nem lesz többé múlt, sem jövő,
csak a tested melege,
ahogy belesimul az enyémbe.
A szívem a mellkasodhoz ér,
hallom, ahogy dobog – értem.
Minden sóhaj, minden érintés
úgy éget belül,
mint a tűz, ami sosem fáj,
csak életre hív.
Ujjaid a hajamba túrnak,
ajkad a nyakamhoz ér –
és én akkor tudni fogom,
hogy nincs több éjjel nélküled,
nincs több hiány.
Csak mi,
két test, két lélek,
két szív, egyetlen dobbanás.
A csókod íze bennem marad,
mint egy ősi eskü,
amit csillagok írtak ránk:
hogy újra együtt ragyogjunk
a földi életben,
mint szerelmespár.
És mikor megérintesz,
nem lesz kérdés,
mert a testem minden porcikája
téged hív.
Öled melege, karod ereje,
és a szemedben az a fény,
amit csak rám tartogattál.
És amikor testünk összeér,
nem tudni, hol kezdődsz te,
és hol végződöm én.
A lelkünk egyetlen láng,
a szívünk egyetlen dallam.
Minden mozdulat, minden csók
a végtelen ígéretét súgja:
„Örökké mi vagyunk –
egy fény, egy szerelem, egy világ.”
