Félálomban születnek szívből a szavak,
mint hajnal első, lágy fényei,
ébredező csendben, szeretetben,
hol a lélek még álmodik, de már érez.
Gyenge a kéz, mégis írni akar,
mert a gondolatok, mint puha szellők,
átsimítják a belsőm táját,
s megnyitják a kaput a szó és a lélek között.
Ilyenkor születnek az őszinte sorok,
amik még nem mernek hangosan megszólalni,
de már nem maradnak rejtve,
mert papírra hull a létezés, mint szívem könnycseppje.
Szívem finoman rezdül,
szétárad a csend és a fény között,
és minden egyes szó egy lépés,
amit magamhoz írok,
hogy megtaláljam a ma illatát.
