A technológia már nem a távoli jövő része, hanem a mindennapjainké.
Ott van a kezünkben, amikor üzenünk egy szerettünknek.
Ott van az otthonunkban, amikor segít időt spórolni a munkához vagy a háztartáshoz.
Ott van az utcán, amikor eligazít minket egy ismeretlen városban.
De a technológia nem helyettünk él, hanem mellettünk.
Nem tud átölelni, ha szomorúak vagyunk.
Nem tud helyettünk kimondani egy bátorító szót.
Nem tudja megadni azt a figyelmet és jelenlétet, amit csak mi emberek adhatunk egymásnak.
Ezért a jövő nemcsak arról szól, milyen fejlesztések jönnek,
hanem arról, hogy mi mire használjuk őket.
Segítségre, kapcsolódásra, tanulásra – vagy épp elzárkózásra.
A jövő képe ott rajzolódik ki minden döntésünkben:
amikor választunk, hogy beszélgetünk-e egymással,
vagy csak a kijelzőt nézzük.
Amikor eldöntjük, hogy értékeinket – a szeretetet, a tiszteletet, az együttérzést –
a gépek mellett is megőrizzük.
A technológia eszköz.
Az ember adja a tartalmat.
És a mindennapi élet apró döntései mutatják meg,
hogy milyen lesz a jövőnk közösen.
