Egy szép délelőtt a kis Pamcsik a virágos réten játszottak.
A csillogó harmatcseppekből színes buborékok születtek.
Sok buborék.
Kék buborék.
Rózsaszín buborék.
Sárga buborék.
A kis Pamcsik megálltak.
Nézték.
Nézték.
Aztán gurultak.
Gurultak a buborékok után.
– De szép!
– De jó!
Mó hozzáért egyhez.
Pukk!
Miri hozzáért egyhez.
Pukk!
Milu hozzáért egyhez.
Pukk! Pukk!
Nevettek.
Gurultak.
Pukkasztották a buborékokat.
Pukk!
Pukk!
Pukk!
Dél lett.
Lumi mama szólt:
– Gyertek, gyerekek! Ebédidő!
Miri megállt.
Milu megállt.
Mó gurult tovább.
– Mó, gyere!
– Nem!
– Játszani akarok!
– Játszani akarok!
A pamacsa zöld lett.
Zöld és mérges.
Mó lehuppant.
Topogott.
Gurult egyet.
Megint lehuppant.
– Nem megyek!
– Nem! Nem!
– Játszani akarok!
– Pukk!
– Pukk!
Gurult tovább.
Gyorsan.
Mérgesen.
Miri és Milu csak néztek.
Csendben.
Lumó papa odagurult.
Megállt Mó mellett.
Ránézett.
Aztán átölelte.
– Mó, kisfiam…
a játék megvár.
A pocakod most hív.
Mó még mérges volt.
Még toppant egyet.
Aztán megállt.
Nézte Lumó papát.
Nézte.
Nézte.
Lassan odagurult hozzá.
Hozzábújt.
Papa átölelte.
Mó pamacsa lassan újra sárga lett.
Hazagurultak.
Ebédeltek.
Később újra játszottak a buborékokkal.
Pukk.
Pukk.
Este Lumi mamához bújtak.
Ő átölelte őket.
És halkan énekelni kezdett:
Tente baba, tente,
itt van már az este,
álomcsillag születik,
szeretetben ringat itt.
Mama súgja halkan,
csillag néz az égen,
puha párna, mama karja
vigyáz rád az éjben.
Pislogtak egyet.
Pislogtak kettőt.
Csillagszemeik lecsukódtak.
A Szélfűház lágyan ringatózott reggelig a csillagok alatt.
