Te vagy az erő, a karcos igaz,
a sziklák közt zengő visszhang.
Én vagyok a tiszta, lágy fonal,
a hajnal, mely szelíden andalog.
Te hordozod bennem a vágy tüzét,
én benned az otthon melegét.
Mint kenyér és hús – külön szavak,
mégis egyetlen asztal az élet.
Te vagy a súly, a biztos talaj,
én vagyok a fényed halk fuvallat.
S így állunk: két világ, két kar,
mégis egy szív, mely önmagát vallja.
Lágy kenyér és hús – együtt vagyunk,
külön, s mégis egy: örök tanúság.
Lágy kenyér és hús – egymás szívében,
ahol te én vagyok, s én te benned élek.