a lét határán rezzen a szél.
Van is, nincs is, álma mély,
az értelem is semmi még.
Levél nélküli fák alatt
a csend a szívben megmarad.
Üresség zúg, a zaj kitár,
s a fény a semmiből kiált.
Talán te vagy, talán én,
egy sóhaj ring a semmi mélyén.
Talán mi, ők – mind összeér,
az egység bennünk visszatér.
Nulla, kezdet, vég s a Föld,
az univerzum lélegzik,
minden lélegzet újra hív,
s a semmi a végtelenben
új Arcot ölt.
