetést kezdett már így?
Márk egyenesen a szemébe nézett.
– Egyet sem. Ez az első, amit nem akartam elszalasztani.
Lilla felállt. Az ablakhoz lépett, és kinézett az utcára. A víztükrökben a fények mellett már a saját alakját is látta.
– Tudja, mitől félek? – szólalt meg halkan. – Attól, hogy ez most túl könnyű. Hogy az ilyen találkozások után mindig jön valami, ami elrontja.
Márk mögé lépett. Nem ért hozzá, mégis ott volt a közelsége, melegen, szinte tapinthatóan.
– Attól fél, hogy elmúlik. Én attól, hogy meg sem történik. Ezért szólítottam meg.
Lilla lassan megfordult. Márk illata – enyhén fás, tiszta, férfias volt – egyszerre vált zavarba ejtően közelinek.
– Maga veszélyes ember, Márk.
– Inkább olyan, aki nem hallgat arra, ami visszatartja.
Egy pillanatig csak nézték egymást. A szavak már kevesek lettek volna, a hallgatásuk viszont egyre többet mondott.
Lilla mosolya lassan bontakozott ki.
– Rendben. Akkor mondok valamit én is, rendes, kerek mondatban, hogy ne maradjon semmi félbe.
Márk figyelt.
– Ha most megcsókol, én közelebb lépek magához. De ha utána eltűnik az életemből, ezt az estét még évek múlva is emlegetni fogja.
Márk tett felé egy lépést.
– Én azért ültem ide ma este, mert úgy éreztem, végre megtaláltam, akit egész életemben kerestem.
És akkor megcsókolta.
Márk lassan elhúzódott tőle, de a homlokát még az övéhez érintette.
– Kimegyünk egy kicsit? – kérdezte halkan. – Az eső után mindig más az illata a városnak.
Lilla ránézett, és egy pillanatig úgy tűnt, mintha keresne benne valamit.
– Igen. Menjünk ki. Szeretném érezni.
Márk kifizette a kávét, majd kinyitotta az ajtót. A hűvös levegő azonnal köréjük simult. Az utca nedvesen csillogott, a fények hosszú csíkokban húzódtak végig a köveken.
Lilla kilépett, mélyen beszívta a levegőt.
– Ez az az illat… – mondta halkan. – Mintha már ismerném.
Márk ránézett.
– Mert ismered.
Lilla elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá.
– Akkor ne engedd, hogy elfelejtsem.
Márk nem válaszolt, csak megfogta a kezét.
Odakint az utca fényei tovább ringtak a vízben. A kávézó meleg fénye mögöttük maradt, de a pillanat velük tartott.
A pultos egy ideig figyelte őket, majd csendben odasúgta a kollégájának:
– Érdekes, hogy minden este ugyanebben az időben ülnek ide. Mindketten egyedül jönnek be, és mindig ugyanezt játsszák el.
A kolléga értetlenül nézett rá.
– Akkor ők nem most találkoztak először?
A pultos elmosolyodott, és a poharakat törölgetve csak ennyit mondott:
– De. Minden este először találkoznak. Újra és újra. Az orvosuk szerint ez az egyetlen út, amikor újra megtalálják egymást minden nap.
A kolléga megállt egy pillanatra.
– Ezt hogy érti?
A pultos lassan az ablak felé nézett.
– A férfi néhány éve elveszítette a nőt egy balesetben. A nő életben maradt, csak az emlékeit elveszítette. Vannak napok, amikor semmire sem emlékszik belőle, vannak esték, amikor csak egy érzés marad neki. A férfi újra leül ide, újra megvárja, újra megszólítja, és újra beleszeret ugyanabba a nőbe.
A kolléga hosszú másodpercekig hallgatott.
– És a nő?
A pultos arcán szelíd szomorúság suhant át.

– A nő minden este újra beleszeret ugyanabba a férfiba. Csak reggelre elfelejti a nevét.
A kolléga az ablak felé nézett. Lilla akkor éppen felnevetett valamin, Márk pedig úgy nézett rá, ahogy csak az néz, aki már egyszer elveszített valakit, és most újra a közelében lehet.
– Ez kegyetlen – mondta halkan.
A pultos megrázta a fejét.
– Kegyetlen az lett volna, ha a férfi egyszer sem jön vissza.
Odabent továbbra is lágy zene szólt. Kint a nedves köveken végigfutott a fény. A kávézó melegében pedig két ember ült egymással szemben, akiknek a világ minden este ugyanott kezdődött el újra.
Talán éppen ez volt a szerelem legigazibb arca.
Hogy volt valaki, aki újra meg újra végigjárta ugyanazt az utat, csak azért, hogy a másik szívében ismét megszülessen az első pillanat.

2025. április 30., szerda

Mágnes vagyok





Szavaim nem csupán hangok,
hanem fénycsóvák,
melyek a bensőmből indulnak,
mint titkos források,
a reggel csendjében.

Lüktet bennem valami ősi,
erő, mi nem rombol,
hanem emel,
mint ölelő karok
az első napsugárban.

