amikor a hó lassan betakarja a csendet,
a fenyőágak vállán fehér álom pihen,
s a csillagok messziről hazakísérnek halkan.
Szeretlek, amikor hosszúak az esték,
a tűz pattog, a világ lelassul,
kint a szél mesél a hómezők felett,
bent a szív megengedi a szeretet dallamait.
Szeretlek december, mert nem sietsz,
minden napod időt ad a léleknek,
minden éjszakád fénybe borítja az eget,
mintha a természet is átölelne engemet.
Szeretlek, mert oly szép vagy nekem,
valahányszor elfárad bennem az év,
te csendben újra megtartasz,
hogy érezhessem: élni jó, a szeretet örökké bennünk marad.
