A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rövid próza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rövid próza. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 22., vasárnap

Tollas lelkiismeret



A falusi pap épp a templom előtt toporgott, és a kulcsát kereste. A papagáj a kapu fölött üldögélt, majd megszólalt:
– A kulcs a bal zsebedben van, te szétszórt szent!
A pap felkapta a fejét.
– Már megint beszélsz?
– Én mindig beszélek.
A pap benyúlt a zsebébe, és valóban ott lapult a kulcs.
– Te ezt honnan tudod?
– Onnan, hogy melletted élek. Valakinek észnél is kell lennie.
A pap elmosolyodott.
– És azt is tudod, hol van a türelmem?
– Hogyne. Tegnap letetted a persely mellé, és ott is felejtetted.
A pap felnevetett.
– Te papagáj helyett inkább a lelkiismeretem vagy.
– Talán igen. Csak tollasabb kiadásban.

2026. március 15., vasárnap

A szív kívánságának lámpása



A kertet holdfény borította. A levelek ezüstösen csillantak, a virágok illata lassan betöltötte a hűvös levegőt. A hintaszék halkan mozdult alattam, a kezemben ott pihent az arany lámpás.
A fém melegen simult a tenyerembe. A lámpa keskeny nyílásánál halvány kék fény derengett, akár egy apró csillag. Körülöttem csend volt, csak néha rezzent meg egy levél, vagy suhant át a kerten egy lágy szellő.
A lámpásra néztem, aztán fel az égre. A csillagok tisztán ragyogtak.
A kívánságom egyszerű volt.
Azt kértem, hogy a bennem születő történetek találják meg azokat, akikhez tartoznak. Hogy egy gyermek mosolyogva hallgasson egy esti mesémet. Hogy egy fáradt lélek egy sorban megpihenjen. Hogy az alkotás öröme sokáig velem maradjon.
A lámpás fénye egy pillanatra erősebben felizzott, aztán lágyan szétáradt a levegőben.
Elmosolyodtam.
A hintaszék lassan ringott tovább a holdfényben, a kert pedig csendesen őrizte ezt a különös, arany fényt a kezemben. Valahol egy gyermek éppen az általam írt esti mesémet hallgatta, és mosolygott közben. Valaki pedig egy mondatnál megállt az olvasásban, mert jólesett a szívének.
A lámpást még egy pillanatig a kezemben tartottam, aztán felnéztem a csillagokra, és elmosolyodtam. Mert abban az órában már tudtam, hogy ami egyszer ilyen tisztán megszületik a szívben, az előbb vagy utóbb otthonra talál.

2025. szeptember 11., csütörtök

Lyra és a fény köve




Egy apró völgyben élt Lyra, aki minden reggel a patakhoz sétált, hogy hallja a víz titkos dallamait. Egy nap egy fénylő kövecskét talált, ami melegséget árasztott. A kövecske vezette őt egy eldugott tisztásra, ahol a szél simogatta, és egy aranyló könyvet talált, tele történetekkel, amelyekben a bánat mindig gyengéd örömbe fordult.
Lyra rájött, hogy a kövecske emlékezteti: még a nehéz pillanatokban is van egy hely a szívnek, ahol nyugodtan pihenhet. Ahogy a patak partján ült, hallgatta a víz csobogását, és lassan érezte, hogy a fájdalom elcsendesül, mintha a természet ölelte volna át.