Fények sodródnak körém –
lágyan, biztosan,
mintha a világ is tudná,
hogy bennem most
valami megszületik.

Mágnes vagyok,
vonzom, ami igaz,
ami tiszta,
ami már régóta úton van felém,
és most végre elér.

2025. március 11., kedd

Csendes vonzás




(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Szavak nélkül beszélünk,
belsőnk minden mozdulatban tükröződik.
Érzéseink, mint láthatatlan szálak,
összefonódnak,
mint patakok, melyek halkan egymásba folynak.
Mosolyukban meglátom arcom,
tekintetükben ismerős fény ragyog.
Nem kell több,
csak egy pillantás,
s máris otthonra lelek.
Lelkünk nyelve határtalan,
érzelmeink utat találnak egymáshoz,
mint égitestek, melyek vonzódnak.
Szavak nélkül is megértjük egymást,
mint két fénysugár, melyek egymásra találnak.

2024. november 16., szombat

Reggeli illatok

Reggel, mint egy friss festmény, tiszta és új,
A kávé illata, hívogatóan elvarázsol,
Pozitívitása fény a sötétben,
Új napra kelve, új gondolatokkal, reményt hozva.

Pillanatok szárnyalnak, mint lágy szellő a réten,
A napfény a tájat átöleli, mint egy anyai kéz,
Az illatok szélben titkokat zengenegek,
Minden reggel egy új csoda, a szerelem maga.

Gondolatok szárnyalnak, mint madarak a levegőben,
A szépsége ablakon át, egy csodát ígér,
A reggel, mint egy új lehetőség, tárt kapu,
Mely belépve magához vonz, és csak vonz és vonz.

2024. február 20., kedd

Gyöngyszemek VIII.

 Szeretnék nektek pár gondolatot átadni a kritizálás hatásairól. Nagyon nehéz a jelenlegi világban pozitívnak maradni. Mindenhonnan bombáznak bennünket a negatív dolgok. Írtam az egyik írásomban, hogy az emberek nem mosolyognak, legtöbben panaszkodnak, szomorúak. A mosolynak hatalmas nagy ereje van. Sajnos, keveset mosolyognak az emberek. Pedig a mosoly a lélek mosolya. Biztosan sokan megtapasztaltátok, hogy piszkálnak benneteket, és rosszakat állítanak rólatok. Ezzel szerintem mindenki találkozik, találkozott az életében. A kritizálás, ha valakit kritizálunk, mindegy, hogy csak gondolatban, vagy ki is mondjuk azt, és függetlenül attól, megvan-e abban az egyénben az a hiba, vagy nincs, saját magunkra irányítjuk - vonzzuk azt, amit kigondoltunk, vagy kritizáltunk abban a személyben. Ezzel azt üzenjük az univerzumnak, vagy nevezzük sorsnak, ki minek szeretné, hogy nyitott vagyok erre a dologra, és ilyen akarok lenni. Megnyilvánul az életünkben, bennünk. Azzal, ha kritizálunk valakit, őt nem befolyásoljuk, a gondolatunkkal, kijelentésünkkel, csak önmagukat. Olyanná válunk, mint amit- akit kritizálunk. Nagyon elgondolkodtató, hogy mit gondolunk, és mit jelentünk ki. Bizony visszafordul ránk. Bölcsen kell kijelentenünk dolgokat. Fontosnak tartottam ezt leírni nektek, mert sokan nem tudják, milyen hatalmas ereje van a ki nem mondott szavaknak, és a kimondottaknak egyaránt. Az vagy, amit gondolsz magadról, ez egy bölcs mondat. Örülj minden pillanatban. Tudom, nehéz, de meg lehet próbálni. Sokkal könnyebb panaszkodni, hiszen azt szoktuk meg. Sajnos a megszokás az, ami sokszor visszatart minket attól, hogy merjünk változtatni. Megszoktuk, hogy mindennap bosszankodunk, hogy rosszul bánnak velünk, annyira megszoktuk, hogy elfogadjuk, és elgyengülünk. Úgy érezzük, nincs elég erőnk már változtatni. Magam is átéltem és ismerem, mennyire nehéz. Viszont, ha felismerjük, azután képesek leszünk lépni. Igen, fel kell ismerni. Szeretném újból megemlíteni mennyire ajánlom, hogy légy hálás mindennap. Mindennap egy ajándék, azért, mert élsz, mert sok mindent láttál, minden pillanatért hálásak lehetünk. Nyisd meg a szíved a hála érzésére. Mindenkinek van, amiért aznap hálás lehet. Lélegezz esténként, lazulj el, szánj időt önmagadra. Ha te nem figyelsz magadra, és nem kezded el szeretni magad, senki nem teszi meg helyetted. Először minden változás bent, benned kezdődik, utána nyilvánul meg kint. Esténként elalvás előtt ajánlom figyelmetekbe a Gyógyító Álom rövid kis írásomat, mely egy gyönyörű helyre visz el, ahol el tudsz lazulni. Nagy ölelés Aurora Amelia Joplin.