A virágos réten aranylón sütött a nap. A kis virágok illatoztak, és minden olyan csendes, kedves volt. Miri lassan gurult a fűben, és kíváncsian nézelődött.
Egyszer csak megállt.
A fű között valami apróságot pillantott meg.
– Mi ez? – kérdezte halkan.
Ott volt egy pici csiga.
Lassan… lassan… mászott.
Miri közelebb gurult hozzá. Csillagszemeivel figyelte, hogyan mászik a kis csiga a fűszálak között.
A csiga aztán egyszer csak megállt, és bebújt a házába.
Miri nagyot pislogott.
– Hova lett, mama?
– Hova lett?
– Hol van?
– Hol van?
Lumi mama is odagurult hozzá.
– Ott van – mondta kedvesen. – A házában.
Miri ránézett.
– Ott lakik?
– Ott bent?
– Ott bizony – mosolygott Lumi mama. – Ott lakik a kis csiga.
Miri csodálkozva nézte.
– Mikor jön ki?
– Kijön?
Lumi mama gyengéden megsimogatta.
– Kijön. A csigák szeretik, ha énekelnek nekik.
Miri szeme rögtön felragyogott.
– Mit énekelünk? – kérdezte Miri.
Lumi mama elmosolyodott.
– Egy dalt a csigának.
És halkan, nagyon szépen énekelni kezdte:
Csiga-biga, gyere ki,
Vár a nap is ideki
Csiga-biga, itt vagy már?
Pici szarvad dugd ki már.
Miri figyelte.
Aztán halkan ő is mondta:
Csiga-biga, gyere ki…
Egyszer csak…
egy pici szarvacska kibújt.
Aztán még egy.
Miri örömében felnevetett.
– Kibújt!
– Itt van!
A kis csiga lassan… lassan… újra előbújt a házából.
Halkan, szeretettel énekeltek. Ahogy szólt a dal, Lumi mama pamacsa lassan rózsaszínű lett. Miri pamacsa is rózsaszínűvé változott.
A kis csiga még mászott egy picit a fűben, aztán megállt a napfényben. Miri mosolyogva nézte, aztán Lumi mamával hazagurultak.
Este lett.
A Szélfűház csendesen ringatózott a lágy esti szélben.
