Egy szép nyári délelőtt a kis Pamcsik a virágos réten játszottak.
Milu messzebbre gurult.
Egészen az erdő széléig.
Meglátott egy gyönyörű virágot.
A szirma piros és fehér volt.
Milu csak nézte.
Nézte.
Nézte.
– De szép… – suttogta.
Hozzáért.
– Jaj! – kiáltotta.
Valami megszúrta Milu kis kezét.
– Jaj! Jaj! – sírt Milu.
A pamacsa piros lett a fájdalomtól.
Mó és Miri gyorsan odagurultak hozzá.
– Mi történt, Milu?
– Mi történt?
Milu csak sírt, sírt.
– Megszúrt…
– Fáj…
A kis Pamcsik aggódtak.
Ilyet még sosem láttak.
Gyorsan hazagurultak Lumi mamához.
– Mama! – kiáltotta Milu
– Mama! – kiáltotta Mó.
– Mi ez? – kérdezte Miri
Lumi mama odagurult Miluhoz.
– Mi történt, kicsim? – kérdezte.
– Megszúrt… – sírta Milu.
– Fáj…
– Ez tüske, kicsim – mondta halkan.
Óvatosan kivette.
Gyógyító kenőccsel bekente.
Aztán puha virágszirmokból kis kötést tett rá.
– Mindjárt jobb lesz…
– Jobb lesz…
Milu még egy kicsit szipogott.
Lumi mamához bújt.
A mama átölelte.
– Itt vagyok, kincsem – suttogta.
– Minden rendben.
Milu pamacsa lassan újra sárga lett.
Este lett.
Milu, Mó és Miri Lumi mamához bújtak.
Lumi mama halkan énekelni kezdte a Pamcsi altató dalt:
Tente baba, tente,
itt van már az este,
álomcsillag születik,
szeretetben ringat itt.
Mama súgja halkan,
csillag néz az égen,
puha párna, mama karja
vigyáz rád az éjben.
A kis Pamcsik hallgatták az altató dalt.
Pislogtak egyet.
Pislogtak kettőt.
Csillagszemeik szépen lecsukódtak.
A szélfűház csendesen ringatózott a nyári éjszakában.
