Tavasszal, mikor ébrednek a fák,
és orgonaillat száll a kerten át,
ölelj magadhoz, tarts egy kicsit még,
hadd érezzem, hogy ennyi épp elég.
Nyáron, ha a nap már nyugovóra tér,
és a langyos szél az ablakunkhoz ér,
fonódjon össze két karunk szelíden,
hadd halljam, hogy dobog a szíved.
Ősszel, mikor hullnak a levelek,
és egyre hűvösebbek a reggelek,
ölelj át akkor is, ha könnyem pereg,
hisz néha a legerősebb szív is megremeg.
Télen, mikor hó borítja a tájat,
s a szél meg-megrázza a csupasz ágat,
ölelj át, ha már reszket a kezünk,
hadd tudjam: nem múlt el, amit érzünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése