Olvasom a bejegyzéseket. Sokan írják, hogy az ősz szomorú. De miért lenne az? Azért, mert a fák levetik színes ruháikat? Mert lehullanak a levelek, köd borítja a tájat, és a nap már nem ad annyi meleget?
Szerintem nem az ősz szomorú, hanem sokszor az ember, aki annak látja. A saját érzéseinket vetítjük rá a természetre, és úgy beszélünk róla, mintha ilyenkor minden meghalna.
Pedig dehogy! A természet jól van. A fák pihennek, energiát gyűjtenek, alkalmazkodnak az évszakok változásához. A csupasz fa is ugyanolyan méltósággal áll, mint amikor tele van levelekkel. A köd sem csúnya. Én például szeretem, mert van benne valami sejtelmes. Az őszi napfény pedig attól még szép, hogy már nem melegít úgy, mint nyáron.
És erről eszembe jutott valami.
Mi, emberek, miért gondoljuk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha szépen felöltözünk, kisminkeljük magunkat, és különböző szerepekbe bújunk? Miért hisszük, hogy akkor vagyunk fontosak, ha észrevesznek bennünket, ha felfigyelnek ránk, ha megfelelünk mások elvárásainak?
A média és a tömegtudat is ezt erősíti. Légy szép, légy sikeres, mutasd meg magad! Mintha állandóan bizonyítanunk kellene valamit a világnak. Pedig ez sokszor csak álca. Egy maszk, amely mögé elrejtjük a valódi önmagunkat.
Gondoljunk csak bele! Nem éppen otthon érezzük magunkat a legjobban? Egy bő pólóban, kényelmes nadrágban, smink nélkül, kócos hajjal, egy csésze kávéval kint a teraszon. Ilyenkor nem kell senkinek megfelelnünk. Nem kell szerepet játszanunk, és az sem érdekel, hogy éppen hogyan nézünk ki. Egyszerűen jól vagyunk a saját bőrünkben.
A fa sem szégyelli a csupasz ágait. Nem akarja elhitetni a világgal, hogy még mindig nyár van. Miért kellene nekünk folyton másnak mutatnunk magunkat?
Persze, jó érzés szépen felöltözni, csinosnak lenni, tetszeni másoknak. Ezzel nincs semmi baj. A gond ott kezdődik, amikor azt hisszük, hogy mindezek nélkül kevesebbet érünk.
Az ősz nem szomorú. A természet nem gyászol, hanem változik. Tavasszal megújul, nyáron kiteljesedik, ősszel megpihen, télen pedig visszahúzódik. Minden évszaknak megvan a maga helye és szépsége.
Talán nekünk is érdemes lenne elfogadnunk, hogy nem kell mindig ragyognunk, nem kell állandóan megfelelnünk, és főleg nem kell másnak látszanunk, mint amilyenek valójában vagyunk.
Mert egy fa levelek nélkül is fa marad. És mi is ugyanannyit érünk a szerepeink, a díszes ruháink és a maszkjaink nélkül.
