A természet oly csodálatos –
a sebben is él.
Kivágott törzs áll a fény alatt,
törzsében múlt idő emlékei remegnek,
a balta bennmaradt mozdulat,
egy döntés súlya.
Virág nyílik ott,
ahol végnek hittük.
A Föld tud valamit, amit az ember felejt –
hogy a törés átjáró,
és a zuhanás irányt vált.
Közöny jár körülöttünk,
tekintetek elcsúsznak,
szívek takarékra zárva.
A természet közben beszél.
Csenddel.
Színnel.
Növekedéssel.
A virág élni akar,
a gyökér kapaszkodik,
a fény visszatér.
Aki fájdalmat hord,
ugyanebből a törzsből sarjad,
várja a saját idejét.
