A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vagyok aki vagyok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vagyok aki vagyok. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 20., hétfő

Hajnal a madarakkal



Hajnal van. Kint ülök a friss tavaszi levegőben, és lassan magamba szívom a tisztaságát. Hallgatom a madarak csicsergését. Zene ez a füleimnek. Körülöttem még csend pihen, csak ők énekelnek bele ebbe a korai órába. Néha a szél is feltámad, végigsuhan a fák között, aztán újra elcsitul. Álmos vagyok, mégis szeretem ezeket a hajnali perceket. Április táján különösen szépek. Van bennük valami tiszta, valami nyugodt, ami egészen közel áll hozzám.
Ilyenkor egyedül vagyok, és ez jól esik. Az érzések és a gondolatok ilyenkor lassabban mozdulnak. Semmi sem sürget, semmi sem billent ki abból, amit ez a hajnal ad. Senki sem szól hozzám. Csak ülök, figyelek, és jólesik, hogy körülvesz ez a nyugalom. Talán a kor hozza? Talán a tudatosság? Talán egyszerűen csak eljött az a pont, amikor már tudom, mi a fontos.
Sok minden átrendeződött bennem. A zaj már nem vonz. A fölösleges beszéd is nekem egyre kevesebbet jelent. Egy madár csicsergése többet ad, mint sok üres szó. Igen, változtam. Van, akinek ez szokatlan, van, akinek talán távolibb lettem általa, de ennek sincs már súlya bennem. Egyre inkább az számít, hogy jól tudjak lenni a saját csendemben, a saját gondolataimmal, a saját belső teremben.
A pillanatok, amikor jó egyedül, felbecsülhetetlenek. Ezek a hajnali órák is ilyenek. Vagyok, aki vagyok. Csendes, magányos lélek. Minden jól van a teremtés egészében.

2026. március 21., szombat

Csendes társaim



Vagyok, aki vagyok,
a tökéletesség hívása
már elkerül,
s jól van ez így.

Múltam egy regény,
s a jövőm
még mindig az enyém.
A jelenemet élem,
néha még félelem
suhan át rajtam,
de egyre biztosabban
lépek ki a sárból.
Társam a Nap,
a Szél, az Eső,
és a Föld.
Éjjel a Hold
s a csillagok
vigyáznak rám.
Ők a tanúi annak,
aki most vagyok.
Csendes társaim,
akik halkan, szelíden
ölelnek minden nap.
Szeretnek.

2025. június 7., szombat

Most elmondom /lélekvers/



Szétreped a maszk.
Nem dühből, nem erőből
— csak egyszerűen elenged.
Nem tud tovább tartani.
Már nem tudja elrejteni az arcom.
Az igazi arcom.
A régi énem… félt.
Félt önmaga lenni.
Millió elvárásnak próbált megfelelni,
mert úgy hitte, akkor szerethető.
Felöltöttem mindent,
amit mások rám akasztottak.
Szavakat, szerepeket, viselkedési mintákat.
Mintha ruhákat húztam volna magamra
olyanokat, amik nem illettek rám.
Szűkek voltak, kényelmetlenek,
néha nagyok, formátlanok, csúnyák.
Nem az enyéim voltak.
És a cipők…
Túl nagyok voltak.
Bukdácsoltam bennük.
De viseltem őket, mert azt mondták,
így kell, így helyes.
Sokáig hittem, hogy ez az élet.
Hogy ez vagyok én.
De most elengedem.
Mindent, ami nem az enyém.
A régi én...
mint füst — elasztikus, gomolygó —
még utánam nyúl,
de én elengedem.
Hadd menjen. Lassan. Végleg.
És ott állok.
Mezítláb. Maszk nélkül.
Nem kell eljátszanom semmit.
Nem kell megfelelnem senkinek.
Nézek. Csodálkozom.
Ismerős vagyok… és mégis új.
Ez vagyok. Az igazi.
És most végre megkérdezhetem magamtól:
milyen színű ruhát szeretnék?
Milyen formájú cipő illik hozzám?
Nem azért, hogy tetsszek,
hanem hogy otthon legyek magamban.
Most már boldog vagyok.
Mosolygok.
Belső békében,
szeretettel figyelem önmagam.
És kiválasztom azt, ami szép.
Azt, ami kényelmes.
Azt, ami engem tükröz.
Mert tudom, ki vagyok.

2024. október 30., szerda

Vagyok, aki vagyok

 



Voltam egykor fiatal, ki álmait majd megvalósítja,
Voltam szerelemtől ittas, szenvedélyes szerető,
Voltam aggódó édesanya, ki beteg gyermekét gondozza,
Voltam kétkezű munkás, mint a gép, ki bírja a munkát,
Voltam lélekgyógyász, ki a lelkeket gyógyítja,
Voltam jó feleség, ki a férjét támogatja, ha kell, életét feláldozza,
Voltam elesett, ki lelkét, testét felemésztette, a halál közelébe kerítette,
Voltam erős, mint a szikla, melyet semmi össze nem roppantja,
Voltam, ami csak tudtam, az életemet jól megírtam,
Az vagyok, aki vagyok,
álmodozó, és az is maradok!