Az utolsó hang

A város szélén élt egy öreg zongorakészítő. A műhelyében ugyanaz a kavics feküdt a zongorán. Egy fiú megkérdezte:

– Miért van ez a kavics mindig a zongorádon?

Az öreg felvette, forgatta az ujjai közt.

– Mert ez volt az utolsó hang.

A fiú meglepetten nézett rá.

– Egy kavics hang?

-Elmesélem- mondta az öreg

– Aznap este vihar volt. Ő játszott, én az ajtóban álltam. Azt mondta, várjam meg a darab végét. Aztán villám csapott be, az ablak kitört, ez a kavics berepült, és ráesett a billentyűkre.

– És?

Az öreg lenézett.

– Az volt az utolsó hang, amit hallottam tőle. Mire odaértem hozzá, halott volt.

www.muzsakkonyvtara.hu

Sikoltó jéghegy

Kati lebeg az űrállomáson, kezében a szempillaspirál.

– Ha már gravitáció nincs, legalább a pilláim legyenek tökéletesek – dünnyögte magának.

A kamera figyelte minden mozdulatát, mintha egy kozmetikai reklámot forgatnának az űrben. Hirtelen a portálon át egy mini jéghegy csúszott be, teljesen váratlanul.

– Oké… ez már tényleg túlzás! – kiáltott Kati.

Villantott egy pillát a spirállal… és a jéghegy hirtelen felsikoltott, mint egy felfújt lufi, majd apró jégdarabokra robbant a gravitáció hiányában.

Kati nevetve nézte a táncoló jégdarabokat, keze a homlokán:

– Hát ez… komolyan minden reggel így fog indulni? – sóhajtott.

– Nos… legalább a sminkem túlélte!

– És a jéghegy? Úgy tűnik, szerette a pilláimat!

Álszent

Péter nézte a mellette alvó gyönyörű nőt. Szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Bűntudat kínozta a lelkét. Katolikus papnak esküdött fel. Testi vágyainak nem tudott ellenállni. Álszent életet élni nem akart. Amanda elbűvölte, a csókjaival, hibátlan testével. Mitévő legyen? Szerette a papi hivatását. De, Amanda is a szívébe költözött.

– Istenem, most mit tegyek? – tette fel a kérdést.

– Dönts! Álszent emberi létezés a legnagyobb bűn! – jött a válsz.

– Köszönöm Istenem!