Szerintem az igazi álompár létezik – csak ritkán úgy érkezik, ahogyan gyerekként elképzeltük. Sokszor egészen más arccal, más időben, más úton lép be az életünkbe, mint ahogyan valaha vártuk.
Van, hogy valódi emberként egyszer csak ott áll előttünk, és valami különös csenddel felismerjük benne azt, akire a lelkünk már régóta emlékezik. Van, hogy sokáig csupán vágy marad, halk sejtelem, egy belső kép, amely újra és újra felbukkan bennünk. Van olyan is, hogy először csak képzeletben létezik, a szív titkos terében, ahol a legmélyebb vágyaink őrzik mindazt, amire igazán vágyunk.
Az álompár számomra nem csupán azt jelenti, hogy valaki szép, különleges vagy vonzó. Sokkal inkább azt, hogy mellette hazaér a lélek. Hogy a jelenlétében ellazul a szív, és helyére kerül valami bennünk. Ahol a vonzalom mellett béke is van, a vágy mellett gyengédség, a csoda mellett biztonság. Ahol a szerelem nemcsak fellobban, hanem él. Ahol két ember között valami láthatatlan, mégis nagyon is valóságos híd épül.
Ezért hiszem, hogy az igazi álompár létezik. Néha előbb belül teremtjük meg, és csak azután talál ránk kívül is. A lelkünk már jóval a találkozás előtt elkezdi hívni azt, akivel egyszer majd egymásra ismerünk. Talán ezért tud olyan erős lenni egy álom, egy megérzés, egy megmagyarázhatatlan vonzalom is. Mert van, amit a szív hamarabb tud, és van, aki először csak álmainkban él, hogy egyszer aztán valóban megérkezzen hozzánk.
Vajon amikor valakit ennyire mélyen megálmodunk, valóban csak képzeletet szeretünk – vagy egy már létező lelket érzünk meg előre?
