Minden reggel ugyanabban a könyvtárban ébredt. A nap sosem ment le, csak áttetsző fény derengett a könyvtárban, a fakó lapokon. Egy rézlépcső vezetett felfelé – 83 fok, mindig pontosan annyi.
Egy reggel azonban 84 volt. A plusz lépcsőfokon egy férfi állt. Mosolygott, de mintha visszafelé nézne az időben. Tekintete furcsán fénytelen volt. Az arca ismerős, de mégis idegen.
– Vártalak – mondta. – Te írtál engem, te hívtál engem elő. Itt vagyok.
Emília előszőr meglepődött, majd halkan felnevetett.
– Igen, lehet. De, azt is én döntöm el, mikor tűnsz el.
A férfi pislantott, majd szétfoszlott. A lépcső újra csak 83 fokos lett.
