Kati lebeg az űrállomáson, kezében a szempillaspirál.
– Ha már gravitáció nincs, legalább a pilláim legyenek tökéletesek – dünnyögte magának.
A kamera figyelte minden mozdulatát, mintha egy kozmetikai reklámot forgatnának az űrben. Hirtelen a portálon át egy mini jéghegy csúszott be, teljesen váratlanul.
– Oké… ez már tényleg túlzás! – kiáltott Kati.
Villantott egy pillát a spirállal… és a jéghegy hirtelen felsikoltott, mint egy felfújt lufi, majd apró jégdarabokra robbant a gravitáció hiányában.
Kati nevetve nézte a táncoló jégdarabokat, keze a homlokán:
– Hát ez… komolyan minden reggel így fog indulni? – sóhajtott.
– Nos… legalább a sminkem túlélte!
– És a jéghegy? Úgy tűnik, szerette a pilláimat!
